2015. augusztus 28., péntek

Aimee Bender A citromtorta különös szomorúsága

Fülszöveg:
Kilencedik születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit.
Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis – az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából – a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben – és életre szólóan – veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.
Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől – az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal.
Ám Rose felcseperedvén mégis megtanulja hasznosítani ezt az adottságát, és rájön, hogy vannak olyan titkok, melyeket még az ő ízlelőbimbói sem képesek érzékelni.
A citromtorta különös szomorúsága sziporkázó mese arról, hogy milyen mérhetetlenül nehéz tiszta szívből szeretni valakit, akiről túlságosan sokat tudunk. A szívszorítóan mulatságos, bölcs és szomorú történet azt bizonyítja, hogy Aimee Bender olyan író, akinek káprázatos prózája a mindennapi élet furcsaságait veszi górcső alá.
Aimee Bender két ízben kapott Pushcart-díjat, 2005-ben Tiptreedíjra jelölték. Számtalan antológiában jelentek meg írásai, műveit eddig tíz nyelvre fordították le. Los Angelesben él.

2015. augusztus 21., péntek

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

Fülszöveg:
A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté? Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak saját magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem elég okosan szeretjük õket, és így nem is tudjuk megvédeni õket se maguktól, se a világtól?

2015. augusztus 20., csütörtök

Sara Gruen: Vizet az elefántnak

Fülszöveg:


Bár nem szívesen beszél emlékeiről, ezek makacsul megülik a kilencvenegynéhány éves Jacob Jankowski elméjét. Emlékek saját fiatalkoráról, amikor a sors egy roskatag vonatra vetette, melyen a Benzini testvérek világhíres cirkusza bolyongott Amerikában. Emlékek egy olyan világról, amelyet szörnyszülöttek és bohócok népesítettek be, amely tele volt csodákkal, dühvel, szenvedéssel és szenvedéllyel; egy világról, amelynek megvannak a maga logikátlan szabályai, sajátos életformája, s ahol a halál is a maga módján kopogtat. A cirkusz világa ez, amely Jacob Jankowski számára egyszerre jelentett megváltást és pokoljárást. Jacob azért került be ebbe a világba, mert elhagyta a szerencséje. Árván és egyetlen garas nélkül nem tudta, mihez kezdjen, mígnem rá nem talált erre a gőzerővel hajtott „bolondok hajójára” a nagy gazdasági világválság idején.

Arnon Grunberg: A betegség nélküli ember

Fülszöveg:
Arnon Grunberg új regényében kafkai vonásokkal és a tőle megszokott kegyetlen humorral ábrázolja, ahogy a nyugat-európai szemléletmód zátonyra fut a számára kaotikus Közel-Kelet kiszámíthatatlan viszonyain. A regény főhőse Samarendra Ambani, svájci állampolgár és sikeres építész, „más emberek boldogságának nagy, névtelen manipulátora” (ahogy önmagát látja). A férfi kényelmes élete (jól fizető állás, szép barátnő, higiénikus szex) alaposan félresiklik, amikor egy rejtélyes befektető megbízásából Bagdadba utazik, hogy megtervezzen egy operaházat. Utazása az iraki fővárosba a kezdeti csalódottságtól a szenvedésen át az életveszélyig vezet. Sam testileg és szellemileg egyaránt megtörten érkezik haza Zürichbe barátnőjéhez. Néhány hónappal később, mit sem tanulva a leckéből, elfogad egy újabb megbízást: ezúttal Dubaiban kell megépítenie a Nemzeti Könyvtár épületét. Újabb útja során Samnek rá kell döbbennie, hogy a történelem nagyon is képes megismételni önmagát, és hogy az európai útlevél távolról sem jelent garanciát a biztonságos hazatérésre. ("Naiv volt, és a naivitás rosszabb a hülyeségnél, még talán a gonoszságnál is rosszabb.")

A betegség nélküli ember tragikomikus látlelet a korról, amelyben élünk – az igazságosságról, a megaláztatásról, a hamis biztonságérzetről és a modern építészet túlzásairól. Grunberg kafkai kegyetlenséggel űzi hősét egy olyan világban, amelyből az nem fog fel sokkal többet, mint szállodai szobájában a csótányok.

2015. augusztus 15., szombat

Vicki Myron · Bret Witter: Dewey – A könyvtár macskája

Fülszöveg:
Mekkora hatással bírhat egy állat? Hány ember életét érintheti meg egyetlen macska? Hogyan lehetséges, hogy egy elhagyott macskakölyök megváltoztathat egy kis könyvtárat, megmenthet egy klasszikus amerikai várost, és idővel világhírre tehet szert? Ha választ keresel ezekre a kérdésekre, hallgasd meg az iowai Spencer városka szeretett könyvtári macskája, Könyvmoly Dewey elbűvölő történetét. Dewey története a lehető legkeservesebb módon kezdődik. Alig néhány hetesen, az esztendő legdermesztőbb éjszakáján bedugták Spencer Közkönyvtárának könyvledobójába. Másnap reggel talált rá Vicki Myron, a könyvtár igazgatója, gyermekét egyedül nevelő anya, aki túlélte családi gazdaságuk elvesztését, a fenyegető mellrákot és alkoholista férjét. Dewey azonnal elnyerte Vicki szívét, akárcsak a könyvtár valamennyi dolgozójáét, amikor összeszedte magát, fagyos lábacskáin odatotyogott hozzájuk, és köszönete, szeretete jeléül megbökdöste mindegyikük lábát. Az ezután következő tizenkilenc év során mindvégig elbűvölte Spencer lakosait lelkesedésével, melegével, macskáktól szokatlan alázatával, és mindenek fölött hatodik érzékével, amellyel tudta, hogy ki szorul rá legjobban az ő szeretetére. Ahogy Dewey híre városról városra, államról államra, majd elképesztő módon világgá terjedt, a cica barátnál is több lett: a büszkeség forrása egy közép-amerikai gazdálkodó városkának, amely lassan kilábalt hosszú történelmének legsúlyosabb válságából.

2015. augusztus 9., vasárnap

Paul Auster: New York trilógia

Fülszöveg:
Paul Auster (1947-) amerikai regényíró, esszéista, költő és műfordító a 80-as évek közepén vált szélesebb körben ismertté kísérleti detektívregény-sorozatával, a New York trilógiával. Ennek első darabja, az Üvegváros egy Quinn nevű, álnéven publikáló író története, akit felbérelnek, hogy kövesse Stillmannt, a börtönből szabadult filozófust, hátha az meg akarja ölni a fiát. Ahogy Quinn elmélyed az ügyben, egy olyan labirintusba téved, amelyben a szereplők kiléte egyre zavarosabb lesz, s már-már szétválaszthatatlan, mi tény és mi fikció. A Kísértetek című második regény a detektívtörténet lecsupaszított váza. „Az ügy eléggé egyszerűnek látszik. White kívánsága, hogy szemmel tartson egy Black nevezetű egyént, amíg csak szükségesnek mutatkozik. Míg Brownak dolgozott, Blue elég sok hasonló jellegű munkát végzett, és úgy tűnik ez az ügy sem lesz másmilyen, talán még könnyebb is az átlagnál”- így kezdődik a történet, amelyben végül csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy ki kicsoda és miben sántikál, arra azonban nem, hogy mit is jelent ez az egész. „Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő- írja Auster.- Ilyen a világ: vakon tapogatózunk, lépésben, szavanként botorkálunk előre. Keserves a tudás, s gyakorta bizony nagy árat kell fizetnünk érte.” A bezárt szoba főszereplőjének egyes szám első személyű története a hasonmás-téma variációja. A narrátor egy eltűnt és halottnak hitt író, Fanshawe kéziratának birtokába jut, amelynek publikálása valóságos irodalmi szenzáció. Oly mértékben azonosul ezzel az íróval, hogy még a feleségét is elveszi, holott tudja – egyedül ő tudja –, hogy Fanshawe valójában él. Ez a nyomozás, melynek során irodalmi alakok kopírozódnak egymásra, az önazonosság-keresés parabolájaként olvasható, s mint ilyen, nemcsak a trilógiát zárja le, hanem továbbmutat a későbbi – magyarul ugyancsak egytől egyig megjelent – Auster-regények felé.