2013. november 18., hétfő

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

Fülszöveg:
Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül. Zsenya felnőtt életének különböző szakaszaiban találkozik ezekkel a történetekkel. Hol éppen elvált az első férjétől, hol egy új szerelem tűnik fel a láthatáron, hol újra összeköltözik a második férjével. És mindig megrendül, amikor kiderül, hogy a lányok-asszonyok meséi – mesék. Hazugságok, ábrándok, vágyálmok. De ezeket is meg kell értenie, ha a saját életében rendet akar teremteni, ha meg akarja tanulni az élet hétköznapi művészetét. Persze, ha van ilyen egyáltalán… Ljudmila Ulickaja könyve hat történetből áll, mondhatni: hat este, hat nem is olyan könnyű darab, amelyeket lebilincselő elbeszélésmód, nagy-nagy életismeret és finom, szomorkás irónia jellemez. Ahogy a nagy orosz íróktól megszoktuk.

Nagyon tetszett. Nagyon egyszerű, természetes, szép és egyszerre szomorú… Ulickaja nagyon sokat tud az emberi lélekről és azt nagyon szépen tudja tolmácsolni. Ezek a lányok, nők egészen hétköznapi emberek, hétköznapi élettörténettel, de művészek a maguk módján… életművészek. Megdöbbentő és felkavaró történeteik rólunk, minannyiunkról szólnak. Ezek a történetek nagyon is maiak, a mai rohanó világunkról szólnak, arról, hogy már nem is tudjuk, hogy kinek és mit hihetünk el.
Zsenya, aki mindig rohan, mindig mindenkit meg akar érteni, mindenki problémáját meg szeretné oldani rádöbben, hogy nem mindig igaz az, amit a nők elmesélnek neki. Nekem az utolsó történet tetszett a legjobban.
Bebizonyította, hogy minden helyzetből van kiút, hogy az élet maga is művészet, ha meg tudjuk tanulni a hétköznapjainkat „életművészekként” élni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése