2013. november 22., péntek

Doris Lessing: A fű dalol

Fülszöveg:
Zimbabwe. Kíméletlen hőség.
A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat.

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat.
Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Nagyon nyomasztó az egész légköre, hangulata ennek a regénynek. Olyan akár az a fojtogató, elviselhetetlen hőség, amely Maryt egy percig sem hagyta pihenni, lazítani.
Teljesen a hatása alá kerültem. És mégis ez a nyomasztó, fullasztó hangulata volt az ami miatt tovább olvastam és egyre jobban megkedveltem. Kezdem egyre jobban megkedvelni Doris Lessinget, habár Az ötödik gyerek nekem egy picit jobban tetszett.
Már az elején megtudjuk, hogy mi lesz a történet vége, mégsem válik ettől unalmassá. Nem a gyilkosságon van a hangsúly, hanem a gyilkosságig vezető út az érdekes. Azok az emberek, azok a nehézségek, amelyeket a szegénység, a gyarmati társadalomban létező viszonyok okoznak. Érdekes, hogy mi minden vezetett a gyilkosságig, és az is elgondolkodtató, hogy kit „mentett” meg tettével a gyilkos.
Doris Lessing bámulatos könnyedséggel ír a legbonyolultabb emberi viszonyokról, emberi érzésekről. Szépen ábrázolja a férfi és nő, úr(nő) és szolga, bennszülött és telepes közötti viszonyt és egymásrautaltságukat. Engem egy kissé Coetzee világára emlékeztet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése