2013. november 13., szerda

Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja

Fülszöveg:
Valahol a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az „ismeretlen” Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája az immár világhíres kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át… A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán – epikai értelemben – illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, „csupán” leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára.

A kisregénynek – tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl – dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.

Egy hosszú és nehéz nap volt…éhség, hideg, sok-sok munka a nehéz körülmények között és mégis egy „boldog” nap volt… Milyen kevés is boldoggá tudja tenni az embert…egy plusz adag zupa, egy plusz karéj kenyér, egy kevés dohány, esetleg az a tény, hogy nem került szigorítottba és még a betegséget is legyűrte. Nagyon, nagyon jó könyv. Nagyon hiteles, őszinte, látszik, hogy Szolzsenyicin megtapasztalt élményekről ír. Nagyon élethűen ír a tábori élet minden pillanatáról, arról, hogy hogyan képesek az emberek alkalmazkodni túlélésért anélkül, hogy az emberi méltóságukat (amelyen sok csorba esett) feladnák. Suhov egy igazi túlélő.
"Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap.
Büntetése így pergett le az első perctől az utolsóig, háromezer-hatszázötven ilyen nap.
És még három nap ráadás- a szökőévek miatt…"


"Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap.
Büntetése így pergett le az első perctől az utolsóig, háromezer-hatszázötven ilyen nap.
És még három nap ráadás- a szökőévek miatt…"
166. oldal- befejezés (Európa Könyvkiadó, 1989)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése