2013. november 30., szombat

Agatha Christie: Gyilkosság méretre

Fülszöveg:
Ugye, emlékeznek még Miss Marple-ra, a falusi öregkisasszonyra, aki úgy ismeri St. Mary Mead lakosait, mint a tenyerét? És mivel pontosan tudja, milyen az emberi természet, könnyűszerrel megold olyan rejtélyeket is, amelyek előtt értetlenül állnak a Scotland Yard legkiválóbb elméi! Mert vajon ki volt az a haldokló férfi, aki menedékért vánszorgott be a falusi templomba? És: hova rejthette az agyafúrt Matthew bácsi az aranyrudakat? No és ki fojthatta meg a ruhapróbára készülő vidéki feleséget? A vén házmesterné miért esküdött bosszút az új gazdák ellen? A világ legkitűnőbb szobalánya ugyan mivel lepheti meg úrnőjét – és a falu népét? Az ágyában leszúrt Mrs. Rhodes halála sem marad megoldatlan rejtély Miss Marple előtt. És akinek ennyi jó kevés – kap ráadásul HÉT REJTELMES és IZGALMAS TÖRTÉNETET a Fülemüle-villa titkáról, a varázserejű babáról, a jövendőmondó tükörről, a valóságban játszódó zenedrámáról, egy különös balesetről, egy fiatal pár ritka szerencséjéről, és a maharadzsa smaragdjáról – a detektívregény koronázatlan királynője, AGATHA CHRISTIE avatott tollából!

Egy kicsit csalódtam, mert nem nagyon kedvelem a novellákat. A történetek egy része elég érdekes volt. A címadó novella nagyon tetszett. A baba igzgalmas és hátborzongató volt, a Tükör, pedig megdöbbentett.

Ljudmila Ulickaja Történetek állatokról és emberekről

Fülszöveg:
Egy Magányos Egér, egy Ignáciusz nevű macska, Zellő, a csikó, Antverpen, a veréb és még sokan mások bukkannak föl Ulickaja mesés történeteiben. A népszerű orosz írónő a gyerekeknek is ugyanúgy mesél, mint a felnőtteknek: komolyan, de játékos fantáziával, lebilincselően, sok szeretettel.

Nagyon szép és tanulságos mesék. Tömörek és mégis tartalmasak, nagyon mély mondanivalóval. Nem is tudom, hogy melyik mese tetszett a legjobban. Nagyon aranyos volt Zellő a tehetséges kiscsikó is, de nekem talán a Magányos Egér története tetszett a legjobban. Azé az egérkéé, akinek akkor került társa, amikor minden „tárgyát”, vagyonát felemésztette a tűz. Érdekesek voltak ezek az állatok, azokkal a nagyon emberi tuladonságaikkal és a furcsa, beszédes neveikkel.

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Fülszöveg:
Egy ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama – az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás – á la Utolsó tangó Párizsban –, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül – erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától Oroszországig.

Nagyon, nagyon szerettem, akár a többi Gavalda könyvet. Nagyon kedves, szívmelengető, szép, olvasmányos és érdekes. Annyira egyszerű és mégis mély, szomorú és mégis reményt adó, annyira francia.
Minden meg van benne, ami egy jó könyvhöz kell, csodálatos karakterek, érdekes helyszín, különböző sorsok, élettörténetek. Csodálatosan vannak ábrázolva az évekig cipelt sebek, komplexusok és az a sok szenvedés, amelyen keresztül ismerjük meg a négy főszereplő életét. Milyen csodálatos dolog, ahogy ezek az emberek egymásra találnak, és észrevétlenül, lassan és csendesen megváltoztatják egymás életét, megmentik egymást. A szeretet, a barátság, a támogatás, a segítség, az elfogadás, az önmegvalósítás, a boldogság és a szerelem teszik felejthetetlenné ezt a könyvet.
Nagyon tetszett a stílusa és főként a hangulata.

"Na, kicsikém! Ne izgulj, sikerülni fog. Nem fogjuk jobban csinálni, mint mások, de rosszabbul sem. Sikerülni fog, hidd el nekem. Sikerülni fog. Nekünk nincs mit veszítenünk, mert nincs semmink."
623. oldal

2013. november 22., péntek

Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger / Elbeszélések

Fülszöveg:
Hemingway életművének tanulsága egyetlen mondatba tömöríthető. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék – az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” Az embernek, ha ember akar maradni, szembe kell szállnia a fenyegetésekkel: fasisztákkal a spanyol hegyekben, oroszlánokkal Afrikában, cápákkal a nyílt tengeren. Hemingway erkölcskódexének legfőbb parancsa a bátorság és a helytállás, ha ez látszólag hiábavalónak bizonyul is. A legtiltottabb magatartás pedig a gyávaság és a meghátrálás, történjék bár a legreménytelenebb helyzetből. Ma már bizonyos, hogy Ernest Hemingway a huszadik század legkiválóbb prózaíróinak egyike. Művészete, mely legtisztábban talán éppen elbeszéléseiben kristályosodik ki, a modern próza történetében vízválasztó jelentőségű. Iskolát teremtett az utána következő írónemzedék jó része számára; de hatása alól azok sem mentesek egészen, akik a huszadik századi irodalom más lehetőségei felé, más útjaira indultak.
A könyvben megtalálható művek:
– Az öreg halász és a tenger
– Indián tábor
– Bérgyilkosok
– Ötven rongy
– Wyomingi bor
– Francis Macomber rövid boldogsága
– A Kilimandzsáró hava
– Aki nem adja meg magát

Rabindranath Tagore: A kertész

Fülszöveg:
"Ki vagy te, olvasó, ki verseimet egy évszázaddal később olvasod?
Nem küldhetek neked a dúsgazdag tavaszból egyetlen szál virágot, a felettem úszó fellegekből egyetlen aranysávot sem.
Tárd ki kapuidat, és tekints a messzeségbe.
Gyűjtsd össze virágzó kertedből egy évszázada elhervadt virágok illatos emlékét.
Bárcsak megérezné boldog szíved annak a tavaszi reggelen zengett dalnak lüktető örömét, mely egy elmúlt századból küldi vidám hangját feléd."
Rabindranath Tagore 1861-ben született Kalkuttában. Korán megmutatkozott rendkívül sokoldalú tehetsége: első versei már tizennégy éves korában megjelentek. A költészet mellett festett, zenét szerzett, zenedrámákat írt, iskolát alapított, aktív részese volt a társadalmi mozgalmaknak. Egész életművével az ősi keleti hagyományok és a felvilágosult európai szellem összehangolását szolgálta, hitt a szeretet és a humánum hatalmában a gyűlölködéssel szemben.

Csodálatos! Egy érdekes világba kalauzolnak el minket Tagore fura, kis versei. Ez a kertész az emberi lelket, lelkeket gondozza. Tagore versei szerelemről és érzelmekről szólnak, olyan módon, ami számunkra, európai olvasók számára nagyon érdekesek, de gyakran nehezen érthetőek. Egy egészen más, de csodálatos világról szólnak ezek a nem hétköznapi, csodaszép versek.  

Doris Lessing: A fű dalol

Fülszöveg:
Zimbabwe. Kíméletlen hőség.
A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat.

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat.
Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Nagyon nyomasztó az egész légköre, hangulata ennek a regénynek. Olyan akár az a fojtogató, elviselhetetlen hőség, amely Maryt egy percig sem hagyta pihenni, lazítani.
Teljesen a hatása alá kerültem. És mégis ez a nyomasztó, fullasztó hangulata volt az ami miatt tovább olvastam és egyre jobban megkedveltem. Kezdem egyre jobban megkedvelni Doris Lessinget, habár Az ötödik gyerek nekem egy picit jobban tetszett.
Már az elején megtudjuk, hogy mi lesz a történet vége, mégsem válik ettől unalmassá. Nem a gyilkosságon van a hangsúly, hanem a gyilkosságig vezető út az érdekes. Azok az emberek, azok a nehézségek, amelyeket a szegénység, a gyarmati társadalomban létező viszonyok okoznak. Érdekes, hogy mi minden vezetett a gyilkosságig, és az is elgondolkodtató, hogy kit „mentett” meg tettével a gyilkos.
Doris Lessing bámulatos könnyedséggel ír a legbonyolultabb emberi viszonyokról, emberi érzésekről. Szépen ábrázolja a férfi és nő, úr(nő) és szolga, bennszülött és telepes közötti viszonyt és egymásrautaltságukat. Engem egy kissé Coetzee világára emlékeztet.

Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem trilógia 1.)

Fülszöveg:
 Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…

Nagyon aranyos, könnyed, kedves, kis, romantikus, lányregény. Nagyon olvastatja magát, nagyon szórakoztató. Tetszett a stílusa, maga az ötlet, és az időutazós téma. De számomra ez az egész egy kissé túl kiszámítható, túl „gyerekes”. 
Nagyon sok jó, hiteles karakter van benne, majdnem minden szereplőt szerettem valamiért. Szerettem Gwendolynt, tetszett Gideon, imádtam az aranyos barátnőt Lesliet. Charlotte és Glenda néni is nagyon hiteles volt, nélkülük unalmas lett volna a történet. Nagyon szerettem Robertet, James-t és a kis vízköpő démont, Xemeriust is (neki főként a humora tetszett).
Szerettem az írónő humorát. Még nagyon tetszett a történetben, hogy Gwenny más mint a többi időutazó, több náluk, mivel látja a szellemeket és beszélni is tud velük
.

2013. november 20., szerda

Selma Lagerlöf: A halál kocsisa

Fülszöveg:
Szilveszter este, éjfél felé. Egy David Holm nevű korhely tüdővérzéssel fekszik a komor, fagyos templomkertben. Még nem tudja, nem is sejti, micsoda borzalmas feladat vár rá az új esztendőben: neki kell felváltania a Halál kocsisát, aki az óévben ezt a hálátlan tisztet betöltötte… Elfojtott romantikus szenvedély, misztika, erkölcsi példázat, bolygó kísértetek, a jó és a rossz küzdelme – minden megvan a Nobel-díjas Selma Lagerlöf 1912-ben megjelent könyvében, ami egy vérbeli svéd regényhez szükséges…és még több is de erről beszéljen maga az írás.

Nagyon olvasmányos, érdekes kis történet. Tetszett a stílusa, a témája és nagyon szép. Elgondolkodtató, eredeti és kissé misztikus is.

2013. november 18., hétfő

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

Fülszöveg:
Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül. Zsenya felnőtt életének különböző szakaszaiban találkozik ezekkel a történetekkel. Hol éppen elvált az első férjétől, hol egy új szerelem tűnik fel a láthatáron, hol újra összeköltözik a második férjével. És mindig megrendül, amikor kiderül, hogy a lányok-asszonyok meséi – mesék. Hazugságok, ábrándok, vágyálmok. De ezeket is meg kell értenie, ha a saját életében rendet akar teremteni, ha meg akarja tanulni az élet hétköznapi művészetét. Persze, ha van ilyen egyáltalán… Ljudmila Ulickaja könyve hat történetből áll, mondhatni: hat este, hat nem is olyan könnyű darab, amelyeket lebilincselő elbeszélésmód, nagy-nagy életismeret és finom, szomorkás irónia jellemez. Ahogy a nagy orosz íróktól megszoktuk.

Nagyon tetszett. Nagyon egyszerű, természetes, szép és egyszerre szomorú… Ulickaja nagyon sokat tud az emberi lélekről és azt nagyon szépen tudja tolmácsolni. Ezek a lányok, nők egészen hétköznapi emberek, hétköznapi élettörténettel, de művészek a maguk módján… életművészek. Megdöbbentő és felkavaró történeteik rólunk, minannyiunkról szólnak. Ezek a történetek nagyon is maiak, a mai rohanó világunkról szólnak, arról, hogy már nem is tudjuk, hogy kinek és mit hihetünk el.
Zsenya, aki mindig rohan, mindig mindenkit meg akar érteni, mindenki problémáját meg szeretné oldani rádöbben, hogy nem mindig igaz az, amit a nők elmesélnek neki. Nekem az utolsó történet tetszett a legjobban.
Bebizonyította, hogy minden helyzetből van kiút, hogy az élet maga is művészet, ha meg tudjuk tanulni a hétköznapjainkat „életművészekként” élni.

2013. november 13., szerda

Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja

Fülszöveg:
Valahol a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az „ismeretlen” Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája az immár világhíres kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át… A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán – epikai értelemben – illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, „csupán” leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára.

A kisregénynek – tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl – dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.

Egy hosszú és nehéz nap volt…éhség, hideg, sok-sok munka a nehéz körülmények között és mégis egy „boldog” nap volt… Milyen kevés is boldoggá tudja tenni az embert…egy plusz adag zupa, egy plusz karéj kenyér, egy kevés dohány, esetleg az a tény, hogy nem került szigorítottba és még a betegséget is legyűrte. Nagyon, nagyon jó könyv. Nagyon hiteles, őszinte, látszik, hogy Szolzsenyicin megtapasztalt élményekről ír. Nagyon élethűen ír a tábori élet minden pillanatáról, arról, hogy hogyan képesek az emberek alkalmazkodni túlélésért anélkül, hogy az emberi méltóságukat (amelyen sok csorba esett) feladnák. Suhov egy igazi túlélő.
"Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap.
Büntetése így pergett le az első perctől az utolsóig, háromezer-hatszázötven ilyen nap.
És még három nap ráadás- a szökőévek miatt…"


"Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap.
Büntetése így pergett le az első perctől az utolsóig, háromezer-hatszázötven ilyen nap.
És még három nap ráadás- a szökőévek miatt…"
166. oldal- befejezés (Európa Könyvkiadó, 1989)

2013. november 10., vasárnap

Anna Gavalda: Vigaszág

Fülszöveg:
Charles Balanda sikeres párizsi építész, szép feleséggel, egy kamaszodó nevelt lánnyal és gigantikus megrendelésekkel. Egy napon levelet kap, mely csak két szóból áll: „Anouk meghalt.” Az elhunyt nő Balanda fiatalkori, plátói szerelme volt, legjobb barátjának anyja. Charles nem tudja folytatni addigi életét, így hosszas vívódás után felkeresi Alexist, Anouk vidéken élő fiát, hogy szembenézzen a múltjával és önmagával. Balanda hirtelen kizökken a látszatmegoldásokkal és rutinokkal teli, érzelemszegény életéből, és úgy dönt, maga mögött hagyja a lelketlen szállodai szobák és az óriásprojektek világát. Anna Gavalda olyan jellemeket teremt a Vigaszág című könyvében, akiket nem lehet nem szeretni. Ha elmerülünk a szereplők életében, elégedett és álmodozó mosollyal búcsúzunk el tőlük. Jó lenne még velük időzni, de tudjuk: egyelőre csak nekik sikerült. Aki szerette az Amélie csodálatos élete című filmet, szeretni fogja Charles Balanda szokatlan és nem kevésbé franciás útkeresését.

Anna Gavalda könnyedén, érzékenyen meséli el a sírnivalóan szép történetet: nagy élethazugságokról, még nagyobb tragédiákról, elszalasztott lehetőségekről és szerelemről. Mindezt humorral, hogy ne fájjon. Annyira.

Szeretem Anna Gavalda minden könyvét. Ez is nagyon tetszett, habár az eleje egy kissé nehézkésen indult. A történet eleje nem tetszett annyira, de a felétől egészen magával ragadott. Örültem, hogy Kate és Charles egymásra talált. Kate karaktere nagyon tetszett. Szerettem minden tettét, életmódját, stílusát és főleg az életszeretetét. Nounou is egy nagyon érdekes és fura alakja a könyvnek. Ezek a furcsa karakterek, a sok furcsa történés és Anouk misztikussá vált alakja ad egy kis hihetetlen, misztikus jelleget az egész történetnek. Nagyon tetszett az is, hogy a nevelt lánya is Charlest választotta, az elfoglalt, fellengzős édesanyjával szemben

2013. november 6., szerda

Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

Fülszöveg:
1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a „közemberek” közé, és az az elve, hogy „mindenki bűnös, ha megvakarjuk”) és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most még a rákkal is meg kell küzdenie.
A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódik a rákos burjánzás: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak – talán az orosz népi gyógyászat, a nyírfagomba segíthet, ha a „hivatalos” orvosoktól már nincs mit várni.
A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerbõl, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről.
A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének.

1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg először a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban (mint ahogy nálunk, Magyarországon is) csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg.

Hát ez nagyon tetszett. Egyetlen hibája, hogy lassan haladtam vele. Érdekes hely ez a rákosztály, ahol a száműzött és a száműző, a fiatal és az idős, az erőss és a gyenge, a diák és a professzor, lassan mind „egyformává” válik. Érdekes, hogy a betegség, a súlyos kór, a nagyon különböző helyzetű, különböző társadalmi rétegekből származó embereket hogyan köti össze. És lassan ezek a különbségek elenyésznek, a közös „sors” összehozza a betegeket. Olyan emberek kerülnek egymáshoz közel, akik más körülmények között soha szóba sem alltak volna egymással, esetleg soha nem is találkozhattak volna. Barátságok szövődnek, szerelmek kötődnek és nagyon gyakori a dráma, a tragédia is.
A betegeket, sorsukat megismerve, döbbenünk rá a szovjet valóságra, a kommunizmus borzalmaira, a lágerlákók, a száműzöttek, nehéz sorsára. A könyv majdnem minden sora Szolzsenyicin humanizmusáról tanuskodik. Szereplőit emberséggel, megértéssel és a nehézségeik átérzésével mutatja be. Érezhető, hogy személyes tapasztalat áll az elbeszéltek hátterében.

2013. november 1., péntek

Ivan Klíma: Várd a sötétet, várd a fényt!


Fülszöveg:
A regény a csehszlovák bársonyos forradalmat közvetlenül megelőző és követő időszak története. Klíma kísérletet tesz rá, hogy művészi módon feldolgozza azokat a történelmi-társadalmi-politikai eseményeket, amelyeket ma egy szóval rendszerváltásnak nevezünk Közép-Kelet-Európában. Mindezeknek a sorsfordító, nemzetek, országok történelmét felbolydító változásoknak a bemutatásához Klíma meglepő s hatásos módon az időben és térben igencsak behatárolt, mindenekelőtt az emberi lelkekben játszódó kamararegény műfaját választja.

Egy olyan világban élni, ahonnan mindenki nyugatra menekülne és ahonnan Pavel is disszidálni szeretett volna fiatalon, nem lehet könnyű. Az ember csak megalkuvásra lehet képes és várhatja a sötétet, esetleg a fényt. Hogy a csehszlovák „bársonyos forradalom” ezek közül melyiket hozza el és ki számára jelentheti a fényt az még kérdéses. Nekem tetszett, de soha nem lesz a kedvenc könyvem, talán azért is, mert nagyon lassan haladtam vele.