2013. augusztus 11., vasárnap

Michael Ende: A Végtelen Történet

Fülszöveg:
„Vannak emberek, akik sohasem jutnak el Fantáziába, meg olyanok is, akik eljutnak ugyan, de aztán örökre ott maradnak. Kevesen vannak, akik eljutnak oda, majd vissza is térnek. Akárcsak te, Barnabás. És az ilyenek gyógyítják meg mind a két világot.” Az NSZK bestsellerlistájának legelső címei között találjuk évek óta Michael Ende felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló meseregényét. Eddig huszonnégy nyelvre fordították le, a belőle készült szuperprodukció pedig már a filmvásznat is meghódította szerte a világon. Vajon mi ennek a páratlan sikernek a titka? Aki kézbe veszi ezt a már külsejében is szokatlan könyvet, s belép abba a különös világba, ahova a szerző főhősével, a kis Barnabással együtt kalauzolja az olvasót, az hamarosan rájön a titok nyitjára. Mert a Fantázia nevű csodaországba tett utazás valóban ritka élményt nyújt mindazoknak, akik értékelni tudják a fordulatos történet, a lenyűgözően gazdag, csapongó képzelet s a mély értelmű szimbólumok e varázslatos szövedékét.

Kár, hogy nem olvastam 15-20 évvel korábban. Akkor még nagyobb élmény lett volna. Csodálatos hely ez a Fantázia, és milyen könnyen semmivé válhat. Csak rajtunk Földieken múlik, hogy ez a csodálatos ország, a sok különleges teremtményével, lényével együtt meddig marad életben. Attól csodálatos Fantázia világa, mert az a hely, ahol mindennek csak a képzelet szab határt és ezért valójában végtelen. A történetet olvasva el kell gondolkodni azon, hogy mit jelent a „Tedd azt, amit akarsz!”. Megtehetünk-e bármit, ami eszünkbe jut, meg akarunk-e tenni bármilyen áron mindent amit „akarunk”. Elég okosak és megfontoltak vagyunk-e ahhoz, hogy tudjuk, hogy mit akarunk tenni és azt hogyan akarjuk tenni. Tudunk-e úgy cselekedni, hogy ne ártsunk másoknak (Fantáziának), vagy esetleg magunknak.
Csodálatos élmény volt. Nekem a Momó jobban tetszett, de csak az lehet az oka, hogy mind a kettőt felnőttként olvastam

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése