2013. augusztus 6., kedd

Jodi Picoult: Házirend

Fülszöveg:
Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.
Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással…
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?

Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.
A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?

Nagyon kettős érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatosan. Nekem ez egy kicsit sok volt. Nem az autista, asperger-szindrómás dolog miatt, hanem úgy összességében volt sok. Már a 200. oldalnál tudtam, hogy mi fog történni és nem igazán értettem, hogy miért nem 250-260 oldal az egész könyv. Nagyon tetszik a témája, az ötlet, a történet, a szabályok, a házirend, (főleg az utolsó pontja: Vigyázz a tesódra, hiszen rajta kívül senkid sincs ). Szerettem Emmát, Theot és Jakobot is. Érdekes az is, ahogy a problémákkal egyedül küzd meg Emma , éppen ezért háttérbe szorul Theo. Szerettem ahogy lázongott a sorsa ellen, de alapvetően szerette és kiállt a bátyáért.Nagyon jól dokumentált, jól megírt, olvasmányos történet, karakterei egyediek, szerethetőek de egy picit sok. Túl amerikai, túl „bestselleres”, nekem egy időre pihentetnem kell Jodi Picoultot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése