2013. augusztus 15., csütörtök

Milan Kundera Az élet máshol van

Fülszöveg:
Az élet máshol van című könyvében, ebben a mozgalmas, hol barokkosan zsúfolt, hol szürrealisztikusan látomásos s mégis realisztikus, széles ívű társadalmi és emberi tablót felrajzoló nagyregényében, ebben a sajátságos töltetű és hangulatú negatív Bildungsromanban a kelet -közép-európai társadalmak genezisét és fejlődését elemzi. A főhős a belső és külső hazugságok, hamisságok, valótlan értékek és megcsúfolt ideálok szövevényében vergődő Jaromil, az önjelölt költő, akinek már a világra jöttét sem kívánta senki, és akinek tartalmatlan, hazug élete és szükségszerű halála egy boldogtalan generáció életútját példázza. Annak a nemzedéknek az életútját, amely a kisszerűség, a csúfság, az ostobaság győzelemrevitelével, az értékek sárba tiprásával, való világ feje tetejére állításával írta be magát szégyenszemre az emberiség történelmébe. A regényt a szerző még Csehszolvákiában vetette papírra, de csak emigrálása után jelent meg – először franciául.

Hát nem is tudom. Elég furcsa érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatosan. Az első Kundera amit olvastam és tudom, hogy nem lesz a kedvencem. Voltak nagyon érdekes gondolatok benne. Általában szeretem az elvont dolgokat, de néha úgy éreztem, hogy ez már túl sok. Az biztos, hogy az élet máshol van… nem ott, nem abban a környezetben, nem abban a korban.
Vegyes érzelmekkel olvastam végig. Nagyon elgondolkoztató. Érdemes volt elolvasni.

Agatha Christie: Hétvégi gyilkosság

Fülszöveg:
Az Angkatell-házban természetesen mindenkinek volt oka és lehetősége a gyilkosságra: a ház asszonyának és urának, a meghívott és hívatlan vendégeknek, a rokonoknak és az idegeneknek.
Agatha Christie érthetetlen módon mindig ugyanazt a sémát használva mindig új, meghökkentő megoldásokat talál. Most – Poirot mester értő irányításával – egy úszómedence, egy doboz gyufa és különféle lőfegyverek kusza halmazából kristálytisztán kiderül a könyv végére, hogy ki követte el a HÉTVÉGI GYILKOSSÁG-ot.

Egy egész jó kis krimi ez is, akár a többi Agatha Christie krimi. Könnyed, olvasmányos és mégis van benne valami, amitől egész nagyszerű. A szálak eléggé összekuszálódnak, mindenki gyanús, legkevésbé az igazi gyilkos. Ez alkalommal újra sikerült becsapnia és csak a végén jöttem rá, hogy ki a gyilkos.

2013. augusztus 11., vasárnap

Françoise Sagan: Jó reggelt, búbánat!

Fülszöveg:
„Ezen a nyáron tizenhét éves voltam és tökéletesen boldog” – meséli Cécile, aki özvegyen maradt édesapjával kibérel egy Földközi-tenger partján álló elragadó villát, hogy egy önfeledt és szeszélyes nyarat töltsön el ott. Apja elhívja éppen aktuális barátnőjét, a fiatalságtól sugárzó, de tapasztalatlan Elsát, mikor váratlanul betoppan életükbe az érett és okos Anne, és vele a „nagy szerelem”, ami kötelességekkel és felelősséggel jár. Miközben Cécile az első szerelem ízével ismerkedik, apja váratlanul megszabadul Elsától, és feleségül kéri Anne-t, Cécile pedig tervet forral, aminek tragikus kimenetele végleg felnőtté avatja.
Françoise Sagan regénye diadalmenetben járta be Európát és Amerikát. Mindössze tizennyolc évesen már újat tudott mondani az öröknek hitt szerelemről, a gyorsan múló ifjúságról, a felnőttek édes-keserű világáról és az ártatlanság elvesztéséről. Megható története örökre bevésődik az emlékezetünkbe; egy apa és lánya „szerelmes” összekapaszkodását talán senki nem írta meg ilyen szépen és egyszerűen.

Nagyon találó a címe és érdekes az egész könyv hangulata. Érdekes megközelítése a felnőtté válás válságos, nehéz időszakának. Az ahogy egy tini lány manipulálja a környezetét, ahogy él, s ahogy szeretne élni az nem hétköznapi. A tragédia, a baleset, amelyért részben ő a felelős egyszeriben megváltoztatják az életét, hirtelen felnőtté válik.
Nekem a hangulata tetszett nagyon és az a reakció, amit az olvasóból kivált. Nem lehetsz közömbös annyi biztos.

Agatha Christie: Gyilkolni könnyű

Fülszöveg:
Luke Fitzwilliam hazatér Angliába, miután nyugdíjba vonult a gyarmati rendőrségtől. A vonaton megismerkedik egy kedves, idős hölggyel, aki épp a Scotland Yardra tart. Bejelentést akar tenni, mert a falujában egymást érik a gyilkosságok, és senki sem gyanakszik, de most Humbleby doktor a kiszemelt áldozat, és az orvos jó ember, meg kell védeni. Luke elnéző mosollyal hallgatja. Másnap, amikor azt olvassa a reggeli újságban, hogy Miss Pinkertont elgázolta egy autó, már nem mosolyog. És amikor egy hét múlva dr. Humbleby gyászjelentését látja, kezdi komolyan venni a történetet. És ki is lehetne alkalmasabb, hogy felderítse a gyilkosságsorozatot, mint egy hajdani rendőr? Luke tehát elutazik Wychwood-under-Ashe-be, és megpróbál a végére járni, miért is könnyű gyilkolni.A regényt új fordításban adják közre. Korábban A gyűlölet őrültje címen jelent meg.

Bizony, bizony gyilkolni könnyű. Azt elérni, hogy balesetnek tűnjenek az gyilkosságok még az is könnyű, ha valaki elég okos hozzá. Másra terelni a gyanút az sem túl neghéz, ha valakinek nem tűnik fel az egész. De azt hinni, hogy mindezt megúszhatja valaki, az már egy kissé túl merész gondolat.

Agatha Christie: Nem csalás, nem ámítás

Fülszöveg:
Miss Marple Londonban találkozik régi barátnőjével, akivel fiatal lány korukban együtt jártak iskolába Olaszországban. Ruth Van Rydock dúsgazdag amerikai asszony, aki szokásos évi európai körútján Angliába érkezik. De nem csak az emlékeket akarja feleleveníteni: aggódik húga, Carrie Louise miatt is. Carrie Louise férje fiatalkorú bűnözők átnevelését tartja élete céljának, ennek megfelelően alakította át a birtokát is. Ruth szeretné, ha Jane Marple elszegényedett úrinő képében látogatást tenne Stonygatesben, és kiderítené, mi folyik ott. Miss Marple el is megy, és néhány napon belül természetesen gyilkosság történik. Miss Marple úgy érzi magát, mint gyerekkorában a cirkuszban, nem tudja, mi valódi, és mi bűvésztrükk. Sikerül-e kétszáz bűnözőpalánta és a kiterjedt család számos tagja közül kiválasztani a gyilkost, mielőtt újabb tragédia történne? Megtudhatják Miss Marple egyik legbonyolultabb esetéből.

Ez egy jó kis Miss Marple történet volt, nagyon eredeti szereplőkkel és egy logikus eszmefuttatással. A gyikost egy idő után kitatláltam és az sem volt kétséges, hogy a pénz az inditék, csak az nem volt világos, hogy miért. Rájöttem, hogy nagyon szeretem a Miss Marples krimiket. Lehet, hogy az az oka, hogy Jane Marple egy nagyon kíváncsi, kedves öreg hölgy, akivel bárki szívesen elbeszélget.
Nem tolakodó, mégis mindig mindent tud, nagyon okos, logikusan gondolkozik és nagyon ismeri az emberi természetet, érdekes dolgokat tud az emberekről és az életről.

Máté Angi: Ez egy susogó levél

Fülszöveg:
Máté Angi rövidmeséi olyan, a gyerekek számára mindennap használt, hétköznapi fogalmakról szólnak, amelyek eddig mégsem jelentettek témát a gyerekirodalomban:
fázás, magány, félelem, szeretet.
Lackfi János megfogalmazásában Máté Angi írásai „világújrateremtő”, egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv Máté Angi – nyelven beszélnek.
Mesékről lévén szó a szokatlan perspektívák, megszemélyesülő fogalmak, varázslatok használatával lesznek különlegesek ezek a történetek, melyekben az érzékelésnek kitüntetett szerepe van.
A rövidprózák, Keszeg Ágnes illusztrációival kiegészülve különös, álomszerű, szürreális, ám mégis otthonos hangulatú mesekönyvet eredményeznek.

Csodaszép… Varázslatos… Gyönyörű és mély. Olyan világ ez, ahol a kertnek szülinapja van, a gesztenyéket simogatják, a szitakötő esőt ültet, a Nap megeszi az érett esőket, az emberek megtudják az „egyedülséget”, megnőnek bennük a „jó szavak”. Nekem a Volt egyszer egy kislány című mese, történet tetszett a legjobban és a Volt egyszer egy szegénység, pedig nagyon felkavart.
„rajta nyújtózott az üres”, „megnőttek bennük a jó szavak”, „a kert örült egyet, majd lefeküdt”, "nem volt maradása a félésben, hát elment a világba ez a kislány” ezektől és a hasonló kifejezésektől egyedi és különleges a hangulata az egész könyvnek.

Jodi Picoult: Törékeny

Fülszöveg:
Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív
Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.

A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.

Nekem tetszett, habár egy kissé zavar, hogy az írónő minden könyvében a pereskedés ilyen fontos szerepet kap. Szinte előre kiszámíthatóak a fordulatok. A témája, az alapgondolata nagyon érdekes. A beteg kislány és az egészséges, akire senki nem figyel, akit a szülei úgy hanyagolnak el, hogy észre sem veszik, mert ők nagyon jó szülők, mindent a gyerekeikért, főként Willowért tesznek. Ki-ki a maga módján. Számunkra ez néha érthetetlen, de nem tudhatjuk, hogy mit tettünk volna az ő helyükben. Szerencsére nem nekünk kellett eldöntenünk.
Szerettem volna, ha Charlotte és Piper kibékülnek, vagy a pereskedés közben történik valami, ami helyrehozza a dolgokat. Nagyon örültem, amikor végre kezdtek jóra fordulni a dolgok. De a vége… nagyon megdöbbentett. Miért kellett Willownak meghalnia, amikor olyan nagyon vigyázott rá mindenki? Sajnos ez is az írónőtől megszokott befejezés. Nagyon zavart a rengeteg helyesírási- vagy nyomdahiba.
.

Agatha Christie: Nemezis

Fülszöveg:
Alig másfél év telt el azóta, hogy Marple kisasszony megoldott egy bizonyos rejtélyt az Antillákon, s ezzel sikerült néhány ifjú hölgy életét megmentenie. „Nyomozótársa”, a goromba, de aranyszívű Mr. Rafiel időközben meghalt, ám ügyvédei útján, levélben utólag még megkéri az öregkisasszonyt: göngyölítsen fel (neki teendő személyes szívességként) egy újabb bűnügyet. Azt azonban, hogy miről volna szó, nem részletezi.
Apránként derül ki, hogy itt nem ifjú hölgyeket kell megmenteni – az ifjú hölgyek (mint utóbb kiviláglik, szám szerint ketten) már meghaltak, sőt, már a gyilkost is elítélték. De hiába hogy a bűnös raboskodik, amint Marple kisasszony újra felveszi a fonalat, tovább szaporodik a halottak száma, mi több, őt magát is halálos veszedelem fenyegeti, s bizony ha Mr. Rafiel nem nyújtana neki hatékony segédkezet a túlvilágról… Marple kisasszony, mint mindig, természetesen most is megússza, pedig Nemezisként, a bosszú istennőjeként még a „három Párkával” is farkasszemet kell néznie.

Egész jó Miss Marple történet volt. Az eleje nagyon tetszett, mert az öreg hölgy elválalja egy olyan rejtély megoldását, amiről fogalma sem volt, hogy mi lehet az. Egész jó kis nyomozás kerekedik ki belőle. A gyilkos személyét kitaláltam a megoldás előtt, és abban is biztos voltam, hogy a holttest a Nora holtteste volt és nem a Verityé, csak az nem volt egyértelmű számomra, hogy ki vagy miért ölte meg Norát.

Alessandro Baricco: Novecento

Fülszöveg:
A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között – fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista szórakoztatta a közönséget. Semmihez sem fogható muzsikájával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Azt is mondják, egész életét a hajón töltötte, ott született, és lábát soha nem tette szárazföldre. Hogy miért, senki sem tudja, életének talányos rejtélyét magával vitte – örökre.

Ez csodálatos volt, csak nagyon rövid. Nem mindennapi élmény egy ilyen olvasmány. Még most is bennem ringatózik, akár a hajó az Óceánon. Baricco csodálatos hangulatot teremt, mint mindig. Alig pár oldal ez a kis monológ és mégis mélyebb, mint a mély Óceán és végtelen, mint az élet, vagy a végtelen Óceán. Egy hajó, egy zongora és a zene. Ez Novecento világa. Ettől boldog. Nem csoda, hogy nem tud elszakadni tőle. Nem csoda, hogy nem volt elég bátorsága elhagyni ezt a megszokott, ismerős világot, a veszélyes „nagyvilág” kedvéért.
„Most már tudom, hogy akkor, azon a napon Novecento elhatározta, odaül élete fekete-fehér billentyűi elé, és elkezd egy abszurd és zseniális zenét játszani, bonyolultat, de szépet, valamennyi közt a legnagyobbat. És hogy élete hátralévő részében erre a zenére fog táncolni. És hogy soha többé nem lesz boldogtalan.”
Hát… ez csodálatos! A vége pedig… megdöbbentő!

"Most már tudom, hogy akkor, azon a napon Novecento elhatározta, odaül élete fekete-fehér billentyűi elé, és elkezd egy abszurd és zseniális zenét játszani, bonyolultat, de szépet, valamennyi közt a legnagyobbat. És hogy élete hátralévő részében erre a zenére fog táncolni. És hogy soha többé nem lesz boldogtalan."
61. oldal

"Egy nap megkérdeztem Novecentót, mire gondol, amikor játszik, és mit néz olyan mereven maga előtt, hol jár a feje, míg a keze teljesen magányosan sétálgat fel-alá a billentyűkön. És ő így válaszolt: „Ma gyönyörű vidéken jártam, a nők haja csak úgy illatozott, és fényben úszott minden, és hemzsegtek a tigrisek.” Utazgatott vagy mi. És mindannyiszor máshova ment: hol London belvárosába, hol távoli vidéket szelt át vonaton, hol magas hegyre mászott, ahol a hó derékig ér, vagy éppen a világ leghatalmasabb templomába zarándokolt oszlopokat számolni és farkasszemet nézni a feszülettel. Utazott. Talán azt a legnehezebb megérteni, honnan volt egyáltalán fogalma arról, mi mire hasonlít, milyen egy templom, a hó, a tigrisek és… úgy értem, sosem szállt le a hajóról, egyetlen árva alkalommal sem, komolyan, ez így igaz. Sosem, egyetlenegyszer sem. Pedig mindezt mintha látta volna. Ha Novecentónak azt mondtad: „Jártam egyszer Párizsban”, ő azt kérdezte, hogy láttad-e azt az izé-kertet vagy hogy vacsoráztál-e ezen és ezen a helyen, mindent tudott, ezt mondogatta: „Én ott legjobban azt szeretem, ahogy várom a naplementét a Pont-Neuf-ön sétálgatva, és amikor az uszályok a hídhoz érnek, megállok és nézem őket fentről, és integetek nekik.”

"A föld az én számomra túlságosan nagy hajó. Túlságosan hosszú utazás. Túlságosan szép nő. Túlságosan erős illat. Olyan zene ez, amelyet nem tudok eljátszani."
69. olda

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Fülszöveg:
Korunk egyik legjelentősebb írója és gondolkodója Kurt Vonnegut, akinek főművét veheti a kezébe az olvasó. A címbeli ötös számú vágóhíd Drezdában található. 1943 végén ide érkezett az amerikai hadifoglyok szánalmas csapata. A hadászati szempontból semleges műkincsvárost egy éjjel a brit légierő porig bombázta. Az amerikai hadifoglyok a vágóhíd mély pincebarlangjában túlélték a poklot – így születhetett meg e kötet, a világirodalom egyik legtöbbet elemzett műve. Vonnegut felvonultatja pantheonjának számos jól ismert szereplőjét, köztük Kilgore Troutot, a tralfamadoriakat, Rumfoordot és a többieket. Halál és művészet – így megy ez, sugallja Vonnegut.

Michael Ende: A Végtelen Történet

Fülszöveg:
„Vannak emberek, akik sohasem jutnak el Fantáziába, meg olyanok is, akik eljutnak ugyan, de aztán örökre ott maradnak. Kevesen vannak, akik eljutnak oda, majd vissza is térnek. Akárcsak te, Barnabás. És az ilyenek gyógyítják meg mind a két világot.” Az NSZK bestsellerlistájának legelső címei között találjuk évek óta Michael Ende felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló meseregényét. Eddig huszonnégy nyelvre fordították le, a belőle készült szuperprodukció pedig már a filmvásznat is meghódította szerte a világon. Vajon mi ennek a páratlan sikernek a titka? Aki kézbe veszi ezt a már külsejében is szokatlan könyvet, s belép abba a különös világba, ahova a szerző főhősével, a kis Barnabással együtt kalauzolja az olvasót, az hamarosan rájön a titok nyitjára. Mert a Fantázia nevű csodaországba tett utazás valóban ritka élményt nyújt mindazoknak, akik értékelni tudják a fordulatos történet, a lenyűgözően gazdag, csapongó képzelet s a mély értelmű szimbólumok e varázslatos szövedékét.

Kár, hogy nem olvastam 15-20 évvel korábban. Akkor még nagyobb élmény lett volna. Csodálatos hely ez a Fantázia, és milyen könnyen semmivé válhat. Csak rajtunk Földieken múlik, hogy ez a csodálatos ország, a sok különleges teremtményével, lényével együtt meddig marad életben. Attól csodálatos Fantázia világa, mert az a hely, ahol mindennek csak a képzelet szab határt és ezért valójában végtelen. A történetet olvasva el kell gondolkodni azon, hogy mit jelent a „Tedd azt, amit akarsz!”. Megtehetünk-e bármit, ami eszünkbe jut, meg akarunk-e tenni bármilyen áron mindent amit „akarunk”. Elég okosak és megfontoltak vagyunk-e ahhoz, hogy tudjuk, hogy mit akarunk tenni és azt hogyan akarjuk tenni. Tudunk-e úgy cselekedni, hogy ne ártsunk másoknak (Fantáziának), vagy esetleg magunknak.
Csodálatos élmény volt. Nekem a Momó jobban tetszett, de csak az lehet az oka, hogy mind a kettőt felnőttként olvastam

Máté Angi: Volt egyszer egy

Fülszöveg:
"Van nekem egy régi barátom, Máté Anginak hívják, még sohase láttam. Csak a hangját hallom ki mindig a betűk mögül. Most megjelenő meséinek kiváltképp örülök, mert végigujjonghattam születésüket, ahogy szépen, levelenként zizzentek be a postaládámba. Ezekben a történetekben vonatra száll a nyár, és őrölt kekszet eszeget málnaszörppel. A nap leszöszmögi bajszáról a pihepuhákat. Az almák gömbölyeket énekelnek. A sün muszog a ribiszkebogyós hátával. Fagylaltok gombóckodnak szép illatozással.
Máté Angiból ősi regemondók hangja szól, világa mégis friss és új nekünk. Nem csoda, hogy így csillog-villog, varázslat hívta létre! És a mesék terét tágítják Szulyovszky Sarolta tenger-lendülettel könyvlapra kicsapó illusztrációi."
Lackfi János

Volt egyszer egy nyár, aki vonatozott, majszolt és gargarizált, egy sárga, kócos virág, és a Nap, az égen költözködő, a nyüzsgő, az izgő és mozgó, akik hasonlítottak egymásra, beszélgettek és játszottak együtt. Volt egy almafa, melynek almái kacagáltak, ha jött a hernyó. Volt egy sűn, aki gubbasztott és muszogott és nem akarta, hogy szúrjanak a tüskéi. Volt egy kő, aki párna szeretett volna lenni, egy alagút, aki nagyon szerette volna, ha a vonatok beszélgettek volna vele. Volt egyszer egy csend, amelynek énekére hullni kezdett valami puhaság az égből.
Volt egyszer egy… csoda… Máté Anginak hívják. Csodálatos a meséinek a világa, és az egész világa…. Lenyűgöző ahogy ír, a szavai simogatnak, megnyugtatnak…és, amilyen csodálatos szavakat használ…ahogyan használja őket… ez már költészet…egyszerű és egyben nagyon mély. Nem találok rá szavakat.

2013. augusztus 6., kedd

Jodi Picoult: Házirend

Fülszöveg:
Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.
Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással…
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?

Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.
A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?

Nagyon kettős érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatosan. Nekem ez egy kicsit sok volt. Nem az autista, asperger-szindrómás dolog miatt, hanem úgy összességében volt sok. Már a 200. oldalnál tudtam, hogy mi fog történni és nem igazán értettem, hogy miért nem 250-260 oldal az egész könyv. Nagyon tetszik a témája, az ötlet, a történet, a szabályok, a házirend, (főleg az utolsó pontja: Vigyázz a tesódra, hiszen rajta kívül senkid sincs ). Szerettem Emmát, Theot és Jakobot is. Érdekes az is, ahogy a problémákkal egyedül küzd meg Emma , éppen ezért háttérbe szorul Theo. Szerettem ahogy lázongott a sorsa ellen, de alapvetően szerette és kiállt a bátyáért.Nagyon jól dokumentált, jól megírt, olvasmányos történet, karakterei egyediek, szerethetőek de egy picit sok. Túl amerikai, túl „bestselleres”, nekem egy időre pihentetnem kell Jodi Picoultot.

Jessica Day George: Éjféli bál

Fülszöveg:
Rose hercegnő a legidősebb tizenkét lánytestvér közül, akik arra kárhoztattak, hogy a gonosz Kőbezárt király palotájában, mélyen a föld alatt táncoljanak minden éjjel. Születésüktől kezdve átok ül rajtuk, és csak a halál adhatja vissza a szabadságukat. Rose azonban találkozik Galennel, egy fiatal, katonából lett kertésszel, aki nem veti meg a kalandot, és épp olyan elszánt, akárcsak Rose, és a szabadság egyszeriben nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Hogy legyőzzék a királyt és sötét udvartartását, szükségük lesz egy láthatatlanná tévő köpenyre, egy fekete gyapjúláncra, melyet bűvös ezüst kötőtűkkel kötöttek, és mind közül a legkritikusabb hozzávalóra – az igaz szerelemre. A Széttáncolt cipellők című mese újrafeldolgozásával Jessica Day George megint megmutatja, milyen mesterien alkot valami teljesen újat egy történetből, amelyről csak hittük, hogy ismerjük.

Összességében tetszett ez a mesefeldolgozás, de nem nyújttott semmi újat. A Széttáncolt cipellők és a Tizenkét papucsszaggató királykisasszony is a kedvenc meséim voltak gyermekkoromban. Éppen ezért azt hittem, hogy nagyon fogom szeretni ezt a kis történetet, sajnos egy picit csalódtam benne. Most már bebizonyosodott, hogy nem én vagyok a célközönség.
Nagyon tetszettek a kis királykisasszonykák. Szerettem a szép virágneveiket. Szimpatikus volt a kötögető főhős. (Mivel én is nagyon szeretek kötni)

Olvasni jó!

Fülszöveg:
Lencsevégre kaptam egy képet a budapesti Hősök terén: a Fesztiválzenekar ünnepi szabadtéri koncertje alatt egy lány a földön ülve elmélyülten olvasott egy könyvet. Nem amolyan karcsú, utazásra való kiadványt, hanem egy vaskos regényt… „Mégis van remény?” – firkantottam a fotóra, afféle röpke képaláírásként.
Persze gyakrabban hangzik el, hogy a gyerek nem tud, nem akar olvasni, hogy baj van a szövegértéssel…
A Fordulópont eddig megjelent negyvenöt számában vissza-visszatérően, más-más szemszögből közelítve próbáltuk keresni a választ az aggasztó kérdésre: Miért (nem) olvas a gyermek? És a folyóirat tematikus számaiban bő évtizede sorjáznak a kérdések: Válságban az olvasás? Az olvasni tudás: hatalom? Kié a könyvtár? Kinek a dolga? – mármint az olvasás megtanítása, a könyv megszerettetése. Hiszen nincs olyan szülő, aki nem adna kisgyereke kezébe egy lapozható képeskönyvet… De az iskolában a gyerek nehezen tanul meg olvasni. Újabb és újabb irányzatok szerint változnak az írás-olvasástanítás módszerei, figyelmen kívül hagyva, hogy a kisgyermek idegrendszere ugyanabban a tempóban fejlődik sok ezer éve…
Tizenegy esztendő alatt felvetett gondolatokat, kérdéseket, válaszokat, felméréseket és megoldásjavaslatokat gyűjtöttünk össze ebbe a kötetbe, azzal a szándékkal, amely hajdan a folyóiratot is létrehozta: segíteni a gyereket, a szülőt, a gyerekekkel foglalkozó szakembereket. Az érvek és bizonyítások mellett (olvasni hasznos, fontos stb.) egy közérzet kiterjesztése volna a cél, amelyet természetes egyszerűséggel kellene megfogalmazni, (csak) ennyit mondva: olvasni jó!
(Szávai Ilona)

Gombos Péter: Dobj el mindent… és olvass!

Fülszöveg:
Miközben még mindig vannak szépirodalmat faló könyvmolyok a környezetünkben, a többség szabadidejében inkább valamilyen digitális eszköz mellett találja meg szórakozását.
Jómagam régóta állítom, hogy ez ellen jobb híján – tényleg csak muszájból, hiszen az olvasóvá nevelés sokkal inkább a családi környezetben kellene, hogy történjen – a tanítók és a magyartanárok tehetnek legtöbbet.

Amikor néhány évvel ezelőtt egy hetedikes csoportot kaptam, rögtön elhatároztam, itt az idő, hogy bebizonyítsam, amiről addig „csak” prédikáltam. Ráadásul az alanyaim teljes mértékben megfelelőek voltak ehhez, mert a 14 gyerekből mindössze egy vallotta magát olvasónak, a többiek – saját elmondásuk szerint – soha (!) nem olvastak kedvtelésből.

A program neve: „Dobj el mindent, és olvass!” A lényege az, hogy a nap bármely szakában megszólalhat egy speciális jelzőcsengő, melyet meghallva minden diák, de a tanárok, sőt a technikai dolgozók is „leteszik a munkát”, és előveszik a könyvüket. Innentől a következő jelzésig mindenki néma csendben olvas.
A „játék” gyorsan kedvelt lett, nem múlt el óra nélküle. Második alkalommal már volt, aki kérte, hadd vigye haza a könyvet, s akadt, aki rögtön szerette volna a folytatást is, mondván: „egy könyv kevés lesz a hétvégére”.

Nem vagyok naiv, tudom, ezek a diákok az iskolából hazaérve még mindig előbb nyúlnak a távirányító vagy a számítógép után, mint könyvhöz. De a viszonyuk a könyvekhez, az olvasáshoz megváltozott. Remélhetőleg életre szólóan.

Lois Lowry: Nyáron történt

Fülszöveg:
Meg irigykedik nővérére, Mollyra, akit sokkal csinosabbnak és sikeresebbnek lát. Molly fegyelmezettebb és rendesebb, ő indulatosabb és rendetlenebb. Kettejük különbözősége akkor válik nehezen elviselhetővé, amikor városi otthonukból vidékre költöznek, s nekik közös szobán kell osztozniuk.Aztán Molly megbetegszik. Megnek jó ideig fogalma sincs, mennyire súlyos az állapota, s mit kezdjen a nővére és a szülei viselkedésében végbemenő változásokkal. Egy kedves, bölcs öregember és egy fiatal házaspár barátsága, valamint egy számára egyre többet jelentő hobbi, a fényképezés is segíti a kislányt, hogy átvészel je e nehéz hónapokat.

Aranyos, megható kis történet szeretetről, családról, barátságról, betegségről. Nekem nagyon tetszett. Az aranyos, szeretnivaló kislány Meg szemével látjuk az eseményeket, ő meséli el nekünk a történteket, testvére betegségét…

Janikovszky Éva: A Hét Bőr

Fülszöveg:
Aztán olyan nevet akartunk kitalálni, amit rövidíteni is lehet, és ráfér a bélyegzőre, mert a bélyegző, az is nagyon fontos. Akinek bélyegzője van, az még hirdet is az újságban, ha elveszti. De mi egyenlőre még ki sem találtuk. Pedig a Csibor már megígérte, hogy a papájával együtt csinál egy bélyegzőt, ha kitaláljuk, hogy mi legyen rajta.
Azt akarta rövidíteni, hogy a Kertvárosi Iskolában Szerzett Tapasztalatok Hasznosítására Alakult Önálló Raj Vállalkozás, de a KISZTHAÖRV akkor sem fért volna rá egy bélyegzőre, ha Móninak igaza van, és a rajvállalkozás tényleg egy szó.
Végül a Bunder felordított, hogy megvan! És mindjárt leírta, hogy 7 bör, ami ugye azt is jelenti, hogy 7. b. önálló rajvállalkozása, és úgyis Hét Bőrnek mondjuk majd, ami nagyon jól hangzik. Hiába, annak is van haszna ha valaki folyton rejtvényt fejt, mint a Bunder.

Bálint Ágnes: Szeleburdi család

Fülszöveg:
Ez a vidám regény elárulja írójáról, hogy mennyire ismeri a gyerekeket, hogy mennyire szereti a természetet, az állatokat, a növényeket, s hogy tele van vidám tettrekészséggel, ötlettel, humorral. Népszerű meseregényein kívül – Az elvarázsolt egérkisasszony, Mi újság a Futrinka utcában?, Mazsola és Megint Mazsola – számtalan mesét, bábjelenetet, hangjátékot írt. A rádióhallgatóknak a Szeleburdi család tagjait sem kell bemutatni, de akár ismeri az olvasó őket, akár most ismerkedik meg velük, biztos, hogy szívébe zárja ezt a vidám, melegszívű családot, amely kissé zsúfolt lakásába örömmel fogad be minden új jövevényt, legyen az aranyhörcsög, cincér vagy lopótök. Ebből a nagy „vendégszeretetből” persze számtalan vidám bonyodalom származik. A család többnyire derűs, de mindenképpen eseménydús hétköznapjairól a tizenkét éves Laci számol be naplójában.

Nagyon vidám kis köyv ez. Nem lehet nem szeretni. A gyermekkorunkat juttatja az eszünkbe. A szeleburdi család egy szeretni való, hétköznapi, teljesen normális család, hétköznapi környezettel, hétköznapi eseményekkel. A gyerkek csupa belevaló, igazi kis gyerek, megértő szölőkkel. A kedvencem Radó volt, aki mindig megmondja, hogy…A vége fele jöttem rá, hogy sok-sok évvel ezelőtt, gyermekkoromban már olvastam.

Jay Asher Tizenhárom okom volt…

Fülszöveg:
Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

„Lenyűgöző első regény. Jay Asher olyan őszintén és keresetlenül meséli el a történetét, hogy a tragédiát megrázkódtatóan valódiként éljük át.”
– Gordon Korman

„Okos, eredeti ötlet, erős hang, tökéletes adagolás. Olyan, amit nem tudsz letenni. Jay Asher kitűnő történetmesélő.”
– Chris Crutcher

Azt hiszem, hogy túl sokat vártam ettől a könyvtől. Régóta a várólistámon volt, éppen ezért valami sokkal jobbra számítottam. Rájöttem, hogy nem vagyok tagja a célcsoportnak. :(
A témája nagyon tetszett, a nem hétköznapi megoldás is nagyon tetszett, ahogy sorra megkapják az érintettek a kazettákat. A tini lányok lelkének bonyolult világába nyerhetünk egy aprócska betekintést. Részben megértem Hannah-t, de mindaz ami vele történt nem lehet ok az öngyilkosságra. Ennél nagyobb gondok esetén sem szabad ilyen könnyen feladni. Mindenikünkkel megtörtént már, hogy elárultak, átvertek, becsaptak, mégis tovább tudtunk lépni. Azt hiszem, hogy Hannah túlreagálta kissé a dolgokat, a saját hibáiért, butaságaiért is másokat hibáztatott. Amitől még nagyon megdöbbentem, hogy hol voltak ez idő alatt a szülei… Semmit nem vettek észre?… Ennyire kiismerhetetlenek kamasz gyermekeink, érzelmeik és lelkiviláguk ennyire idegen számunkra, szülők számára?…
Szegény Clay… Őt nagyon tudtam sajnálni. Szerette ezt a „butuska kislányt”, aki eltaszította magától és mégis őt is hibáztatta, felelőssé tette a haláláért.
Összességében tetszett a könyv. Elgondolkodtatott. Szerintem nem az okokon van a hangsúly, hanem ahogy a 13 ok követi egymást, ahogy az egyik kapcsolódik a másikhoz és egyre nagyobb súllyal nehezednek Hannahra, az a fontos, hogy Hannah mit érzett belül. Lehet, hogy apró okok csak, de neki nagyon fontosak voltak. Ő kiborult tőlük és nem látott kiutat belőle.

Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Fülszöveg:


„Rollo belefújt a sípjába, a közönség izgatottan felugrált. A maratoni táncversenyek közönségét nem kell fokozatosan felkészíteni. Ha történik valami, azonnal a tetőfokára hág az izgalom. Ebben a tekintetben a táncverseny éppen olyan, mint egy bikaviadal.”

1935-ben vagyunk, az Egyesült Államokban, egy tengerparti nyaralóhelyen. Egy több hétig tartó kegyetlen, gladiátori küzdelem résztvevője a kisregény két fiatal főhőse: Robert Syverten és Gloria Beatty.

A regény időtállásának, modernségének bizonyítéka, hogy 1970-ben film készült belőle, mely nemcsak a harmincas évek válsághangulatát idézi, hanem a mai Amerikáét is.

Fehér Klára Hová álljanak a belgák?

Fülszöveg:
A brüsszeli kaszárnyákban az őrmester sorakoztatja az újoncokat. Flamandok jobbra, vallonok balra – harsogja. Kovács Péter, akinek a szülei ötvenhatban disszidáltak, egy darabig tanácstalanul topog, aztán kilép az őrmester elé: Őrmester úr, kérem, hová álljanak a belgák?
Valóban, embertársaim, hová álljanak a belgák? Ezt a tragikusan komoly és mély viccet választottam regényem címéül és mottójául.
A második világháború után és azóta is százezrek és milliók futottak szét a világban, családok szakadtak szét, óceánok és kontinensek választják el szülőtől a gyereket, testvértől a testvért. És ebben az új életet, új hazát, más sorsot keresésben az emberek elkezdik a múltjukat kutatni. A gyökereket. levéltárakban régi papírokat keresnek. Mintha fontos lenne, hogy ki honnan jön…(…)Ez a regény – regény. Alakjait kitaláltam. ha valakire hasonlítanának: véletlen, nem ő az. Ez a regény – regény. története is kitalált. De a félelmes benne az, hogy akár szó szerint is megtörténhetett volna.

Együtt. Együtt. Együtt. Együtt. Együtt.
Egy család története, amely a háború borzalmai ellenére is együtt akart maradni, együtt szerettek volna bújkálni, élni vagy meghalni. Egy szép és felkavaró történet emberségről, szeretetről önfeláldozásról. Egy ilyen család történetén keresztül betekintést nyerhetünk a háború borzalmaiba, zsidóként hogyan bujkáltak egy elhagyatott raktárépületben, hogyan küzdöttek meg az éhséggel, hideggel, félelemmel, de együtt volt a család és volt egy jó és nemes asszony, Szelid Julianna, akinek szinte mindent köszönhettek. Majd a háború utáni, az egész XX. századi magyar történelmbe nyerhetünk egy kis bepillantást, arról, hogy hogyan szakadtak szét családok (akik együtt szerettek volna lenni), hogyan kezdtek új életet a világ különböző pontjain és váltak idegenekké, „belgákká”.

Herta Müller: Lélegzethinta

Fülszöveg:
Leo Auberg nagyszebeni kamaszfiú még nem tudja, mit jelent, ha valakit elvisznek az oroszok. Egyet akar csupán: minél messzebb utazni a kisvárosból, ahol, úgy tűnik, mindenki az ő homoerotikus kalandjait figyeli.
Öt évet tölt egy kelet-ukrajnai láger poklában. Megismeri az éhséget és a tetveket, megtanul szenet lapátolni és koldulni. Megérti a kegyetlenség és a jóság bonyolult egyensúlyát. És megtapasztalja a lágerboldogságot.
Leo Auberg Köves Gyuri német testvére a Sorstalanság ikerkönyvében.
A Lélegzethinta a Nobel-díjas német írónő, Herta Müller megrázó, költői erejű és dokumentum-hitelességű regénye.

Herta Müller 1953-ban született a bánáti Niczkyfalván, Romániában. 1987 óta Berlinben él. Műveiért számos német és nemzetközi díjjal tüntették ki. 2009-ben Nobel-díjat kapott.

Lélegzethinta című regényét Oskar Pastior késő-dadaista költővel együtt tervezte megírni. Pastior a saját lágerélményeit osztotta meg vele, de 2006-ban bekövetkezett halála véget vetett a közös munkának. Herta Müller a jegyzetek felhasználásával, egyedül írta meg a regényt, amely óriási visszhangot váltott ki hazájában és külföldön. A könyv hozzájárul annak az évtizedekig elhallgatott traumának a feldolgozásához, amelyet a német polgári lakosság élt át a második világháború után.
 
szívlapát.., éhségangyal…, lágerboldogság…, bádogcsók…, cementbeteg… és még sorolhatnám a sok-sok nyelvi eszközt, metafórát, megszemélyesítést stb., amelyek nagyon méllyé, nagyon súlyossá teszik az amúgy is nehéz, éhséggel és szenvedéssel teli lágeréletet. A lágerben a tárgyak nagyon fontossá válnak, élettel telnek meg, jók vagy gonoszak akár az emberek. A cement gonosz, gyilkos, a szívlapát jó, az éhségangyal az úr, mert mindenkinek van éhségangyala.
"1 lapátemelés= 1 gramm kenyér.
Nekem nem volna szükségem a szívlapátra. De az éhségem rá van utalva. "
A szenvedés és az éhség a regény központi témája, de a hangulata eléggé természetesen hat. Kíváncsivá tesz, olvastatja magát, tudni szeretnéd, hogy meddig lehet bírni ezt a sok szenvedést, de amíg olvasod nem sírod el magad. Érzed az éhséget, a szenvedést, de az is egészen természetes. (nem hatásvadász) Nekem nagyon- nagyon tetszett. Az a könyv, amit nem lehet könnyen elfelejteni. Herta Müller egyik kedvenc íróm lett.

Agatha Christie Az alibi

 Fülszöveg:
Mrs. Argyle-t, a dúsgazdag, jótékony hölgyet, három leány és két fiú örökbe fogadó anyját holtan találják a nappalijában. Valaki piszkavassal szétverte a fejét. A rendőrség úgy véli, tudja, ki a tettes. Letartóztatják az egyik mostohafiút, Jackót, aki ellen vannak bizonyítékok – s akinek volna alibije, csakhogy az úrvezető, aki a gyilkosság időpontjában felvette a kocsijába, nem kerül elő. Jackót elítélik, és meghal a börtönben. Eltelik két esztendő. Dr. Calgary, a sarkkutató hazatér Angliába. Régi újságokat lapozva megdöbbentő hírre bukkan. Feltámadnak benne az emlékek. Két évvel azelőtti balesete, az amnézia… Tennie kell valamit. Dr. Calgary biztos benne, hogy a rendőrség tévedett. Cselekszik. Jackót törvényileg rehabilitálják. De a család nehezen elnyert békéje odavan. Mert ha nem Jacko, a fekete bárány a gyilkos, akkor ki? Csak a közvetlen környezet valamelyik tagja követhette el a szörnyű tettet. De kicsoda? A szelíd, tudós férj? A ragaszkodó, fiatal titkárnő? A cseléd? A lányok? A másik fiú? Még egy gyilkosságba és egy gyilkossági kísérletbe kerül, míg dr. Calgary levezekli „vétkét”, és bravúros amatőr nyomozással felgöngyölíti az eredeti és az új bűnügyeket.

Ez is egy izgalmas, érdekes krimi, mint a legtöbb általam olvasott Agatha Christie könyv. Nagyon érdekes a témája, érdekesek a karakterek és érdekes a nyomozás Poirot vagy Miss Marple nélkül. A legjobban az a mondat foglalkoztatott engem is, mint az amatőr nyomozót, dr. Calgaryt, hogy mi lesz az ártatlanokkal. Arra, hogy ki a gyilkos csak a vége előtt egy kicsivel jöttem rá.

Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt

Fülszöveg:
1941. Misha menekültként él Belgiumban a szüleivel, kiket deportálnak. Egy család pénzért elrejti őt, de kihallgatja őket, hogy ezek átadnák őt a náciknak, ha súlyosbodna a helyzet, ezért megszökik. Kelet felé indul, mert azt mondják neki, hogy a szüleit keletre vitték. Németország, Lengyelország, Ukrajna… Misha faluról falura vándorol, táplálékát, ruháját lopással szerzi meg. Aztán erdősségekbe húzódik be, és egy farkaspár magához fogadja. A kislány alkalmazkodik hozzájuk, megtanulja szokásaikat. Viselkedésmódjukat. És elfogadtatja magát a falkával. Így legalább néhány hétig nincs egyedül, társai vannak… Négy évig bolyong, keresztüljárja a véres, lángokban álló Európát, felfedezi az ember állati kegyetlenségét és az állatok emberségét. Vándorútja végén visszatalál az emberek világába, ahol csak újabb megpróbáltatások árán tanul meg élni… A Túlélni farkasok közt nem mindennapi vallomás, egy iszonyatos erővel végigjárt út leírása.

Nagyon olvasmányos, nagyon gyorsan lehet vele haladni, de nekem mégsem nyerte el a tetszésemet. A háború borzalmairól, egy gyerek hosszú és nehéz újáról szól, aki végigvándorol több országon, hogy a deportált szüleit megkeresse.Olvasás közben végig nagyon zavart valami. Meg sem tudom fogalmazni, hogy mi nem tetszett. Nagyon zavart, hogy egy négy, esetleg hét éves gyermek nem így gondolkozik, nem így viselkedik. Nincsenek ilyen elképzelései az életről, a világról. Számomra nem volt elég meggyőző, elég hiteles. Nekem a vége, a beismerés, egy kissé rendezte a dolgokat.

Ïsa Schneider Morfondír

Fülszöveg:
„Ha már ismered egyik oldalamat (az a képes felem), most megismerheted egy másikat is, a hétköznapit. Ezt viselem minden nap, mert ez az igazi, a másik csak álarc. De sokszor felteszem. Most viszont itt állok smink nélkül, mert ez is én vagyok. E könyv epizódokat tartalmaz a Világ történéseiből, ahogyan én látom őket. Az is lehetne a címe: Mi újság az erdőben? Hogy melyik erdőben? Hát ebben itt, amelyikben élek. Élünk valamennyien.” Rendkívül szórakoztató, humoros írások, naplójegyzetek, útleírások – az ismert orvos-írónő könyve rólunk, erdőlakókról.

Szerettem Isa Schneider hétköznapi (nem képes) oldalát is. Be kell vallanom, hogy nekem a regényei sokkal jobban tetszenek, de ez a kis beszámoló a hétköznapokról, azt hiszem egy kis bepillantást enged az írónő életébe, „lényébe”. Érdekes volt bizonyos eseményeket, történéseket pár év távlatából újra felelveníteni. Nekem a könyv humora tetszett a legjobban.

Delphine de Vigan No és Én

Fülszöveg:
Lou tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei, szobája, számítógépe.
Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások elôtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.

No tizennyolc éves, senkije és semmije nincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje.
No bizalmatlan, vad, keserű.
No az utcán él. Hajléktalan.

Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott.
Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte.
Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban.
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.

Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal?
Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó?
Delphine de Vigan ezért a könyvéért számos elismerésben részesült, sőt a legrangosabb francia irodalmi kitüntetésre, a Goncourt-díjra is jelölték.
Kesernyés hangvételű, mégis szívmelengető regényét húsz országban adták ki, és mozifilm is készült belőle. Egy érzékenyen megírt, mély, igaz történet a barátságról és egy a sors ellenében végzett nagyszabású kísérletről.

Érdekes könyvecske. Megdöbbentő, elgondolkodtató, szomorú és mégis szép. Mély érzésekkel, gondolatokkal teli történet, gyerekekről, fiatalokról barátságról, kitartásról, reményről és a nehéz és szomorú valóságról. Tetszett, ahogy egyre fejlődött, alakult a három fiatal barátsága. Nagyon szerettem mindhármukat. Csodálni való Lou bátorsága, kitartása, az ahogy kiáll No mellett.

José Saramago: Vakság

Fülszöveg:
Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben… Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait.
A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból…
Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben.

Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozik, aminek bizonysága, hogy szinte évente jelentkezik új regénnyel (2004-ben jelentette meg a Vakság folytatását Megvilágosodás címmel), s minden könyve újabb meglepetés: újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szuggesztív ábrázolása, s ugyanakkor: valami örök, eredendő vakság lenyomata avagy a látásért való állandó küszködését.

Lassan egy hete már, hogy befejeztem és még mindig nem írtam semmit. Félő, hogy ha így folytatom, már nem is fogok írni róla, pedig nagyon kellene, mert nagyon-nagyon tetszett. Nehezen találok rá szavakat. Arra vártam, hogy ha pihentetem egy kicsit, talán könnyebben fogok róla írni. Sajnos nem így lett, sőt egyre nehezebben megy.
Hátborzongató, izagalmas, drámai. Csodálatosan megírt történet egy drámai és abszurd világról, egy olyan helyzetről ahol mindenki ki van szolgáltatva, mindenki fél és mindenkin, vagy szinte mindenkin, az állati ösztönök kerekednek felül. Érdekesek a karakterek. Saramago nagyon ismeri az emberi természetet, annak a legsötétebb oldalát is. Nagyon szemléletesen mutatja be, hogy mire is vagyunk képesek, ha elszabadulnak az indulatok, ha a túlélés a tét. Én már akkor egy nagy tragédiaként fogtam fel, amikor az első ember megvakult. Nagyon sajnáltam őt, éreztem, hogy az egész világa romba dőlt…És mindaz, ami azután történt… hát… nincsenek rá szavaim. Az a kérdés csak, hogy mit lehet tenni egy ilyen szélsőséges helyzetben. Van-e kiút, képesek volnánk-e a túlélésre, ha egyszerre az egész emberiség megvakulna. Nagyon nagy hatással volt rám a könyv. Mostantól Saramago egyik kedvenc íróm lett. Már Az elefánt vándorútja is nagyon tetszett, de a Vaksággal teljesen megnyert.

Sabina Berman Én, Én, Én

Fülszöveg:
Egy kopaszra nyírt, sebhelyes testű kislány ül a tengerparton, és egyre csak azt ismételgeti: Én, Én, Én… Beszélni tanul, miután éveken át elvadultan élt, mint egy kis állat, a part sós homokját ette, és nem volt kapcsolata az emberekkel. Mert ő, Karen Nieto más, mint a többiek.
S amikor megérkezik Mazatlánba a nagynénje, hogy átvegye örökségét, a helyi tonhalfeldolgozó üzemet, és nagy türelemmel nekiáll megszelídíteni Karent, mindkettőjük számára egy új világ nyílik meg. Karen számára a nyelv, a kultúra, az emberek világa; a nagynénje számára pedig egy különleges elme, amely bizonyos dolgokban az idióták szintjén van, másokban viszont zseniális.
Az autista kislányból, miután kínkeservesen megtanulja értelmezni az emberi gesztusokat, sikeres, sőt dúsgazdag felnőtt lesz, de furcsa gondolkodásával mindegyre meglepi vagy meghökkenti a környezetét. Mert Karen nem tud hazudni, és nem érti a metaforákat meg az eufemizmusokat. S a tengerben, a tonhalak és egyéb vízi teremtmények között mindig jobban érzi magát, mint az emberek között, akik olyan nagyra vannak azzal, hogy ők gondolkodnak. Hogy „gondolkodnak, tehát vannak”.
Karen biztos benne, hogy ez butaság. Mert ő van, és kész. Minden és mindenki előbb létezik, és csak utána – néha – gondolkodik.
A mexikói Sabina Berman elsősorban drámaíró: nemzedékének egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb színpadi szerzője a spanyol nyelvű világban. Amellett film- és színházi rendező, s nem utolsósorban prózaíró is, akinek ez a 2010-ben megjelent, elbűvölő humorú és gondolatébresztő regénye az utóbbi évek legnagyobb mexikói világsikere.
Ez egy nagyon különleges, furcsa kis könyv. Egy számomra ismeretlen, furcsa világba kalauzol el. Nem lehet könnyű világunkban autistaként, másként élni. Karennek mégis sikerült megvalósítania álmát. Képes volt fejlődni, változni és megváltoztatni maga körül a világot. Általa talán bepillantást nyerhettünk az autisták fura világába, megtanulhatjuk megérteni őket, elfogadni azt, hogy mások mint mi, mert nem néznek a szemünkbe, nem fognak kezet, de lehet, hogy semmivel sem kevesebbek nálunk. Nagyon tetszett a könyv témája, humora, de leginkább a hangulata.

Agatha Christie: A kutya se látta

 Fülszöveg:
Hastings kapitány érdeklődve figyeli, ahogy Hercule Poirot a reggeli postáját bontogatja. Az egyik levelet kétszer is végigfutja. Hastings kérdésére, hogy ki írta a levelet és miről szól, a belga detektív egyszerűen átnyújtja neki, hogy olvassa el. A kapitány értetlenkedik: a levél nem is szól semmiről! Miss Emily Arundell, minden kétséget kizáróan egy vénlány, Poirot segítségét kéri – de hogy miben, az nem világos. Poirot nem habozik, nemsokára útra kel, Miss Arundell házán azonban „Eladó vagy kiadó” tábla lóg. Mint kiderül, a kisasszony nemrég meghalt, és végrendelete azóta is szóbeszéd tárgya a faluban. Mivel Agatha Christie szövi a mese szálát, sejthetjük, hogy a halállal és a végrendelettel sincs rendben minden…

Poirot-t ez alkalommal nemcsak kis szürke agysejtjei vezetik nyomra, hanem egy kedves foxterrier is.

Nagyon tetszett ez az Agatha Christie regény is. Érdekes, hogy Poirot ott is gyilkosságot szimatol, ahol más nem is gondolna rá. Az a tény, hogy valaki a halála után küldjön levelet neki, már magában is több, mint gyanús, sőt egészen „morbid”. A történet egy kicsit lassabban bonyolodik, mint más nyomozásainál. A vége előtt tudtam már, hogy ki a gyilkos. Akkor jöttem rá, amikor Theresát gyanúsítoták az első gyilkossági kísérlettel. Ettől függetlenül végig izgultam és kíváncsi voltam, hogy igazam lesz-e.


Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Fülszöveg:
Londonban, szilveszter éjszakáján, egy toronyház tetején ismerkedünk meg Nick Hornby új regényének négy hősével. Mindannyian épp öngyilkosságot akarnak elkövetni, s meglepetten tapasztalják, hogy az élet nyűgeitől való magányos búcsú helyett valóságos partiba csöppentek. S némi udvariaskodás után – hogy ki ugorjon elsőnek – akarva-akaratlan megmentik egymás életét: legalábbis egyelőre. Elszállt az ihlet…
S hogy kik ők?
Martin Sharp jóképű tévésztár… volt, amíg egy meggondolatlan szerelmi kaland, egyetlen éjszaka egy kiskorú lánnyal börtönbe nem juttatta; s most élete romokban hever: felesége elhagyta, gyermekeivel nem találkozhat, s egy vacak tévécsatorna vacak műsorát vezeti.
Maureen jó húsz éve nem csinál semmi mást, csak magányosan gondozza kómában fekvő fiát, s most úgy gondolja, ennyi épp elég volt neki ebből az életből, amelyben úgysem történhet semmi izgalmas.
A tizennyolc éves Jesst elhagyta a fiúja – úgy tűnik, ő csak hirtelen felbuzdulásból, no még néhány Bacardi Breezer hatására akar ugrani…
Az amerikai JJ, aki jelenleg pizzafutár, korábban tehetséges rockzenész volt, már-már beindult a karrierje, de aztán felbomlott a banda, s úgy érzi, zenélés és a koncertek extázisa nélkül értelmetlen az élete.
Csalódottan, hogy még az öngyilkossághoz sem volt elég bátorságuk, megeszik a pizzát, amit JJ már nem szállított ki a megrendelőnek, s el kell dönteniük, hogyan tovább…
Nick Hornby a rá jellemző humorral s ugyanakkor mély empátiával meséli el a négy egészen különböző ember halálugrás helyetti bukdácsolását az életben, amely eleinte szemernyire sem tűnik elviselhetőbbnek attól, hogy ők négyen találkoztak.

Úgy érzem, hogy a négy „hősünknek” még mindig hosszú az út lefelé. A vége nem igazán hozott megoldást a problémáikra, de élőttük az élet. :) Nekem nagyon tetszett ez a regény. Tetszett a témája, a felépítése, a humora (sőt néhol a helyzet komikuma is). Szerettem benne, hogy ahogy fejlődött a kapcsolatuk, úgy alakultak, fejlődtek a „dolgaik” is. Négy különböző ember, különböző problémákkal és mégis egymásra találhatnak… A legfontosabb számomra, amit ez a könyv nyújtott, az a tény, hogy az életet élni kell, akkor is , ha kilátástalannak tűnik a helyzet. (tudom, hogy ez közhely). Megbizonyosodhatunk arról, hogy milyen fontosak az emberi kapcsolatok, a barátok, hogy idegen emberek is válhatnak barátokká, ha hasonló gondjaik, problémáik vannak . A négy szereplő közül Maureen volt a legnehezebb helyzetben, de az ő hozzáállása teszett a legjobban. Neki voltak elérhető, megvalósítható céljai. Még szeretnék Nick Hornbyt olvasni.

Réz András Orr

Fülszöveg:
Réz András 2004 novemberében, az Ulpius-ház és a Réz és Tsa kiadó közös kiadásában megjelenő Orr című könyve szokatlan történetet mesél el. Hőse, Nagy Sebestyén negyvenes évei elején járó férfi. Akár még sikeresnek is mondható: jómódban él, kellemes munkája van, sokat utazik, felesége egy társasági lap főszerkesztője. Egy napon éppen külföldről tart hazafelé, amikor kocsija megcsúszik az autópályán. A balesetet apróbb sérülésekkel megússza, néhány hét múlva azonban furcsa rohamok törnek rá: a szaglása hihetetlenül érzékennyé válik, megérzi az addig rejtőző szagokat, olvasni tud az illatokból, nyomasztó titkok tudója lesz. A vágy, a bűn, a félelem, a hűtlenség illatát éppúgy felismeri, mint a repülőgéprobbantó terroristáét. Ám a rendkívüli képesség önmagában kevés lenne hozzá, hogy a látszatok, a szeretetlenség, az elkopott emberi viszonyok szomorú rutinjában élő férfi életét megváltoztassa: de ott van a vég, a krimibe illő, kiszaglászott vég!

Réz András szagregénye napjainkban játszódik, hiperszaglású főhősének sorsa, mindennapjainak közege pontosan tükrözi a XXI. század elejének magyar társadalmát, politikai és mentális kultúráját.

Niccolò Ammaniti: Én és te

Fülszöveg:
Ne halj meg. Kérlek. Ne halj meg. Majd én segítek. Bízd csak rám…
A magának való és kissé neurotikus, tizennégy esztendős Lorenzo azt hazudja, hogy iskolatársaival síelni megy, ám ehelyett római bérházuk pincéjébe zárkózik be, hogy ott, a kellemetlen külvilág konfliktusait és képmutatását kirekesztve, egy héten át csak heverésszen, olvasgasson, kedvenc időtöltéseinek éljen. Nem számol azonban egy váratlan fordulattal: a pincébe egyszer csak betoppan alig ismert féltestvére, a huszonhárom éves Olivia is. A drog, a világ és önmaga elől menekülő, törékeny és esendő Olivia megjelenése nyomán minden megváltozik. Lorenzo kénytelen levetni a problémás kamasz álarcát, és tenni valamit, mert nagy baj van…
Kis terjedelme ellenére valóságos fejlődésregény az Én és te, melynek szerzője a nagy sikerű előzmények – az Én nem félek vagy a Magammal viszlek – után most újabb emlékezetes kamaszhős ábrázolásával ad bizonyságot rendkívüli tehetségéről.
A Strega-díjas író könyvét Olaszországban eddig már több mint félmillióan olvasták. Sokatmondó tény, hogy a világhírű alkotó, Bernardo Bertolucci éppen az Én és te megfilmesítésével tért most vissza hosszú évek után a rendezéshez.
************
„Életemben először készítek filmet olyan történetből, amelyet félmillióan olvastak vagy olvasnak épp… Lenyűgözött ez a két gyerek…”
(Bernardo Bertolucci)

Ez igazán nagyon megdöbbentő. Nagyon tömör és nagyon mély. Nem találok rá szavakat. Egy este elolvastam, nem lehet egy pillanatra sem letenni. Az utobbi hónapokban olvastam egy pár gyerekekről és kamaszokról szóló könyvet. Egyik jobban tetszett, mint a másik. Talán nem ez a legjobb közülük, sőt Ammaniti másik kis regénye az Én nem félek is sokkal jobban tetszett, de ez nem vonja kétségbe ennek a kis rövidke írásnak az érdemeit. Lorenzo és Olivia két problémás fiatal, valós és komoly problémákkal, akik sajnos nem tudnak magukon segíteni, de nem kérnek a mások segítségéből sem. Fájt a szívem mindkettőjükért. Szerettem volna, ha képesek lettek volna egymáson segíteni. Nagyon szerettem volna, ha megtalálják a helyüket a világban. Elgondolkodtató, hogy mi történt volna, ha Olivia szülei nem válnak el…ha Lorenzonak sikerül átlagos kamasznak lennie….ha…Túl sok a ha… 
Most tudatosult bennem hogy nagyon tetszik a kortárs olasz irodalom. Mostantól Alessandro Baricco melett egy új olasz kedvencem lett Niccolo Ammaniti személyében. Nagyon szeretném elolvasni a többi könyvét is.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Fülszöveg:
Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol… A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak?
A bűnügyi regény koronázatlan királynőjének talán legjobb, leghíresebb művét tartja kezében az olvasó.

Nagyon jó krimi. Azt hiszem, hogy a legjobb Agatha Christie könyv, amit olvastam. A történet zseniális, izgalmas, hátborzongató, néha félelmetes, a szereplők szenzációsak, a helyszín gyönyörű és kellőképpen elszigetelt… És a tíz kicsi néger szobor… Egyenként mindenki gyanús és sorra meghalnak a gyanusítottaim…Még nem olvastam olyan Agatha Christiet, amelyben nem szerepel sem Poirot sem pedig Miss Marple, de ez nélkülük is szenzációs volt.

"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.
Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.
Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.
Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.
Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.
Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.
Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.
Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.
Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek."
26. oldal