2013. június 13., csütörtök

Alice Sebold: Komfortos mennyország

Fülszöveg:
Susie tizennégy éves. Üldögél a kilátóban, a maga kis mennyországában, és visszaemlékezik a halálára. Susie-t megerőszakolta és meggyilkolta a szomszéd. Családja csak annyit tud, hogy eltűnt, és visszavárják. A rendőrség nyomoz. A szomszéd eltünteti a nyomokat. Az élet megy tovább.
A kérdés persze éppen ez: hogyan megy tovább? Hogyan birkózik meg két szülő a lánya elvesztésével? A tizenhárom éves húg a nővére hiányával? Megérti-e négyéves öccse, mit jelent az, hogy elment? És megbékél-e Susie azzal, hogy csak nézheti őket?
Csodálatos, felemelő könyv Sebold regénye, amely egy tizennégy éves kislány tiszta szemével figyeli a tragédiát és a gyógyulás folyamatát, az ő hangján kommentálja az emberek megmagyarázhatatlan viselkedését, és az ő bölcsességével veszi tudomásul, hogy csak úgy lehet itt a Földön élni, ha egy kicsit megtanulunk felejteni.
A mű az utóbbi évek talán legnagyobb amerikai bestsellere.

Nagyon kettős érzéseket váltott ki belőlem ez a könyv. Nagyon olvastatta magát, mégis néha untam. Nem tudtam letenni, mert kíváncsi voltam, hogy mi fog történni, de közben nem történt túl sok számomra érdekes esemény. Szokatlan, de érdekes az a nézőpont, ahogy a meggyilkolt kis Susie a mennyországból figyeli a szeretteit, az eseményeket, ahogy „szurkol” a húgának, ahogy figyeli a kis öccsét, ahogy izgul a szülei miatt stb., közben pedig megtudhatjuk, hogy milyen tervei voltak, mit szeretett volna csinálni, ha felnő, mit várt ő az élettől. Az ő szemén keresztül látjuk a családja további életét, azt, hogyan próbálnak túljutni a tragédián. Érdekes téma, érdekes nézőpont, érdekes emberi tragédia és nekem mégis hiányzik belőle valami…


Toni Morrison: Nagyonkék

Fülszöveg:
A Nagyonkék, a szeretetet és a szeretethiányt egyaránt kísérő fájdalom, a varázslatos meseszövés és az örvénylő költői fantázia remekműve. A szerző szülővárosában, az ohiói Lorainben játszódó történet egy áldozattá váló tizenegy éves fekete kislány, Pecola Breedlove sorsát beszéli el. Pecola azért imádkozik, hogy kék szeme legyen, mert így ő is éppolyan szép és szeretetre méltó lesz, mint a sok-sok szőke, kék szemű, filmvászonra illő fehér amerikai kislány.
1941 baljós őszén, amikor a városka kertjeiben nem bújik elő a bársonyvirág, Pecola élete sem tud szárba szökkenni; fájdalmas és borzalmas pusztítással járó fordulatot vesz. Hogy tölti ki egy gyerek szívét a félelem és a magány?
Hogyan lesz tragédia abból, hogy egy vágy beteljesül; erről szól a Nagyonkék, Toni Morrison és egyben az amerikai irodalom egyik kiemelkedő alkotása.

Hát ez nagyon kék…nagyonkék…nagyon-nagyonkék…Nagyon, nagyon tetszett. Nem is tudom, hogy a történet, a nagyon szomorú események sorozata, a stílusa, a nyelvezete vagy a hangulata miatt tetszett ilyen nagyon. Azt hiszem, hogy a legfontosabb az az érzés, amit az elolvasása után hagyott bennem. Nem lehet nem szeretni…nagyon szerettem volna, ha Pecola élete jóra fordul, ha megkapja azt a szeretetet, amire vágyott. Az elején még nagyon reménykedtem benne, hogy minden jóra fordulhat, de szép lassan rá kellett jönnöm, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy a tragédia elkerülhetetlen. Értem, hogy miért kapott Toni Morrison Nobel-díjat.

Yann Martel: Pi élete

Fülszöveg:
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?

A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.

Nagyon elgondolkodtató, szép történet. Sok érdekes és mély gondolattal, mondanivalóval. Egy hosszú és nehéz „utazás” története. Azért kapott tőlem csak 4 csillagot,mert az első 50 oldalt kissé untam, (mégis valami nagyon ösztönzött arra, hogy folytassam), a vége pedig nagyon meglepett. Azóta is azon töröm a fejem, hogy miért ez a befejezés… Mire volt jó mindez?…. A hajótörés történetének leírása nagyon tetszett, de a befejezése nagyon sok kérdés vet fel, amire sajnos még nem tudom a választ… mindenki választhat magának, ki ki az ízlésének megfelelően….talán…

Agatha Christie Az Ackroyd-gyilkosság

Fülszöveg:
A detektívregény-irodalom klasszikusának ez a könyve olyan bűnügy kibogozását állítja a cselekmény középpontjába, amely még Poirot-t, a csalhatatlan mesternyomozót is sokáig megfejthetetlennek látszó rejtély elé állítja. Valaki meggyilkolta a környék leggazdagabb földesurát, és bizony igen sokan vannak, akiknek okuk volt a tett elkövetésére. Fogadott fiának, sógornőjének, unokahúgának, személyzetének egyaránt érdekében állt, hogy megszabaduljanak Ackroydtól, és egyiküknek sincs megnyugtató alibije. Akármilyen nehéz helyzetbe kerül is ily módon Poirot, „a kis belga”, akit rendőrök és gyanúsítottak mindannyian kissé nevetséges figurának tartanak, mégse sikerül túljárni az eszén. Megtalálja a rendkívül ügyes, rendkívül ravasz tettest, és fényt derít nagyon bonyolult, nagyon rejtett, távoli összefüggésekre.

Egy bonyolult és rejtélyes gyilkosség története. A gyilkosra mindvégig a legkevésbé sem gyanakszunk. A visszavonultan élő Poirot szürke agysejtjeit is nagyon megdolgoztatta ez a gyilkosság. Gyanús szereplő nagyon sok van. Sőt, mindenki gyanús, kivétel talán csak az igazi gyilkos. Szinte mindenkinek lett volna valamilyen indítéka is. Az idős, visszavonultan élő, úritök termesztéssel foglalkozó nyomozó, bravúrosan oldja meg a rejtélyt és buktatja le az okos, ravasz, ügyes tettest. A végén még egy esélyt is kapott Poirottól, és ő élt is vele. (öngyilkos lett).
Szerintem az egyik legjobb Agatha Christie, amit valaha olvastam.

2013. június 2., vasárnap

Daniel Glattauer: A hetedik hullám

Fülszöveg:
A Gyógyír északi szélre folytatása! Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. De akarnia kell. És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja. Leo és Emmi véletlenül kezdenek e-mailezni egymással, s noha egyetlenegyszer sem találkoznak, szenvedélyesen egymásba szeretnek. Csakhogy Leo váratlanul Amerikába távozik, levélváltásuk megszakad. A férfi egy év után tér vissza Bostonból, s újra levelezni kezdenek. Mindketten érzik, hogy még mindig vonzódnak egymáshoz. Talán mégis jó lenne találkozni, hogy végre kiderüljön, hogyan tovább.

Hát…az úgy volt, hogy…nem is tetszett olyan nagyon az első rész, mégis…ha már a lányom kivette a könyvtárból és kézügyben volt, nyomban neki is fogtam, ahogy az elsőt befejeztem. Azt hiszem Nekem A hetedik hullám jobban tetszett, mint a Gyógyír északi szélre. Igazán meg sem tudom magyarázni, hogy miért. Általában a „folytatásokat” nem szoktam szeretni. Ez most tetszett.A vége kimondottan érdekes volt.

Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre

Fülszöveg:
Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább?

Hát… nem is tudom, hogy mit írhatnék erről a kis könyvről. Érdekes és nagyon mai történet. Számomra néha kissé irreális is, habár manapság ezek az e-mailes ismeretségek, virtuális szerelmek egyre gyakoribbak. Emmi és Leo e-mailes élcelődése, évelődése, játékos vitája, néha nagyon tetszett, de néhol idegesített is. Nagyon szerettem a könyv humorát. Kellemes, kedves, játékos, humoros, kissé romantikus, enyhén fájdalmas. Nagyon olvastatja magát, a könnyed stílusa miatt is. Összességében tetszett, de nem lesz a kedvencem. Nekem teljesen más típusú könyvek szoktak tetszeni.
A lányomnak nagyon tetszett. Két nap alatt elolavasta a folytatásával együtt. Szerinte rég nem olvasott ilyen jó könyvet.

"Ui.: Ha eszébe jut, hogyan lehetne másképp „Kellemes Karácsonyi ünnepeket és boldog új évet” kívánni, mint hogy „Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet”, akkor legyen olyan kedves, és közölje velem. Addig is: Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok! 
E. Rothner."8. oldal

"Nem, Emmi. Maga nem akárki. Ha valaki nem akárki, akkor az maga. És különösen nem nekem. Olyan, mintha a hétköznapjaimat végigkísérő belső hangomnak a második szólama lenne. Párbeszéddé változtatta a belső monológomat. Gazdagabb lett magától a lelki életem. Maga provokál, makacskodik, kigúnyol, folyton vitatkozik velem. Nagyon hálás vagyok az ugratásáért, a kedvességéért, az elevenségéért, sőt még az „otrombaságaiért” is. 
De Emmi, ne akarjon a lelkiismeretem lenni! (…)
Nem szabad rászoknunk, hogy behatoljunk a másik magánszférájába. Ez nem vezet sehova."
82. oldal

"Minden férfi kíváncsi rá, hogy néz ki egy nő, akivel úgy elegyedett szóba, hogy nem tudja, hogy néz ki. Méghozzá mielőbb meg akarja tudni. Mert csak azután döntheti el, hogy folytatja-e vele a beszélgetést vagy sem."
19. oldal Emmi