2013. május 6., hétfő

Máté Angi: Mamó

Fülszöveg:
Máté Angi hőse árva kislány, aki zord nagyanyjával, Mamóval egy kidőlt-bedőlt, kék falú univerzum lakója. Mégsem afféle árvagyerekes-ríkatós lelki horrortörténet ez, sem puszta tudósítás a szeretetlenség poklából. Az elképesztően tömény kisprózákból nem holmi sivárság árad. A titok az író világ-újrateremtő nyelvezete, amely egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv. Mamó „korcbaszedett' arca felett lobogós hajon "csicsonkáznak” a „hajhuziga-bogarak”, a templomi szentek „mutatják a szomorút, ki magukból”, „Nemzetközi Nőnapkor ott állnak a legszebb anyákok, a legszebb fejükkel, ruháikkal”, temetőben pedig „járulnak a népek, mintha lerónivaló sajnáljaik lennének”. A túlélés eszközei a varázsigeként örvénylő szavak. Sok jó könyv jelenik meg manapság, ám ritka az olyan, amelynek a helye előre ott állna kitöltetlenül a magyar irodalom polcán. A Mamó ilyen szín a palettán. Csak most, hogy van, jövünk rá, mennyire hiányzott!

Szenzációs! Egyedi! Csodaszép! Tömör! Mától egyik nagy kedvencem. Még nem olvastam ilyen könyvet, amelynek nyelvezete, stilusa ennyire magával ragadott volna. Nagyon kedves, kis gyermeki világ, nagyon tömör, mély gondolatokkal és mondanivalóval. Egy csoda az egész kis könyv, úgy érzem, hogy benne van egy kisgyerek egész lénye, gondolatai, lelki világa. Ennél jobb gyermekpszihológiát szakemberek sem írnak.

"Azt is tudtam, hogy tavasz van, az az idő, amikor mamó megöleli a lyukas fazekakat a fáradt virágokkal, s hordja őket, menti a kinti kékre a szoba benti, vastag feketéjéből. S ha akkor megkérdezi, mit szeretnék, azt mondtam volna, lyukas fazék szeretnék lenni."
40. oldal

"Attól félt a leginkább, hogy beteg leszek, meg attól, hogy megszeretek mást."
24. oldal

"Így jött az árvíz is.
Ha a patak nem a kék ház mellett van, talán sosem látom meg, milyen amikor mamó fél. Olyant félt, mint még az arca is mutatott. Hosszú, száraz bot volta teste, ami elkezdett dőlni jobbra- balra, míg eldöntötte magát a padlás irányába.
Láttam, hogy Fülöp bácsiék is félnek, mert ezidáig csak ülni tudtak, de most szaladgálni kezdtek. Szaladgálva vitték a tyúkokat a padlásra, s az is hallatszott, hogy a tyúkok is félést szaladgálnak a letakart ládában. Mi csak magunkat vittük, markot mamó és én is markoltam, amit csak tudtam: lépcsőt, karfát, falat. Jó gyorsan félt mindenki."

29. oldal

"A jók után vágytam: kellett mamónak az olyan teste, mi mellett nem jön a félés, az ő beszéde, az olyan, mi magyaráz, a puhasága, ami finom. Mindezeket attól az öregasszonytól óhajtottam, aki valami miatt nem akart engem. Sem ő, sem a szeretet, sem a tudás, sem az élet.
Akkor figyelni kezdtem ezeket, és mutattam magam nekik, mérgesen, hadd lássanak."
22. oldal

"Azt is tudtam, hogy tavasz van, az az idő, amikor mamó megöleli a lyukas fazekakat a fáradt virágokkal, s hordja őket, menti a kinti kékre a szoba benti, vastag feketéjéből. S ha akkor megkérdezi, mit szeretnék, azt mondtam volna, lyukas fazék szeretnék lenni."
40. oldal

"Úgy mutatták a szomorút, ki magukból, hogy jól lehetett látni."
57. oldal

"Mert egyedül voltam, mindent magamnak kellett megértenem, s valahogy ezek a megértések vagy túl nagyok, vagy túl kicsik lettek."
21. oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése