2013. április 7., vasárnap

Emily Brontë: Üvöltő szelek


Fülszöveg:
Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor – egy esztendővel halála előtt – megírta ezt a regényt, a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és odaadás furcsa szövedéke a történet, egy magába forduló, romantikus lélek költői vallomása a szerelemről és a szenvedélyről. Elemzése kegyetlen mélységeket tár fel, és nyomasztó légkört teremt: titokzatosság, babonák homálya övezi szereplőinek jellemét, a romlás sötét erői csapnak össze és küzdenek egymással, míg végül a tragikus feszültséget ismét a szerelem, a fiatalok, az újabb nemzedék szerelme oldja fel.

Nagyon régen, még középiskolás koromban olvastam az Üvöltő szeleket és akkor nagyon tetszett. Annak már sok-sok éve, ezért kíváncsi voltam, hogy most tudnám-e szeretni ezt a remekművet. Nagyon-nagyon tetszett, azt hiszem, hogy sokkal jobban mint az első olvasásakor. Hihetetlen, hogy egy nagyon fiatalon elhunyt írónő ilyen csodálatosat alkotott. Az emberi természetet és a szerelmet is gyönyörűen ábrázolja. Egy különleges, emésztő szenvedély regénye ez. Csak találgatni tudok, hogy mi történt volna, ha….
Nekem továbbra is a kedvencem lesz.

"…van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa tovább élnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Linton iránti szerelmem olyan, mint a fák lombja: az idő, tudom jól, meg fogja változtatni, amint a tél is megváltoztatja a fákat.
Heathcliff iránti szerelmem olyan, mint a sziklakéreg a föld alatt; kevés látható örömet nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni. Nelly, én Heathcliff vagyok! Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem."
88-89. oldal

"Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa tovább élnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Linton iránti szerelmem olyan, mint a fa lombja: az idő, tudom jól, meg fogja változtatni, amint a tél is megváltoztatja a fákat. Heathcliff iránti szerelmem olyan, mint a sziklakéreg a föld alatt; kevés látható örömöt nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni."
98–99. oldal (Európa Könyvkiadó, 1978)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése