2013. január 10., csütörtök

Charles Dickens: Nehéz idők

Fülszöveg:
Dickens utolsó nagy alkotói korszakában, 1854-ben jelentette meg a Nehéz idők-et. Részben hagyományos dickensi mű ez: társadalomjobbító harcának eredményes, tényleges változásokat hozó állomásai, a dologház, az adósok börtöne, a jogszolgáltatás, a kíméletlen iskolarendszer leleplezése közül most az ipari forradalom utáni munkássors sivárságának, kilátástalanságának bemutatása került sorra. Annyiban pedig teljesen új, hogy előtte az angol irodalomban senki nem foglalkozott a gyárvárosok szegényeinek világával, a munkáscsaládok tudatlanságával, reménytelenségével, alkoholizmusba menekülésével.
A helyszín a képzeletbeli észak-angliai gyárváros, Coketown. Gradgrind, az utilitárius elveket valló iskolaigazgató csakis tényeket óhajt a nebulók fejébe verni, képzeletről, „csodálkozásról” hallani sem akar. Ebben a szellemben neveli két gyermekét is: Louisa leányát, akit a lelketlen gyároshoz, Josiah Bounderbyhoz ad feleségül, és fiát, Tomot, aki Bounderby bankjában kap állást. A két fiatal addig éli szeretetlen, örömtelen életét, míg a haszonelvű gondolkodásmód majdnem minden emberséget kiöl belőlük, s egy jóravaló munkás életét is tönkreteszik. Hajdani iskolatársuk, a vándorcirkusz bohócának lánya, a képzelet, a „csodálkozás” gyermeke, Sissy mutat végül utat nekik, hogy legalább valamit helyrehozhassanak mindabból, amit az előző generáció – tanítók, „reformerek”, politikusok – elrontott.
A nagy történész, Macaulay helytelenítően „komor szocialista” műnek nevezte a regényt, a kapitalista társadalom korabeli romantikus bírálói, John Ruskin és William Morris viszont lelkesen magasztalták, George Orwell pedig a benne megnyilvánuló „nemes haragot” dicsérte. A könyvből készült 1977-es, John Irvin rendezte angol tévéfilmsorozatban többek között Patrick Allen és Edward Fox alakította a főszerepeket.

Nem lett a kedvencem ez a regény és most azon tűnődöm, hogy mi lehet az oka. A történet maga tetszett, de nagyon lassan haladtam vele, mivel időhiánnyal küzdöttem és nem is olvastatta magát. Talán ezért nem tudtam megszeretni. Nagyon hű képet fest a szegény munkások reménytelen életéről. Ahogyan Gradgrind nevelte a gyermekeit az megdöbbentett. Egy kis ideig abban reménykedtem, hogy Louisa nem megy feleségül a lelketlen, gonosz Bounderbyhoz. Hát nem így történt. Szerencsére Sissy egy kis „színt” és vidámságot is hozott a történetbe.
Minden szempontból nehéz idők voltak azok, nehéz emberi sorsokat mutat be. Az, hogy a gyári munkásokat „kezeknek” nevezi nagyon hatásos és egyben megdöbbentő is volt számomra. Lehangoló olvasmány volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése