2013. január 10., csütörtök

Charles Dickens: Nehéz idők

Fülszöveg:
Dickens utolsó nagy alkotói korszakában, 1854-ben jelentette meg a Nehéz idők-et. Részben hagyományos dickensi mű ez: társadalomjobbító harcának eredményes, tényleges változásokat hozó állomásai, a dologház, az adósok börtöne, a jogszolgáltatás, a kíméletlen iskolarendszer leleplezése közül most az ipari forradalom utáni munkássors sivárságának, kilátástalanságának bemutatása került sorra. Annyiban pedig teljesen új, hogy előtte az angol irodalomban senki nem foglalkozott a gyárvárosok szegényeinek világával, a munkáscsaládok tudatlanságával, reménytelenségével, alkoholizmusba menekülésével.
A helyszín a képzeletbeli észak-angliai gyárváros, Coketown. Gradgrind, az utilitárius elveket valló iskolaigazgató csakis tényeket óhajt a nebulók fejébe verni, képzeletről, „csodálkozásról” hallani sem akar. Ebben a szellemben neveli két gyermekét is: Louisa leányát, akit a lelketlen gyároshoz, Josiah Bounderbyhoz ad feleségül, és fiát, Tomot, aki Bounderby bankjában kap állást. A két fiatal addig éli szeretetlen, örömtelen életét, míg a haszonelvű gondolkodásmód majdnem minden emberséget kiöl belőlük, s egy jóravaló munkás életét is tönkreteszik. Hajdani iskolatársuk, a vándorcirkusz bohócának lánya, a képzelet, a „csodálkozás” gyermeke, Sissy mutat végül utat nekik, hogy legalább valamit helyrehozhassanak mindabból, amit az előző generáció – tanítók, „reformerek”, politikusok – elrontott.
A nagy történész, Macaulay helytelenítően „komor szocialista” műnek nevezte a regényt, a kapitalista társadalom korabeli romantikus bírálói, John Ruskin és William Morris viszont lelkesen magasztalták, George Orwell pedig a benne megnyilvánuló „nemes haragot” dicsérte. A könyvből készült 1977-es, John Irvin rendezte angol tévéfilmsorozatban többek között Patrick Allen és Edward Fox alakította a főszerepeket.

Nem lett a kedvencem ez a regény és most azon tűnődöm, hogy mi lehet az oka. A történet maga tetszett, de nagyon lassan haladtam vele, mivel időhiánnyal küzdöttem és nem is olvastatta magát. Talán ezért nem tudtam megszeretni. Nagyon hű képet fest a szegény munkások reménytelen életéről. Ahogyan Gradgrind nevelte a gyermekeit az megdöbbentett. Egy kis ideig abban reménykedtem, hogy Louisa nem megy feleségül a lelketlen, gonosz Bounderbyhoz. Hát nem így történt. Szerencsére Sissy egy kis „színt” és vidámságot is hozott a történetbe.
Minden szempontból nehéz idők voltak azok, nehéz emberi sorsokat mutat be. Az, hogy a gyári munkásokat „kezeknek” nevezi nagyon hatásos és egyben megdöbbentő is volt számomra. Lehangoló olvasmány volt.

Mario Vargas Llosa: Mayta története

Fülszöveg:
Egy perui trockista forradalmárról szól Mario Vargas Llosa 1984-ben megjelent regénye: Alejandro Maytáról, aki 1958-ban egy elvetélt, tragikomikus, mindössze tizenkét óráig kitartó forradalmi felkelés vezére volt. A szerző a szemtanúkat kérdezve igyekszik rekonstruálni az eseményeket, feltárni az igazságot, hogy aztán annak ismeretében „hazudhasson", mert hiszen nem történelmet ír, hanem regényt, melynek jelen idejében egy „világvége-korszakot élő", háború, terrorizmus és idegen katonai beavatkozás sújtotta Perut képzel el. Az utolsó fejezetben találkozik a megöregedett, beteg, életét fagylaltárusként tengető Maytával is: a fikció szembesülhet a valósággal, ha a „valóság" szónak van egyáltalán értelme. Mert az egy éven át tartó nyomozás ellenére csak annyi bizonyos, hogy „mindenütt hegyekben áll a szemét", és az emberi nyomorúsággal szemben a forradalmi akciók éppoly tehetetlenek, mint egy regény. A tehetetlenségnek ez az érzése és a nyomorúság elleni dacos – akár irodalmi, akár forradalmi – lázadás kapcsolja össze a szerzőt és hősét, olyannyira, hogy a regény lapjain már-már összeolvadnak ők ketten: Mario Vargas Llosa, az író és Mayta, a forradalmár, akinek hitével és világnézetével az író nem ért egyet, mégis szeretne hinni erkölcsi tisztaságában.

Hát… nem is tudom… Nem tudtam megszeretni, pedig nagyon szerettem volna, de abbahagyni sem tudtam, mert szerettem volna megtudni, hogy mi történik Maytával, vagy mi az igazság vele kapcsolatban. Sajnos ez nem derült ki. Az író be is ismeri, hogy nem történelmet írt, hanem regényt. Számomra egy nagyon távoli világról szól, egy diktatúráról, egy terror sújtotta országról, amely nem csak földrajzi szempontból van nagyon távol tőlünk. Mivel erdélyi vagyok, én is megéltem (túléltem) egy diktatúrát, de szerencsémre a Peruban történtek így is idegenek számomra.