2013. november 30., szombat

Agatha Christie: Gyilkosság méretre

Fülszöveg:
Ugye, emlékeznek még Miss Marple-ra, a falusi öregkisasszonyra, aki úgy ismeri St. Mary Mead lakosait, mint a tenyerét? És mivel pontosan tudja, milyen az emberi természet, könnyűszerrel megold olyan rejtélyeket is, amelyek előtt értetlenül állnak a Scotland Yard legkiválóbb elméi! Mert vajon ki volt az a haldokló férfi, aki menedékért vánszorgott be a falusi templomba? És: hova rejthette az agyafúrt Matthew bácsi az aranyrudakat? No és ki fojthatta meg a ruhapróbára készülő vidéki feleséget? A vén házmesterné miért esküdött bosszút az új gazdák ellen? A világ legkitűnőbb szobalánya ugyan mivel lepheti meg úrnőjét – és a falu népét? Az ágyában leszúrt Mrs. Rhodes halála sem marad megoldatlan rejtély Miss Marple előtt. És akinek ennyi jó kevés – kap ráadásul HÉT REJTELMES és IZGALMAS TÖRTÉNETET a Fülemüle-villa titkáról, a varázserejű babáról, a jövendőmondó tükörről, a valóságban játszódó zenedrámáról, egy különös balesetről, egy fiatal pár ritka szerencséjéről, és a maharadzsa smaragdjáról – a detektívregény koronázatlan királynője, AGATHA CHRISTIE avatott tollából!

Egy kicsit csalódtam, mert nem nagyon kedvelem a novellákat. A történetek egy része elég érdekes volt. A címadó novella nagyon tetszett. A baba igzgalmas és hátborzongató volt, a Tükör, pedig megdöbbentett.

Ljudmila Ulickaja Történetek állatokról és emberekről

Fülszöveg:
Egy Magányos Egér, egy Ignáciusz nevű macska, Zellő, a csikó, Antverpen, a veréb és még sokan mások bukkannak föl Ulickaja mesés történeteiben. A népszerű orosz írónő a gyerekeknek is ugyanúgy mesél, mint a felnőtteknek: komolyan, de játékos fantáziával, lebilincselően, sok szeretettel.

Nagyon szép és tanulságos mesék. Tömörek és mégis tartalmasak, nagyon mély mondanivalóval. Nem is tudom, hogy melyik mese tetszett a legjobban. Nagyon aranyos volt Zellő a tehetséges kiscsikó is, de nekem talán a Magányos Egér története tetszett a legjobban. Azé az egérkéé, akinek akkor került társa, amikor minden „tárgyát”, vagyonát felemésztette a tűz. Érdekesek voltak ezek az állatok, azokkal a nagyon emberi tuladonságaikkal és a furcsa, beszédes neveikkel.

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Fülszöveg:
Egy ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama – az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás – á la Utolsó tangó Párizsban –, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül – erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától Oroszországig.

Nagyon, nagyon szerettem, akár a többi Gavalda könyvet. Nagyon kedves, szívmelengető, szép, olvasmányos és érdekes. Annyira egyszerű és mégis mély, szomorú és mégis reményt adó, annyira francia.
Minden meg van benne, ami egy jó könyvhöz kell, csodálatos karakterek, érdekes helyszín, különböző sorsok, élettörténetek. Csodálatosan vannak ábrázolva az évekig cipelt sebek, komplexusok és az a sok szenvedés, amelyen keresztül ismerjük meg a négy főszereplő életét. Milyen csodálatos dolog, ahogy ezek az emberek egymásra találnak, és észrevétlenül, lassan és csendesen megváltoztatják egymás életét, megmentik egymást. A szeretet, a barátság, a támogatás, a segítség, az elfogadás, az önmegvalósítás, a boldogság és a szerelem teszik felejthetetlenné ezt a könyvet.
Nagyon tetszett a stílusa és főként a hangulata.

"Na, kicsikém! Ne izgulj, sikerülni fog. Nem fogjuk jobban csinálni, mint mások, de rosszabbul sem. Sikerülni fog, hidd el nekem. Sikerülni fog. Nekünk nincs mit veszítenünk, mert nincs semmink."
623. oldal

2013. november 22., péntek

Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger / Elbeszélések

Fülszöveg:
Hemingway életművének tanulsága egyetlen mondatba tömöríthető. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék – az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” Az embernek, ha ember akar maradni, szembe kell szállnia a fenyegetésekkel: fasisztákkal a spanyol hegyekben, oroszlánokkal Afrikában, cápákkal a nyílt tengeren. Hemingway erkölcskódexének legfőbb parancsa a bátorság és a helytállás, ha ez látszólag hiábavalónak bizonyul is. A legtiltottabb magatartás pedig a gyávaság és a meghátrálás, történjék bár a legreménytelenebb helyzetből. Ma már bizonyos, hogy Ernest Hemingway a huszadik század legkiválóbb prózaíróinak egyike. Művészete, mely legtisztábban talán éppen elbeszéléseiben kristályosodik ki, a modern próza történetében vízválasztó jelentőségű. Iskolát teremtett az utána következő írónemzedék jó része számára; de hatása alól azok sem mentesek egészen, akik a huszadik századi irodalom más lehetőségei felé, más útjaira indultak.
A könyvben megtalálható művek:
– Az öreg halász és a tenger
– Indián tábor
– Bérgyilkosok
– Ötven rongy
– Wyomingi bor
– Francis Macomber rövid boldogsága
– A Kilimandzsáró hava
– Aki nem adja meg magát

Rabindranath Tagore: A kertész

Fülszöveg:
"Ki vagy te, olvasó, ki verseimet egy évszázaddal később olvasod?
Nem küldhetek neked a dúsgazdag tavaszból egyetlen szál virágot, a felettem úszó fellegekből egyetlen aranysávot sem.
Tárd ki kapuidat, és tekints a messzeségbe.
Gyűjtsd össze virágzó kertedből egy évszázada elhervadt virágok illatos emlékét.
Bárcsak megérezné boldog szíved annak a tavaszi reggelen zengett dalnak lüktető örömét, mely egy elmúlt századból küldi vidám hangját feléd."
Rabindranath Tagore 1861-ben született Kalkuttában. Korán megmutatkozott rendkívül sokoldalú tehetsége: első versei már tizennégy éves korában megjelentek. A költészet mellett festett, zenét szerzett, zenedrámákat írt, iskolát alapított, aktív részese volt a társadalmi mozgalmaknak. Egész életművével az ősi keleti hagyományok és a felvilágosult európai szellem összehangolását szolgálta, hitt a szeretet és a humánum hatalmában a gyűlölködéssel szemben.

Csodálatos! Egy érdekes világba kalauzolnak el minket Tagore fura, kis versei. Ez a kertész az emberi lelket, lelkeket gondozza. Tagore versei szerelemről és érzelmekről szólnak, olyan módon, ami számunkra, európai olvasók számára nagyon érdekesek, de gyakran nehezen érthetőek. Egy egészen más, de csodálatos világról szólnak ezek a nem hétköznapi, csodaszép versek.  

Doris Lessing: A fű dalol

Fülszöveg:
Zimbabwe. Kíméletlen hőség.
A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat.

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat.
Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Nagyon nyomasztó az egész légköre, hangulata ennek a regénynek. Olyan akár az a fojtogató, elviselhetetlen hőség, amely Maryt egy percig sem hagyta pihenni, lazítani.
Teljesen a hatása alá kerültem. És mégis ez a nyomasztó, fullasztó hangulata volt az ami miatt tovább olvastam és egyre jobban megkedveltem. Kezdem egyre jobban megkedvelni Doris Lessinget, habár Az ötödik gyerek nekem egy picit jobban tetszett.
Már az elején megtudjuk, hogy mi lesz a történet vége, mégsem válik ettől unalmassá. Nem a gyilkosságon van a hangsúly, hanem a gyilkosságig vezető út az érdekes. Azok az emberek, azok a nehézségek, amelyeket a szegénység, a gyarmati társadalomban létező viszonyok okoznak. Érdekes, hogy mi minden vezetett a gyilkosságig, és az is elgondolkodtató, hogy kit „mentett” meg tettével a gyilkos.
Doris Lessing bámulatos könnyedséggel ír a legbonyolultabb emberi viszonyokról, emberi érzésekről. Szépen ábrázolja a férfi és nő, úr(nő) és szolga, bennszülött és telepes közötti viszonyt és egymásrautaltságukat. Engem egy kissé Coetzee világára emlékeztet.

Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem trilógia 1.)

Fülszöveg:
 Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…

Nagyon aranyos, könnyed, kedves, kis, romantikus, lányregény. Nagyon olvastatja magát, nagyon szórakoztató. Tetszett a stílusa, maga az ötlet, és az időutazós téma. De számomra ez az egész egy kissé túl kiszámítható, túl „gyerekes”. 
Nagyon sok jó, hiteles karakter van benne, majdnem minden szereplőt szerettem valamiért. Szerettem Gwendolynt, tetszett Gideon, imádtam az aranyos barátnőt Lesliet. Charlotte és Glenda néni is nagyon hiteles volt, nélkülük unalmas lett volna a történet. Nagyon szerettem Robertet, James-t és a kis vízköpő démont, Xemeriust is (neki főként a humora tetszett).
Szerettem az írónő humorát. Még nagyon tetszett a történetben, hogy Gwenny más mint a többi időutazó, több náluk, mivel látja a szellemeket és beszélni is tud velük
.

2013. november 20., szerda

Selma Lagerlöf: A halál kocsisa

Fülszöveg:
Szilveszter este, éjfél felé. Egy David Holm nevű korhely tüdővérzéssel fekszik a komor, fagyos templomkertben. Még nem tudja, nem is sejti, micsoda borzalmas feladat vár rá az új esztendőben: neki kell felváltania a Halál kocsisát, aki az óévben ezt a hálátlan tisztet betöltötte… Elfojtott romantikus szenvedély, misztika, erkölcsi példázat, bolygó kísértetek, a jó és a rossz küzdelme – minden megvan a Nobel-díjas Selma Lagerlöf 1912-ben megjelent könyvében, ami egy vérbeli svéd regényhez szükséges…és még több is de erről beszéljen maga az írás.

Nagyon olvasmányos, érdekes kis történet. Tetszett a stílusa, a témája és nagyon szép. Elgondolkodtató, eredeti és kissé misztikus is.

2013. november 18., hétfő

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

Fülszöveg:
Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül. Zsenya felnőtt életének különböző szakaszaiban találkozik ezekkel a történetekkel. Hol éppen elvált az első férjétől, hol egy új szerelem tűnik fel a láthatáron, hol újra összeköltözik a második férjével. És mindig megrendül, amikor kiderül, hogy a lányok-asszonyok meséi – mesék. Hazugságok, ábrándok, vágyálmok. De ezeket is meg kell értenie, ha a saját életében rendet akar teremteni, ha meg akarja tanulni az élet hétköznapi művészetét. Persze, ha van ilyen egyáltalán… Ljudmila Ulickaja könyve hat történetből áll, mondhatni: hat este, hat nem is olyan könnyű darab, amelyeket lebilincselő elbeszélésmód, nagy-nagy életismeret és finom, szomorkás irónia jellemez. Ahogy a nagy orosz íróktól megszoktuk.

Nagyon tetszett. Nagyon egyszerű, természetes, szép és egyszerre szomorú… Ulickaja nagyon sokat tud az emberi lélekről és azt nagyon szépen tudja tolmácsolni. Ezek a lányok, nők egészen hétköznapi emberek, hétköznapi élettörténettel, de művészek a maguk módján… életművészek. Megdöbbentő és felkavaró történeteik rólunk, minannyiunkról szólnak. Ezek a történetek nagyon is maiak, a mai rohanó világunkról szólnak, arról, hogy már nem is tudjuk, hogy kinek és mit hihetünk el.
Zsenya, aki mindig rohan, mindig mindenkit meg akar érteni, mindenki problémáját meg szeretné oldani rádöbben, hogy nem mindig igaz az, amit a nők elmesélnek neki. Nekem az utolsó történet tetszett a legjobban.
Bebizonyította, hogy minden helyzetből van kiút, hogy az élet maga is művészet, ha meg tudjuk tanulni a hétköznapjainkat „életművészekként” élni.

2013. november 13., szerda

Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja

Fülszöveg:
Valahol a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az „ismeretlen” Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája az immár világhíres kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át… A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán – epikai értelemben – illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, „csupán” leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára.

A kisregénynek – tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl – dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.

Egy hosszú és nehéz nap volt…éhség, hideg, sok-sok munka a nehéz körülmények között és mégis egy „boldog” nap volt… Milyen kevés is boldoggá tudja tenni az embert…egy plusz adag zupa, egy plusz karéj kenyér, egy kevés dohány, esetleg az a tény, hogy nem került szigorítottba és még a betegséget is legyűrte. Nagyon, nagyon jó könyv. Nagyon hiteles, őszinte, látszik, hogy Szolzsenyicin megtapasztalt élményekről ír. Nagyon élethűen ír a tábori élet minden pillanatáról, arról, hogy hogyan képesek az emberek alkalmazkodni túlélésért anélkül, hogy az emberi méltóságukat (amelyen sok csorba esett) feladnák. Suhov egy igazi túlélő.
"Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap.
Büntetése így pergett le az első perctől az utolsóig, háromezer-hatszázötven ilyen nap.
És még három nap ráadás- a szökőévek miatt…"


"Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap.
Büntetése így pergett le az első perctől az utolsóig, háromezer-hatszázötven ilyen nap.
És még három nap ráadás- a szökőévek miatt…"
166. oldal- befejezés (Európa Könyvkiadó, 1989)

2013. november 10., vasárnap

Anna Gavalda: Vigaszág

Fülszöveg:
Charles Balanda sikeres párizsi építész, szép feleséggel, egy kamaszodó nevelt lánnyal és gigantikus megrendelésekkel. Egy napon levelet kap, mely csak két szóból áll: „Anouk meghalt.” Az elhunyt nő Balanda fiatalkori, plátói szerelme volt, legjobb barátjának anyja. Charles nem tudja folytatni addigi életét, így hosszas vívódás után felkeresi Alexist, Anouk vidéken élő fiát, hogy szembenézzen a múltjával és önmagával. Balanda hirtelen kizökken a látszatmegoldásokkal és rutinokkal teli, érzelemszegény életéből, és úgy dönt, maga mögött hagyja a lelketlen szállodai szobák és az óriásprojektek világát. Anna Gavalda olyan jellemeket teremt a Vigaszág című könyvében, akiket nem lehet nem szeretni. Ha elmerülünk a szereplők életében, elégedett és álmodozó mosollyal búcsúzunk el tőlük. Jó lenne még velük időzni, de tudjuk: egyelőre csak nekik sikerült. Aki szerette az Amélie csodálatos élete című filmet, szeretni fogja Charles Balanda szokatlan és nem kevésbé franciás útkeresését.

Anna Gavalda könnyedén, érzékenyen meséli el a sírnivalóan szép történetet: nagy élethazugságokról, még nagyobb tragédiákról, elszalasztott lehetőségekről és szerelemről. Mindezt humorral, hogy ne fájjon. Annyira.

Szeretem Anna Gavalda minden könyvét. Ez is nagyon tetszett, habár az eleje egy kissé nehézkésen indult. A történet eleje nem tetszett annyira, de a felétől egészen magával ragadott. Örültem, hogy Kate és Charles egymásra talált. Kate karaktere nagyon tetszett. Szerettem minden tettét, életmódját, stílusát és főleg az életszeretetét. Nounou is egy nagyon érdekes és fura alakja a könyvnek. Ezek a furcsa karakterek, a sok furcsa történés és Anouk misztikussá vált alakja ad egy kis hihetetlen, misztikus jelleget az egész történetnek. Nagyon tetszett az is, hogy a nevelt lánya is Charlest választotta, az elfoglalt, fellengzős édesanyjával szemben

2013. november 6., szerda

Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

Fülszöveg:
1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a „közemberek” közé, és az az elve, hogy „mindenki bűnös, ha megvakarjuk”) és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most még a rákkal is meg kell küzdenie.
A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódik a rákos burjánzás: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak – talán az orosz népi gyógyászat, a nyírfagomba segíthet, ha a „hivatalos” orvosoktól már nincs mit várni.
A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerbõl, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről.
A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének.

1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg először a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban (mint ahogy nálunk, Magyarországon is) csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg.

Hát ez nagyon tetszett. Egyetlen hibája, hogy lassan haladtam vele. Érdekes hely ez a rákosztály, ahol a száműzött és a száműző, a fiatal és az idős, az erőss és a gyenge, a diák és a professzor, lassan mind „egyformává” válik. Érdekes, hogy a betegség, a súlyos kór, a nagyon különböző helyzetű, különböző társadalmi rétegekből származó embereket hogyan köti össze. És lassan ezek a különbségek elenyésznek, a közös „sors” összehozza a betegeket. Olyan emberek kerülnek egymáshoz közel, akik más körülmények között soha szóba sem alltak volna egymással, esetleg soha nem is találkozhattak volna. Barátságok szövődnek, szerelmek kötődnek és nagyon gyakori a dráma, a tragédia is.
A betegeket, sorsukat megismerve, döbbenünk rá a szovjet valóságra, a kommunizmus borzalmaira, a lágerlákók, a száműzöttek, nehéz sorsára. A könyv majdnem minden sora Szolzsenyicin humanizmusáról tanuskodik. Szereplőit emberséggel, megértéssel és a nehézségeik átérzésével mutatja be. Érezhető, hogy személyes tapasztalat áll az elbeszéltek hátterében.

2013. november 1., péntek

Ivan Klíma: Várd a sötétet, várd a fényt!


Fülszöveg:
A regény a csehszlovák bársonyos forradalmat közvetlenül megelőző és követő időszak története. Klíma kísérletet tesz rá, hogy művészi módon feldolgozza azokat a történelmi-társadalmi-politikai eseményeket, amelyeket ma egy szóval rendszerváltásnak nevezünk Közép-Kelet-Európában. Mindezeknek a sorsfordító, nemzetek, országok történelmét felbolydító változásoknak a bemutatásához Klíma meglepő s hatásos módon az időben és térben igencsak behatárolt, mindenekelőtt az emberi lelkekben játszódó kamararegény műfaját választja.

Egy olyan világban élni, ahonnan mindenki nyugatra menekülne és ahonnan Pavel is disszidálni szeretett volna fiatalon, nem lehet könnyű. Az ember csak megalkuvásra lehet képes és várhatja a sötétet, esetleg a fényt. Hogy a csehszlovák „bársonyos forradalom” ezek közül melyiket hozza el és ki számára jelentheti a fényt az még kérdéses. Nekem tetszett, de soha nem lesz a kedvenc könyvem, talán azért is, mert nagyon lassan haladtam vele.




2013. október 31., csütörtök

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Fülszöveg:
Milan Kundera negyedik magyarul megjelenő regénye – mint korábbiak is – a szűkebb értelemben vett sztori, valamint filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomas, nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép nap e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán: hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, s feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexulási életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel elmondhatatlan fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomas ellentmondásos alakja mögé háttérnek Kundera felrajzolja a „prágai tavasz” eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforisztikus gyűlöletét, végül a „normalizáció” éveinek megaláztatásait. Tomas és Tereza a nemzeti remények bukásával Svájcba költözik, de később hazatér, hogy otthon vállalja sorsát, Sabina, a festőnő, Tomas egyik szeretője, az emigráció útját választja, megkapaszokdik odakint, de minden kötöttségtől megszabadulva a lét elviselhetetlen könnyűségét érzi. Jellemző életérzés e korunkban, amikor a történelem és a technika a világot olyan jövő felé vezeti, melyet az ember sem alakítani, sem előrelátni nem képes.

Jó könyv volt. Nem egy nagyon könnyű olvasmány, de ennek ellenére is nagyon olvastatta magát. A karakterek érdekesek voltak, mindenki fura egy kicsit, de ugyanakkor elég szerethető is. A regény nagyon sok mély gondolatot tartalmaz és a cselekmény egy nyomasztó politikai és történelmi korban, a kommunizmusban, a „prágai tavasz”, és az azt követő időszakban játszódik. Néha nagyon nyomasztó hangulatot keltett…És, hogy milyen a lét?…elviselhetetlen?… elviselhető?… nehéz?…könnyű?…elviselhetetlenül könnyű?… Talán.

2013. október 29., kedd

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

Fülszöveg:
Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.
Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.
A „Napok romjai” szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.

A regény számos nyelven óriási sikert aratott, 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, és a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé.

Ez a könyv nagyon kettős érzéseket váltott ki belőlem. Nem nagyon találom rá a szavakat. Néha nagyon szerettem, néha pedig nem. Mindezek ellenére nagyon olvastatta magát és összességében nagyon tetszett. Bizonyos vagyok benne, hogy szeretem az ilyen jellegű, ilyen témájú disztópiákat. Napok óta a hatása alatt vagyok.
Döbbenetes jövőképet vázol fel előttünk. Nagyon finoman, csak sejteti a lényeget. Mi is akár csak a szereplők, csak keveset tudunk a történtekről. A szereplők egy darabig mintha nem is tudják, hogy mi történik velük, csak azt tudják, hogy donorokká válnak. Abban is reménykednek, hogy esetleg egy pár év halasztást kaphatnak. Számomra érdekes volt a történetben a szerelmi vonal.

2013. október 28., hétfő

Lois Lowry: Az emlékek őre

Fülszöveg:
A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonsa előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…

Érdekes és egyben ijesztő világ, közösség, az Egyenlétet, ahol Jonas élt a családegységével. Egy látszólag tökéletes társadalom. Egy agyonszabályozott világ, ahol mindennek és mindenkinek meghatározott szerepe van, ahol az érzelmek ismeretlenek, ahol nincsenek színek, ahol minden szabályok szerint működik. Az öregeket és a tökéletleneket „elbocsájtják” a Másholba…És mégis… Ez a „tökéletes” világ valahol sántít egy ici-picit… Pontosan az emlékek hiánya miatt működik minden, de mégis fontos, hogy valaki megőrizze az emlékeket… Nem is gondoltam volna, hogy az emberiség összes emléke mennyi sok fájdalommal és egyben örömmel is jár…és ahogyan Jonas kitör ebből a világból…
Nekem nagyon tetszett, habár egy kissé gyerekes és túl rövid volt.

2013. október 26., szombat

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Fülszöveg:
A regény címszereplője koldusszegény árvalány, akit nagynénje nevel. Kapcsolatukat számos konfliktus tarkítja, így Jane idővel egy nevelőintézetbe kerül Lowoodba. Az állandó koplalás és hideg, valamint az intézet rideg, szigorú szabályai nem könnyítik meg az érzékeny, szeretetre éhes kislány helyzetét. Kis idő elteltével azonban barátokra tesz szert, ez erőt ad neki a benti élethez és a tanuláshoz is, olyannyira, hogy hamarosan osztályelső, majd évek múltán tanítónő lesz. Ezt az állását feladja, amikor nevelőnőnek szegődik Mr. Rochesterhez, annak kislánya mellé. Itt nyugalomra és elfogadásra lel, sőt szerelemre is, de egy felfedezésre váró titok árnyékot vet minderre…
Az árnyalt, finom jellemábrázolás, a pompás stílus és szerkesztés méltán biztosítja a regény előkelő helyét a világirodalom klasszikusai között és az Olvasók szívében egyaránt.

Az örök kedvenc! Az örök klasszikus! Most is, sokadszorra újraolvasva is nagyon szerettem. Nagyon féltem, hogy nehogy csalódást okozzon, mert tini korom nagy kedvence volt. Úgy gondoltam, hogy ma már túl romantikus a számomra, szerencsére a félelmeim alaptalanok voltak. Sok-sok évvel ezelőtt pár év alatt 4-szer olvastam el. (Tanulás helyett a tankönyv alá eldugva is olvastam.) A történet csadálatos, nagyon olvasmányos, szinte le sem tudtam tenni. Hiába tudtam, hogy mi fog történni, még mindig elvarázsolt. Nagyon szép szerelemes történet, tele szenvedéssel de a végén minden jóra fordul. Jane és Mr Rochester karaktere most is nagyon tetszett.
Számomra nagyszerű élmény volt az újraolvasása :)

2013. október 22., kedd

José Saramago: Káin

Fülszöveg:
Ha az Úrnak lenne egy fia, azt is megöletné? -kérdezte Izsák. Erre a jövő ad választ. Ez az Úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is. Így van. Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna? – kérdezte Izsák. Az Úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését. Bosszúálló Isten a mi Urunk. Azt hiszem, igen, – válaszolt Ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az Úr mindent megtehet. Hibát vagy bűnt is elkövethet? – kérdezte Izsák. Bizony, hibákat és bűnöket is. Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást. El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel. Mi légyen az? Felejtsük el, ami történt. Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, Atyám. Még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés. Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet. Azt akarod mondani, hogy az Úr elveszi az emberek józan eszét? Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig – válaszolta Ábrahám. Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés. Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett. Láttad, ott volt az angyal. Elkésett… José Saramago, a 2010-ben, nyolcvanhét éves korában elhunyt Nobel-díjas író életművének utolsó, nagy vihart kavaró művét tartja a kezében az Olvasó.

Nagyon meglepő, furcsa kis könyv ez Saramagotól. Irónikus, humoros, néhol cinikus. Érdekes és szórakoztató, egyben nagyon olvasmányos. Tetszett Káin „időutazása” a bibliai tájakon. Kérdései és kétségei néhol nagyon helyénvalónak tűntek, bár ez az ateista szemlélet nálam nem várt reakciót váltott ki; kedevet kaptam a Biblia újra olvasásához.

2013. október 20., vasárnap

Vámos Miklós: Apák könyve

Fülszöveg:
Az „Apák könyve” …családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál „egynevűsítve”, hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyannak a „nemzettségnek” (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is.
Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők „aktívumából”. Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De – az én mércém szerint – azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva.
Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán „normális” az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső)

Egy zseniális családtörténet. Egy család 12 generációjának életével ismerkedhetünk meg, miközben felelevenedik a magyar történelem egy elég hosszú időszaka és bepillantást nyerhetünk a magyar nyelv történelmébe, fejlődésébe is. Nagyon érdekes volt ebben a családban a férfiak igénye arra, hogy leírják ami a családjukkal történik. Egy-két kivétel ugyan akadt, de ők is, amint tudomást szereztek az Apák könyvéről, mindig folytatták azt. Érdekes volt a múltba- és jövőbelátás képessége, amelyet mindig az elsőszülött fiúk örököltek. Nagyon szerettem benne azt a sok változatos férfinevet, amelyek változtak a történelmi korral, épp úgy, mint a család vezetékneve, a Csillagtól a Sternig. Haragudtam Csillag Balázsra, amikor „hagyta a múltat” és elégette az Apák könyvét, megfosztva ezzel az utódait a család múltjába való betekintés lehetőségétől.
Csodálatos élmény volt ezt a könyvet olvasni.

2013. október 12., szombat

Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok

Fülszöveg:
A Gyöngéd barbárok nem igazi dráma. Sok minden van benne, ami ellene dolgozik. A legfontosabb, hogy Hrabal apró képekben látja a világot. Nem a drámai összeütközésekre kíváncsi, hanem azokra az emlékekre, amelyek valaha a hősök egyéniségét kialakították.
A három egykori jóbarát – Vladimír, Egon és a doktor – felidézi huszonöt évvel ezelőtti önmagát. Az önmegvalósítás mámoros hitét, a világ birtokba vételének sodró lendületét. A Gyöngéd barbárok forrását a líra táján kell keresnünk: például a regény festő hőse, Vladimír olykor vérrel fröcsköli be vásznát, (egyébként Vladimír Boudník (1924-1968) alapozta meg a cseh mail-artot, mikor a negyvenes évek végén az általa alapított explosionalismus nevű művészeti irányzat manifesztumát, különbözô technikákkal készült műveit postai úton terjesztette, majd 1960-ban elkészítette elsô igazi képeslapját). Vladimir, a vasmunkás és „explozionista” festő, a „gyöngéd barbár”, nem mértékletes, „az élet apró örömeivel” eltelt kispolgár, hanem az egész világra szomjazó fausti alkat. Csak épp a világgal szerelembe vegyülni képtelen Fausttal ellentétben, neki nem kell eladnia lelkét az ördögnek. Egyedül is boldogul. Született hedonista, kisujjában van az életélvezés tudománya.

Ez volt az első könyv, amit Hrabaltól olvastam. Nekem az első történet a Túlságosan zajos magány tetszett jobban. Érdekes volt, ahogy a pincében, a papírzúzdát üzemeltető munkás gondolatait, lelkivilágát megismerhettük. Ő, aki 35 éven át préselte a hulladékpapírt, ez alatt a 35 év alatt egészen a művészi szintre fejlesztette ezt az amúgy unalmas és néha lehangoló tevékenységet. A könyvek elpusztításával, bezúzásával foglalkozó főhős, sokszor felelősnek érezte magát a bezúzott könyvekért, nagyon sokat belőlük „megmentett”, hazavitt, elolvasott és így lassan „akaratán kívül komoly műveltségre tett szert”.
A gyöngéd barbár főhőse egy zseniális festő, Vladimir, aki egy igazi művész. Ők ketten lennének a gyöngéd barbárok? Talán…

2013. október 5., szombat

Jodi Picoult: Elrabolt az apám

Fülszöveg:
A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye van, a munkájában – amely eltűnt személyek felkutatásából áll – rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte. Anyja mégsem halt meg évtizedekkel ezelőtt autóbalesetben. Apja elrabolta őt, megváltoztatta a családi nevüket, lakóhelyüket, s átírta egész addigi életüket.

Jodi Picoult – éppúgy, mint előző, A nővérem húga címú, nagy sikerű könyvében – izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien gombolyítja a cselekmény fonalát az emberi viszonyok-érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztőiben. Vajon előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta eddig önmagáról, hogy elveszett?

2013. október 2., szerda

Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Fülszöveg:
Hadzsime – a talányos című regény hőse – átjár a valóság és a képzelet közötti határon. A Határtól délre, a naptól nyugatra (egy Nat King Cole szám címe) a haború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime képzeletében különleges világot sejtet. Színteret kínál a serdülőkori kíváncsiság és vágyakozás kielégítésére, és férfikorban is táplálja a képzelgő lélek önáltató sóvárgását.
Az egzisztencialista románc egy gyermekkori szerelem története, amelyben két évtized múltán az ártatlan vonzalom pusztító vágyként éled újjá. Hősünk, aki hosszabb sodródás után megtalálta a családi boldogságot, visszazuhan a múltba, és kész kockára tenni egész jelenét.

Ez nagyon érdekes és furcsa kis szerelmi történet, érdekes karakterekkel. Az első könyvem amit Murakami Harukitól olvastam és biztos, hogy fogok még tőle olvasni, mert teljesen lenyűgözött. Nem a történet maga fogott meg, sőt szerintem néhol kissé túl romantikus az én izlésemnek, hanem a hangulata, a „sejtelmessége”.

"Akkor még sok mindent nem értettem. Például azt, hogy megbánthatok valakit úgy, hogy az sosem fogja kiheverni. Hogy az ember néha a létezésével sebzi meg a másikat egy életre szólóan."
29. oldal

2013. szeptember 18., szerda

Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Fülszöveg:
A Széles Sargasso-tenger hősnője: a Jane Eyre egy mellékalakja – Antoinette (Bertha) Cosway-Mason, Edward Rochester őrült felesége. A drámai feszültségű cselekmény egy végzetterhes élet állomásait mutatja be: a szorongásokkal, nyomasztó emlékekkel sújtott gyermekkort… az elárult szerelmet… a szobafogság és a téboly végső reménytelenségét – festői háttérként felvonultatva a nyugat-indiai szigetek egzotikusan vad, gyönyörű és kegyetlen természetvilága. A regény – Charlotte Brontë nagy hírű, klasszikus művének modern „melléklete” – öntörvényű, tökéletes alkotás. A szentimentális történetből kibontja, felszabadítja a benne rejlő tragikumot. Mélységesen romantikus írás: a lázadó, teremtő-pusztító, végzetes szenvedély mellett tesz hitet. És riasztóan „korszerű” élmény forrása: a magány, az elidegenedés, a kiszolgáltatottság sorsképletét dolgozza ki, könyörtelen objektivitással, lenyűgöző költői erővel.

A szerző – a dominikai származású Jean Rhys – a XX. századi angol irodalom talán legtitokzatosabb alakja. Első kísérleteire Ford Madox Ford figyelt föl, kitűnő regényei a harmincas években jelentek meg. S itt egyszerre vége szakad az igéretesen induló pályának. A különös írónő három évtizedes hallgatás után egy csapásra hódította meg a kritikai közvéleményt és az olvasóközönség szívét – mint a legmaibb irodalmi törekvések előfutára, a legnagyobbakkal (Virginia Woolffal, Katherine Mansfielddel) egyenrangú, nagyszabású, eredeti tehetség.

2013. szeptember 11., szerda

Agatha Christie: Órák

Fülszöveg:
Az eset olyannyira bonyolult, hogy egészen egyszerűnek kell lennie” – jelentette ki Hercule Poirot. De vajon annyira egyszerű-e? Halott férfira bukkannak a vak asszony szalonjában, s a holttestet senki sem tudja azonosítani. És ott van a négy furcsa óra, mindegyik azonos időre beállítva – 4 óra 13 percre. Ki vitte ezeket oda? Mit jelentenek?

Szerintem nem ez a legjobb AC könyv, de vannak benne érdekes fordulatok. Elég idejében kitaláltam, hogy mi a kapcsolat a vak hölgy és Sheila között, de a gyilkos kilétére az utolsó pillanatig nem gondoltam. És azok az órák… miért bonyolítja így meg valaki a gyilkosságot.

2013. szeptember 5., csütörtök

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Fülszöveg:
A regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek a petefészke túlélte az atomerőművek által okozott sugárszennyezést. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ. A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő regénye több mint egymillió példányban fogyott el világszerte. A kultuszregényből – a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével – szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült.

Hát ez nagyon tetszett, de nagyon félelmetes és borzasztó is egyben. Nagyon ijesztő jövőképet fest, ha engedjük, hogy a diktatúrák, főként a vallási fundamentalista diktatúrák hatalomra jussanak. Olyan ez a Gileádi társadalom, ahol senki sem boldog, még a kiváltságosak sem, ahol az élet nem érték, ha mindenedet és mindenkidet elveszik, elveszíted, ami (aki) fontos volt számodra. Ebben a társadalomban mindenkinek pontos, meghatározott szerepe van, amelyet, ha nem teljesít tökéletesen jöhet a Telep, vagy a Feloldozás és a Fal. Ebben a világban senki sem szabad, mindent szigorú szabályok és szertartások határoznak meg. A tiltások sora nagyon hosszú. Mindenki rettegésben él, fél valamitől. A félelem, az irigység és a besúgás az élet minden pillanatában jelen van, akár csak az öngyilkosságok és a „kivégzések”. Minden eszközt bevetnek annak az érdekében, hogy tönkre tegyék az emberek életét és rettegésben tartsák őket. Az éjszakai gondolatai, visszaemlékezései a szolgálólánynak még szabadok.
Nekem az elején mind a Szép új világ járt az eszemben. Sok hasonlóság van a két jövőkép között. „Megyek az utcán, két példányban.” Ez és az ehhez hasonló mondatok, gondolatok döbbentenek meg a leginkább, mert akkor ráeszmélünk, hogy egy ilyen világban az egyén, a személy nem érték, itt csak a különböző kategoriák szerepe a fontos pl. Parancsnokok, feleségek, őrzők, Márták, nénik, Angyalok, szolgálólányok és szárnyas szemek…
Egy nagyon olvasmányos, jól megírt könyv, amely elgondolkodtat, azon, hogy mi lenne, ha…

2013. augusztus 15., csütörtök

Milan Kundera Az élet máshol van

Fülszöveg:
Az élet máshol van című könyvében, ebben a mozgalmas, hol barokkosan zsúfolt, hol szürrealisztikusan látomásos s mégis realisztikus, széles ívű társadalmi és emberi tablót felrajzoló nagyregényében, ebben a sajátságos töltetű és hangulatú negatív Bildungsromanban a kelet -közép-európai társadalmak genezisét és fejlődését elemzi. A főhős a belső és külső hazugságok, hamisságok, valótlan értékek és megcsúfolt ideálok szövevényében vergődő Jaromil, az önjelölt költő, akinek már a világra jöttét sem kívánta senki, és akinek tartalmatlan, hazug élete és szükségszerű halála egy boldogtalan generáció életútját példázza. Annak a nemzedéknek az életútját, amely a kisszerűség, a csúfság, az ostobaság győzelemrevitelével, az értékek sárba tiprásával, való világ feje tetejére állításával írta be magát szégyenszemre az emberiség történelmébe. A regényt a szerző még Csehszolvákiában vetette papírra, de csak emigrálása után jelent meg – először franciául.

Hát nem is tudom. Elég furcsa érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatosan. Az első Kundera amit olvastam és tudom, hogy nem lesz a kedvencem. Voltak nagyon érdekes gondolatok benne. Általában szeretem az elvont dolgokat, de néha úgy éreztem, hogy ez már túl sok. Az biztos, hogy az élet máshol van… nem ott, nem abban a környezetben, nem abban a korban.
Vegyes érzelmekkel olvastam végig. Nagyon elgondolkoztató. Érdemes volt elolvasni.

Agatha Christie: Hétvégi gyilkosság

Fülszöveg:
Az Angkatell-házban természetesen mindenkinek volt oka és lehetősége a gyilkosságra: a ház asszonyának és urának, a meghívott és hívatlan vendégeknek, a rokonoknak és az idegeneknek.
Agatha Christie érthetetlen módon mindig ugyanazt a sémát használva mindig új, meghökkentő megoldásokat talál. Most – Poirot mester értő irányításával – egy úszómedence, egy doboz gyufa és különféle lőfegyverek kusza halmazából kristálytisztán kiderül a könyv végére, hogy ki követte el a HÉTVÉGI GYILKOSSÁG-ot.

Egy egész jó kis krimi ez is, akár a többi Agatha Christie krimi. Könnyed, olvasmányos és mégis van benne valami, amitől egész nagyszerű. A szálak eléggé összekuszálódnak, mindenki gyanús, legkevésbé az igazi gyilkos. Ez alkalommal újra sikerült becsapnia és csak a végén jöttem rá, hogy ki a gyilkos.

2013. augusztus 11., vasárnap

Françoise Sagan: Jó reggelt, búbánat!

Fülszöveg:
„Ezen a nyáron tizenhét éves voltam és tökéletesen boldog” – meséli Cécile, aki özvegyen maradt édesapjával kibérel egy Földközi-tenger partján álló elragadó villát, hogy egy önfeledt és szeszélyes nyarat töltsön el ott. Apja elhívja éppen aktuális barátnőjét, a fiatalságtól sugárzó, de tapasztalatlan Elsát, mikor váratlanul betoppan életükbe az érett és okos Anne, és vele a „nagy szerelem”, ami kötelességekkel és felelősséggel jár. Miközben Cécile az első szerelem ízével ismerkedik, apja váratlanul megszabadul Elsától, és feleségül kéri Anne-t, Cécile pedig tervet forral, aminek tragikus kimenetele végleg felnőtté avatja.
Françoise Sagan regénye diadalmenetben járta be Európát és Amerikát. Mindössze tizennyolc évesen már újat tudott mondani az öröknek hitt szerelemről, a gyorsan múló ifjúságról, a felnőttek édes-keserű világáról és az ártatlanság elvesztéséről. Megható története örökre bevésődik az emlékezetünkbe; egy apa és lánya „szerelmes” összekapaszkodását talán senki nem írta meg ilyen szépen és egyszerűen.

Nagyon találó a címe és érdekes az egész könyv hangulata. Érdekes megközelítése a felnőtté válás válságos, nehéz időszakának. Az ahogy egy tini lány manipulálja a környezetét, ahogy él, s ahogy szeretne élni az nem hétköznapi. A tragédia, a baleset, amelyért részben ő a felelős egyszeriben megváltoztatják az életét, hirtelen felnőtté válik.
Nekem a hangulata tetszett nagyon és az a reakció, amit az olvasóból kivált. Nem lehetsz közömbös annyi biztos.

Agatha Christie: Gyilkolni könnyű

Fülszöveg:
Luke Fitzwilliam hazatér Angliába, miután nyugdíjba vonult a gyarmati rendőrségtől. A vonaton megismerkedik egy kedves, idős hölggyel, aki épp a Scotland Yardra tart. Bejelentést akar tenni, mert a falujában egymást érik a gyilkosságok, és senki sem gyanakszik, de most Humbleby doktor a kiszemelt áldozat, és az orvos jó ember, meg kell védeni. Luke elnéző mosollyal hallgatja. Másnap, amikor azt olvassa a reggeli újságban, hogy Miss Pinkertont elgázolta egy autó, már nem mosolyog. És amikor egy hét múlva dr. Humbleby gyászjelentését látja, kezdi komolyan venni a történetet. És ki is lehetne alkalmasabb, hogy felderítse a gyilkosságsorozatot, mint egy hajdani rendőr? Luke tehát elutazik Wychwood-under-Ashe-be, és megpróbál a végére járni, miért is könnyű gyilkolni.A regényt új fordításban adják közre. Korábban A gyűlölet őrültje címen jelent meg.

Bizony, bizony gyilkolni könnyű. Azt elérni, hogy balesetnek tűnjenek az gyilkosságok még az is könnyű, ha valaki elég okos hozzá. Másra terelni a gyanút az sem túl neghéz, ha valakinek nem tűnik fel az egész. De azt hinni, hogy mindezt megúszhatja valaki, az már egy kissé túl merész gondolat.

Agatha Christie: Nem csalás, nem ámítás

Fülszöveg:
Miss Marple Londonban találkozik régi barátnőjével, akivel fiatal lány korukban együtt jártak iskolába Olaszországban. Ruth Van Rydock dúsgazdag amerikai asszony, aki szokásos évi európai körútján Angliába érkezik. De nem csak az emlékeket akarja feleleveníteni: aggódik húga, Carrie Louise miatt is. Carrie Louise férje fiatalkorú bűnözők átnevelését tartja élete céljának, ennek megfelelően alakította át a birtokát is. Ruth szeretné, ha Jane Marple elszegényedett úrinő képében látogatást tenne Stonygatesben, és kiderítené, mi folyik ott. Miss Marple el is megy, és néhány napon belül természetesen gyilkosság történik. Miss Marple úgy érzi magát, mint gyerekkorában a cirkuszban, nem tudja, mi valódi, és mi bűvésztrükk. Sikerül-e kétszáz bűnözőpalánta és a kiterjedt család számos tagja közül kiválasztani a gyilkost, mielőtt újabb tragédia történne? Megtudhatják Miss Marple egyik legbonyolultabb esetéből.

Ez egy jó kis Miss Marple történet volt, nagyon eredeti szereplőkkel és egy logikus eszmefuttatással. A gyikost egy idő után kitatláltam és az sem volt kétséges, hogy a pénz az inditék, csak az nem volt világos, hogy miért. Rájöttem, hogy nagyon szeretem a Miss Marples krimiket. Lehet, hogy az az oka, hogy Jane Marple egy nagyon kíváncsi, kedves öreg hölgy, akivel bárki szívesen elbeszélget.
Nem tolakodó, mégis mindig mindent tud, nagyon okos, logikusan gondolkozik és nagyon ismeri az emberi természetet, érdekes dolgokat tud az emberekről és az életről.

Máté Angi: Ez egy susogó levél

Fülszöveg:
Máté Angi rövidmeséi olyan, a gyerekek számára mindennap használt, hétköznapi fogalmakról szólnak, amelyek eddig mégsem jelentettek témát a gyerekirodalomban:
fázás, magány, félelem, szeretet.
Lackfi János megfogalmazásában Máté Angi írásai „világújrateremtő”, egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv Máté Angi – nyelven beszélnek.
Mesékről lévén szó a szokatlan perspektívák, megszemélyesülő fogalmak, varázslatok használatával lesznek különlegesek ezek a történetek, melyekben az érzékelésnek kitüntetett szerepe van.
A rövidprózák, Keszeg Ágnes illusztrációival kiegészülve különös, álomszerű, szürreális, ám mégis otthonos hangulatú mesekönyvet eredményeznek.

Csodaszép… Varázslatos… Gyönyörű és mély. Olyan világ ez, ahol a kertnek szülinapja van, a gesztenyéket simogatják, a szitakötő esőt ültet, a Nap megeszi az érett esőket, az emberek megtudják az „egyedülséget”, megnőnek bennük a „jó szavak”. Nekem a Volt egyszer egy kislány című mese, történet tetszett a legjobban és a Volt egyszer egy szegénység, pedig nagyon felkavart.
„rajta nyújtózott az üres”, „megnőttek bennük a jó szavak”, „a kert örült egyet, majd lefeküdt”, "nem volt maradása a félésben, hát elment a világba ez a kislány” ezektől és a hasonló kifejezésektől egyedi és különleges a hangulata az egész könyvnek.

Jodi Picoult: Törékeny

Fülszöveg:
Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív
Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.

A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.

Nekem tetszett, habár egy kissé zavar, hogy az írónő minden könyvében a pereskedés ilyen fontos szerepet kap. Szinte előre kiszámíthatóak a fordulatok. A témája, az alapgondolata nagyon érdekes. A beteg kislány és az egészséges, akire senki nem figyel, akit a szülei úgy hanyagolnak el, hogy észre sem veszik, mert ők nagyon jó szülők, mindent a gyerekeikért, főként Willowért tesznek. Ki-ki a maga módján. Számunkra ez néha érthetetlen, de nem tudhatjuk, hogy mit tettünk volna az ő helyükben. Szerencsére nem nekünk kellett eldöntenünk.
Szerettem volna, ha Charlotte és Piper kibékülnek, vagy a pereskedés közben történik valami, ami helyrehozza a dolgokat. Nagyon örültem, amikor végre kezdtek jóra fordulni a dolgok. De a vége… nagyon megdöbbentett. Miért kellett Willownak meghalnia, amikor olyan nagyon vigyázott rá mindenki? Sajnos ez is az írónőtől megszokott befejezés. Nagyon zavart a rengeteg helyesírási- vagy nyomdahiba.
.

Agatha Christie: Nemezis

Fülszöveg:
Alig másfél év telt el azóta, hogy Marple kisasszony megoldott egy bizonyos rejtélyt az Antillákon, s ezzel sikerült néhány ifjú hölgy életét megmentenie. „Nyomozótársa”, a goromba, de aranyszívű Mr. Rafiel időközben meghalt, ám ügyvédei útján, levélben utólag még megkéri az öregkisasszonyt: göngyölítsen fel (neki teendő személyes szívességként) egy újabb bűnügyet. Azt azonban, hogy miről volna szó, nem részletezi.
Apránként derül ki, hogy itt nem ifjú hölgyeket kell megmenteni – az ifjú hölgyek (mint utóbb kiviláglik, szám szerint ketten) már meghaltak, sőt, már a gyilkost is elítélték. De hiába hogy a bűnös raboskodik, amint Marple kisasszony újra felveszi a fonalat, tovább szaporodik a halottak száma, mi több, őt magát is halálos veszedelem fenyegeti, s bizony ha Mr. Rafiel nem nyújtana neki hatékony segédkezet a túlvilágról… Marple kisasszony, mint mindig, természetesen most is megússza, pedig Nemezisként, a bosszú istennőjeként még a „három Párkával” is farkasszemet kell néznie.

Egész jó Miss Marple történet volt. Az eleje nagyon tetszett, mert az öreg hölgy elválalja egy olyan rejtély megoldását, amiről fogalma sem volt, hogy mi lehet az. Egész jó kis nyomozás kerekedik ki belőle. A gyilkos személyét kitaláltam a megoldás előtt, és abban is biztos voltam, hogy a holttest a Nora holtteste volt és nem a Verityé, csak az nem volt egyértelmű számomra, hogy ki vagy miért ölte meg Norát.

Alessandro Baricco: Novecento

Fülszöveg:
A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között – fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista szórakoztatta a közönséget. Semmihez sem fogható muzsikájával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Azt is mondják, egész életét a hajón töltötte, ott született, és lábát soha nem tette szárazföldre. Hogy miért, senki sem tudja, életének talányos rejtélyét magával vitte – örökre.

Ez csodálatos volt, csak nagyon rövid. Nem mindennapi élmény egy ilyen olvasmány. Még most is bennem ringatózik, akár a hajó az Óceánon. Baricco csodálatos hangulatot teremt, mint mindig. Alig pár oldal ez a kis monológ és mégis mélyebb, mint a mély Óceán és végtelen, mint az élet, vagy a végtelen Óceán. Egy hajó, egy zongora és a zene. Ez Novecento világa. Ettől boldog. Nem csoda, hogy nem tud elszakadni tőle. Nem csoda, hogy nem volt elég bátorsága elhagyni ezt a megszokott, ismerős világot, a veszélyes „nagyvilág” kedvéért.
„Most már tudom, hogy akkor, azon a napon Novecento elhatározta, odaül élete fekete-fehér billentyűi elé, és elkezd egy abszurd és zseniális zenét játszani, bonyolultat, de szépet, valamennyi közt a legnagyobbat. És hogy élete hátralévő részében erre a zenére fog táncolni. És hogy soha többé nem lesz boldogtalan.”
Hát… ez csodálatos! A vége pedig… megdöbbentő!

"Most már tudom, hogy akkor, azon a napon Novecento elhatározta, odaül élete fekete-fehér billentyűi elé, és elkezd egy abszurd és zseniális zenét játszani, bonyolultat, de szépet, valamennyi közt a legnagyobbat. És hogy élete hátralévő részében erre a zenére fog táncolni. És hogy soha többé nem lesz boldogtalan."
61. oldal

"Egy nap megkérdeztem Novecentót, mire gondol, amikor játszik, és mit néz olyan mereven maga előtt, hol jár a feje, míg a keze teljesen magányosan sétálgat fel-alá a billentyűkön. És ő így válaszolt: „Ma gyönyörű vidéken jártam, a nők haja csak úgy illatozott, és fényben úszott minden, és hemzsegtek a tigrisek.” Utazgatott vagy mi. És mindannyiszor máshova ment: hol London belvárosába, hol távoli vidéket szelt át vonaton, hol magas hegyre mászott, ahol a hó derékig ér, vagy éppen a világ leghatalmasabb templomába zarándokolt oszlopokat számolni és farkasszemet nézni a feszülettel. Utazott. Talán azt a legnehezebb megérteni, honnan volt egyáltalán fogalma arról, mi mire hasonlít, milyen egy templom, a hó, a tigrisek és… úgy értem, sosem szállt le a hajóról, egyetlen árva alkalommal sem, komolyan, ez így igaz. Sosem, egyetlenegyszer sem. Pedig mindezt mintha látta volna. Ha Novecentónak azt mondtad: „Jártam egyszer Párizsban”, ő azt kérdezte, hogy láttad-e azt az izé-kertet vagy hogy vacsoráztál-e ezen és ezen a helyen, mindent tudott, ezt mondogatta: „Én ott legjobban azt szeretem, ahogy várom a naplementét a Pont-Neuf-ön sétálgatva, és amikor az uszályok a hídhoz érnek, megállok és nézem őket fentről, és integetek nekik.”

"A föld az én számomra túlságosan nagy hajó. Túlságosan hosszú utazás. Túlságosan szép nő. Túlságosan erős illat. Olyan zene ez, amelyet nem tudok eljátszani."
69. olda

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Fülszöveg:
Korunk egyik legjelentősebb írója és gondolkodója Kurt Vonnegut, akinek főművét veheti a kezébe az olvasó. A címbeli ötös számú vágóhíd Drezdában található. 1943 végén ide érkezett az amerikai hadifoglyok szánalmas csapata. A hadászati szempontból semleges műkincsvárost egy éjjel a brit légierő porig bombázta. Az amerikai hadifoglyok a vágóhíd mély pincebarlangjában túlélték a poklot – így születhetett meg e kötet, a világirodalom egyik legtöbbet elemzett műve. Vonnegut felvonultatja pantheonjának számos jól ismert szereplőjét, köztük Kilgore Troutot, a tralfamadoriakat, Rumfoordot és a többieket. Halál és művészet – így megy ez, sugallja Vonnegut.

Michael Ende: A Végtelen Történet

Fülszöveg:
„Vannak emberek, akik sohasem jutnak el Fantáziába, meg olyanok is, akik eljutnak ugyan, de aztán örökre ott maradnak. Kevesen vannak, akik eljutnak oda, majd vissza is térnek. Akárcsak te, Barnabás. És az ilyenek gyógyítják meg mind a két világot.” Az NSZK bestsellerlistájának legelső címei között találjuk évek óta Michael Ende felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló meseregényét. Eddig huszonnégy nyelvre fordították le, a belőle készült szuperprodukció pedig már a filmvásznat is meghódította szerte a világon. Vajon mi ennek a páratlan sikernek a titka? Aki kézbe veszi ezt a már külsejében is szokatlan könyvet, s belép abba a különös világba, ahova a szerző főhősével, a kis Barnabással együtt kalauzolja az olvasót, az hamarosan rájön a titok nyitjára. Mert a Fantázia nevű csodaországba tett utazás valóban ritka élményt nyújt mindazoknak, akik értékelni tudják a fordulatos történet, a lenyűgözően gazdag, csapongó képzelet s a mély értelmű szimbólumok e varázslatos szövedékét.

Kár, hogy nem olvastam 15-20 évvel korábban. Akkor még nagyobb élmény lett volna. Csodálatos hely ez a Fantázia, és milyen könnyen semmivé válhat. Csak rajtunk Földieken múlik, hogy ez a csodálatos ország, a sok különleges teremtményével, lényével együtt meddig marad életben. Attól csodálatos Fantázia világa, mert az a hely, ahol mindennek csak a képzelet szab határt és ezért valójában végtelen. A történetet olvasva el kell gondolkodni azon, hogy mit jelent a „Tedd azt, amit akarsz!”. Megtehetünk-e bármit, ami eszünkbe jut, meg akarunk-e tenni bármilyen áron mindent amit „akarunk”. Elég okosak és megfontoltak vagyunk-e ahhoz, hogy tudjuk, hogy mit akarunk tenni és azt hogyan akarjuk tenni. Tudunk-e úgy cselekedni, hogy ne ártsunk másoknak (Fantáziának), vagy esetleg magunknak.
Csodálatos élmény volt. Nekem a Momó jobban tetszett, de csak az lehet az oka, hogy mind a kettőt felnőttként olvastam

Máté Angi: Volt egyszer egy

Fülszöveg:
"Van nekem egy régi barátom, Máté Anginak hívják, még sohase láttam. Csak a hangját hallom ki mindig a betűk mögül. Most megjelenő meséinek kiváltképp örülök, mert végigujjonghattam születésüket, ahogy szépen, levelenként zizzentek be a postaládámba. Ezekben a történetekben vonatra száll a nyár, és őrölt kekszet eszeget málnaszörppel. A nap leszöszmögi bajszáról a pihepuhákat. Az almák gömbölyeket énekelnek. A sün muszog a ribiszkebogyós hátával. Fagylaltok gombóckodnak szép illatozással.
Máté Angiból ősi regemondók hangja szól, világa mégis friss és új nekünk. Nem csoda, hogy így csillog-villog, varázslat hívta létre! És a mesék terét tágítják Szulyovszky Sarolta tenger-lendülettel könyvlapra kicsapó illusztrációi."
Lackfi János

Volt egyszer egy nyár, aki vonatozott, majszolt és gargarizált, egy sárga, kócos virág, és a Nap, az égen költözködő, a nyüzsgő, az izgő és mozgó, akik hasonlítottak egymásra, beszélgettek és játszottak együtt. Volt egy almafa, melynek almái kacagáltak, ha jött a hernyó. Volt egy sűn, aki gubbasztott és muszogott és nem akarta, hogy szúrjanak a tüskéi. Volt egy kő, aki párna szeretett volna lenni, egy alagút, aki nagyon szerette volna, ha a vonatok beszélgettek volna vele. Volt egyszer egy csend, amelynek énekére hullni kezdett valami puhaság az égből.
Volt egyszer egy… csoda… Máté Anginak hívják. Csodálatos a meséinek a világa, és az egész világa…. Lenyűgöző ahogy ír, a szavai simogatnak, megnyugtatnak…és, amilyen csodálatos szavakat használ…ahogyan használja őket… ez már költészet…egyszerű és egyben nagyon mély. Nem találok rá szavakat.

2013. augusztus 6., kedd

Jodi Picoult: Házirend

Fülszöveg:
Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.
Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással…
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?

Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.
A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?

Nagyon kettős érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatosan. Nekem ez egy kicsit sok volt. Nem az autista, asperger-szindrómás dolog miatt, hanem úgy összességében volt sok. Már a 200. oldalnál tudtam, hogy mi fog történni és nem igazán értettem, hogy miért nem 250-260 oldal az egész könyv. Nagyon tetszik a témája, az ötlet, a történet, a szabályok, a házirend, (főleg az utolsó pontja: Vigyázz a tesódra, hiszen rajta kívül senkid sincs ). Szerettem Emmát, Theot és Jakobot is. Érdekes az is, ahogy a problémákkal egyedül küzd meg Emma , éppen ezért háttérbe szorul Theo. Szerettem ahogy lázongott a sorsa ellen, de alapvetően szerette és kiállt a bátyáért.Nagyon jól dokumentált, jól megírt, olvasmányos történet, karakterei egyediek, szerethetőek de egy picit sok. Túl amerikai, túl „bestselleres”, nekem egy időre pihentetnem kell Jodi Picoultot.

Jessica Day George: Éjféli bál

Fülszöveg:
Rose hercegnő a legidősebb tizenkét lánytestvér közül, akik arra kárhoztattak, hogy a gonosz Kőbezárt király palotájában, mélyen a föld alatt táncoljanak minden éjjel. Születésüktől kezdve átok ül rajtuk, és csak a halál adhatja vissza a szabadságukat. Rose azonban találkozik Galennel, egy fiatal, katonából lett kertésszel, aki nem veti meg a kalandot, és épp olyan elszánt, akárcsak Rose, és a szabadság egyszeriben nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Hogy legyőzzék a királyt és sötét udvartartását, szükségük lesz egy láthatatlanná tévő köpenyre, egy fekete gyapjúláncra, melyet bűvös ezüst kötőtűkkel kötöttek, és mind közül a legkritikusabb hozzávalóra – az igaz szerelemre. A Széttáncolt cipellők című mese újrafeldolgozásával Jessica Day George megint megmutatja, milyen mesterien alkot valami teljesen újat egy történetből, amelyről csak hittük, hogy ismerjük.

Összességében tetszett ez a mesefeldolgozás, de nem nyújttott semmi újat. A Széttáncolt cipellők és a Tizenkét papucsszaggató királykisasszony is a kedvenc meséim voltak gyermekkoromban. Éppen ezért azt hittem, hogy nagyon fogom szeretni ezt a kis történetet, sajnos egy picit csalódtam benne. Most már bebizonyosodott, hogy nem én vagyok a célközönség.
Nagyon tetszettek a kis királykisasszonykák. Szerettem a szép virágneveiket. Szimpatikus volt a kötögető főhős. (Mivel én is nagyon szeretek kötni)

Olvasni jó!

Fülszöveg:
Lencsevégre kaptam egy képet a budapesti Hősök terén: a Fesztiválzenekar ünnepi szabadtéri koncertje alatt egy lány a földön ülve elmélyülten olvasott egy könyvet. Nem amolyan karcsú, utazásra való kiadványt, hanem egy vaskos regényt… „Mégis van remény?” – firkantottam a fotóra, afféle röpke képaláírásként.
Persze gyakrabban hangzik el, hogy a gyerek nem tud, nem akar olvasni, hogy baj van a szövegértéssel…
A Fordulópont eddig megjelent negyvenöt számában vissza-visszatérően, más-más szemszögből közelítve próbáltuk keresni a választ az aggasztó kérdésre: Miért (nem) olvas a gyermek? És a folyóirat tematikus számaiban bő évtizede sorjáznak a kérdések: Válságban az olvasás? Az olvasni tudás: hatalom? Kié a könyvtár? Kinek a dolga? – mármint az olvasás megtanítása, a könyv megszerettetése. Hiszen nincs olyan szülő, aki nem adna kisgyereke kezébe egy lapozható képeskönyvet… De az iskolában a gyerek nehezen tanul meg olvasni. Újabb és újabb irányzatok szerint változnak az írás-olvasástanítás módszerei, figyelmen kívül hagyva, hogy a kisgyermek idegrendszere ugyanabban a tempóban fejlődik sok ezer éve…
Tizenegy esztendő alatt felvetett gondolatokat, kérdéseket, válaszokat, felméréseket és megoldásjavaslatokat gyűjtöttünk össze ebbe a kötetbe, azzal a szándékkal, amely hajdan a folyóiratot is létrehozta: segíteni a gyereket, a szülőt, a gyerekekkel foglalkozó szakembereket. Az érvek és bizonyítások mellett (olvasni hasznos, fontos stb.) egy közérzet kiterjesztése volna a cél, amelyet természetes egyszerűséggel kellene megfogalmazni, (csak) ennyit mondva: olvasni jó!
(Szávai Ilona)

Gombos Péter: Dobj el mindent… és olvass!

Fülszöveg:
Miközben még mindig vannak szépirodalmat faló könyvmolyok a környezetünkben, a többség szabadidejében inkább valamilyen digitális eszköz mellett találja meg szórakozását.
Jómagam régóta állítom, hogy ez ellen jobb híján – tényleg csak muszájból, hiszen az olvasóvá nevelés sokkal inkább a családi környezetben kellene, hogy történjen – a tanítók és a magyartanárok tehetnek legtöbbet.

Amikor néhány évvel ezelőtt egy hetedikes csoportot kaptam, rögtön elhatároztam, itt az idő, hogy bebizonyítsam, amiről addig „csak” prédikáltam. Ráadásul az alanyaim teljes mértékben megfelelőek voltak ehhez, mert a 14 gyerekből mindössze egy vallotta magát olvasónak, a többiek – saját elmondásuk szerint – soha (!) nem olvastak kedvtelésből.

A program neve: „Dobj el mindent, és olvass!” A lényege az, hogy a nap bármely szakában megszólalhat egy speciális jelzőcsengő, melyet meghallva minden diák, de a tanárok, sőt a technikai dolgozók is „leteszik a munkát”, és előveszik a könyvüket. Innentől a következő jelzésig mindenki néma csendben olvas.
A „játék” gyorsan kedvelt lett, nem múlt el óra nélküle. Második alkalommal már volt, aki kérte, hadd vigye haza a könyvet, s akadt, aki rögtön szerette volna a folytatást is, mondván: „egy könyv kevés lesz a hétvégére”.

Nem vagyok naiv, tudom, ezek a diákok az iskolából hazaérve még mindig előbb nyúlnak a távirányító vagy a számítógép után, mint könyvhöz. De a viszonyuk a könyvekhez, az olvasáshoz megváltozott. Remélhetőleg életre szólóan.

Lois Lowry: Nyáron történt

Fülszöveg:
Meg irigykedik nővérére, Mollyra, akit sokkal csinosabbnak és sikeresebbnek lát. Molly fegyelmezettebb és rendesebb, ő indulatosabb és rendetlenebb. Kettejük különbözősége akkor válik nehezen elviselhetővé, amikor városi otthonukból vidékre költöznek, s nekik közös szobán kell osztozniuk.Aztán Molly megbetegszik. Megnek jó ideig fogalma sincs, mennyire súlyos az állapota, s mit kezdjen a nővére és a szülei viselkedésében végbemenő változásokkal. Egy kedves, bölcs öregember és egy fiatal házaspár barátsága, valamint egy számára egyre többet jelentő hobbi, a fényképezés is segíti a kislányt, hogy átvészel je e nehéz hónapokat.

Aranyos, megható kis történet szeretetről, családról, barátságról, betegségről. Nekem nagyon tetszett. Az aranyos, szeretnivaló kislány Meg szemével látjuk az eseményeket, ő meséli el nekünk a történteket, testvére betegségét…

Janikovszky Éva: A Hét Bőr

Fülszöveg:
Aztán olyan nevet akartunk kitalálni, amit rövidíteni is lehet, és ráfér a bélyegzőre, mert a bélyegző, az is nagyon fontos. Akinek bélyegzője van, az még hirdet is az újságban, ha elveszti. De mi egyenlőre még ki sem találtuk. Pedig a Csibor már megígérte, hogy a papájával együtt csinál egy bélyegzőt, ha kitaláljuk, hogy mi legyen rajta.
Azt akarta rövidíteni, hogy a Kertvárosi Iskolában Szerzett Tapasztalatok Hasznosítására Alakult Önálló Raj Vállalkozás, de a KISZTHAÖRV akkor sem fért volna rá egy bélyegzőre, ha Móninak igaza van, és a rajvállalkozás tényleg egy szó.
Végül a Bunder felordított, hogy megvan! És mindjárt leírta, hogy 7 bör, ami ugye azt is jelenti, hogy 7. b. önálló rajvállalkozása, és úgyis Hét Bőrnek mondjuk majd, ami nagyon jól hangzik. Hiába, annak is van haszna ha valaki folyton rejtvényt fejt, mint a Bunder.

Bálint Ágnes: Szeleburdi család

Fülszöveg:
Ez a vidám regény elárulja írójáról, hogy mennyire ismeri a gyerekeket, hogy mennyire szereti a természetet, az állatokat, a növényeket, s hogy tele van vidám tettrekészséggel, ötlettel, humorral. Népszerű meseregényein kívül – Az elvarázsolt egérkisasszony, Mi újság a Futrinka utcában?, Mazsola és Megint Mazsola – számtalan mesét, bábjelenetet, hangjátékot írt. A rádióhallgatóknak a Szeleburdi család tagjait sem kell bemutatni, de akár ismeri az olvasó őket, akár most ismerkedik meg velük, biztos, hogy szívébe zárja ezt a vidám, melegszívű családot, amely kissé zsúfolt lakásába örömmel fogad be minden új jövevényt, legyen az aranyhörcsög, cincér vagy lopótök. Ebből a nagy „vendégszeretetből” persze számtalan vidám bonyodalom származik. A család többnyire derűs, de mindenképpen eseménydús hétköznapjairól a tizenkét éves Laci számol be naplójában.

Nagyon vidám kis köyv ez. Nem lehet nem szeretni. A gyermekkorunkat juttatja az eszünkbe. A szeleburdi család egy szeretni való, hétköznapi, teljesen normális család, hétköznapi környezettel, hétköznapi eseményekkel. A gyerkek csupa belevaló, igazi kis gyerek, megértő szölőkkel. A kedvencem Radó volt, aki mindig megmondja, hogy…A vége fele jöttem rá, hogy sok-sok évvel ezelőtt, gyermekkoromban már olvastam.

Jay Asher Tizenhárom okom volt…

Fülszöveg:
Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

„Lenyűgöző első regény. Jay Asher olyan őszintén és keresetlenül meséli el a történetét, hogy a tragédiát megrázkódtatóan valódiként éljük át.”
– Gordon Korman

„Okos, eredeti ötlet, erős hang, tökéletes adagolás. Olyan, amit nem tudsz letenni. Jay Asher kitűnő történetmesélő.”
– Chris Crutcher

Azt hiszem, hogy túl sokat vártam ettől a könyvtől. Régóta a várólistámon volt, éppen ezért valami sokkal jobbra számítottam. Rájöttem, hogy nem vagyok tagja a célcsoportnak. :(
A témája nagyon tetszett, a nem hétköznapi megoldás is nagyon tetszett, ahogy sorra megkapják az érintettek a kazettákat. A tini lányok lelkének bonyolult világába nyerhetünk egy aprócska betekintést. Részben megértem Hannah-t, de mindaz ami vele történt nem lehet ok az öngyilkosságra. Ennél nagyobb gondok esetén sem szabad ilyen könnyen feladni. Mindenikünkkel megtörtént már, hogy elárultak, átvertek, becsaptak, mégis tovább tudtunk lépni. Azt hiszem, hogy Hannah túlreagálta kissé a dolgokat, a saját hibáiért, butaságaiért is másokat hibáztatott. Amitől még nagyon megdöbbentem, hogy hol voltak ez idő alatt a szülei… Semmit nem vettek észre?… Ennyire kiismerhetetlenek kamasz gyermekeink, érzelmeik és lelkiviláguk ennyire idegen számunkra, szülők számára?…
Szegény Clay… Őt nagyon tudtam sajnálni. Szerette ezt a „butuska kislányt”, aki eltaszította magától és mégis őt is hibáztatta, felelőssé tette a haláláért.
Összességében tetszett a könyv. Elgondolkodtatott. Szerintem nem az okokon van a hangsúly, hanem ahogy a 13 ok követi egymást, ahogy az egyik kapcsolódik a másikhoz és egyre nagyobb súllyal nehezednek Hannahra, az a fontos, hogy Hannah mit érzett belül. Lehet, hogy apró okok csak, de neki nagyon fontosak voltak. Ő kiborult tőlük és nem látott kiutat belőle.

Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Fülszöveg:


„Rollo belefújt a sípjába, a közönség izgatottan felugrált. A maratoni táncversenyek közönségét nem kell fokozatosan felkészíteni. Ha történik valami, azonnal a tetőfokára hág az izgalom. Ebben a tekintetben a táncverseny éppen olyan, mint egy bikaviadal.”

1935-ben vagyunk, az Egyesült Államokban, egy tengerparti nyaralóhelyen. Egy több hétig tartó kegyetlen, gladiátori küzdelem résztvevője a kisregény két fiatal főhőse: Robert Syverten és Gloria Beatty.

A regény időtállásának, modernségének bizonyítéka, hogy 1970-ben film készült belőle, mely nemcsak a harmincas évek válsághangulatát idézi, hanem a mai Amerikáét is.

Fehér Klára Hová álljanak a belgák?

Fülszöveg:
A brüsszeli kaszárnyákban az őrmester sorakoztatja az újoncokat. Flamandok jobbra, vallonok balra – harsogja. Kovács Péter, akinek a szülei ötvenhatban disszidáltak, egy darabig tanácstalanul topog, aztán kilép az őrmester elé: Őrmester úr, kérem, hová álljanak a belgák?
Valóban, embertársaim, hová álljanak a belgák? Ezt a tragikusan komoly és mély viccet választottam regényem címéül és mottójául.
A második világháború után és azóta is százezrek és milliók futottak szét a világban, családok szakadtak szét, óceánok és kontinensek választják el szülőtől a gyereket, testvértől a testvért. És ebben az új életet, új hazát, más sorsot keresésben az emberek elkezdik a múltjukat kutatni. A gyökereket. levéltárakban régi papírokat keresnek. Mintha fontos lenne, hogy ki honnan jön…(…)Ez a regény – regény. Alakjait kitaláltam. ha valakire hasonlítanának: véletlen, nem ő az. Ez a regény – regény. története is kitalált. De a félelmes benne az, hogy akár szó szerint is megtörténhetett volna.

Együtt. Együtt. Együtt. Együtt. Együtt.
Egy család története, amely a háború borzalmai ellenére is együtt akart maradni, együtt szerettek volna bújkálni, élni vagy meghalni. Egy szép és felkavaró történet emberségről, szeretetről önfeláldozásról. Egy ilyen család történetén keresztül betekintést nyerhetünk a háború borzalmaiba, zsidóként hogyan bujkáltak egy elhagyatott raktárépületben, hogyan küzdöttek meg az éhséggel, hideggel, félelemmel, de együtt volt a család és volt egy jó és nemes asszony, Szelid Julianna, akinek szinte mindent köszönhettek. Majd a háború utáni, az egész XX. századi magyar történelmbe nyerhetünk egy kis bepillantást, arról, hogy hogyan szakadtak szét családok (akik együtt szerettek volna lenni), hogyan kezdtek új életet a világ különböző pontjain és váltak idegenekké, „belgákká”.

Herta Müller: Lélegzethinta

Fülszöveg:
Leo Auberg nagyszebeni kamaszfiú még nem tudja, mit jelent, ha valakit elvisznek az oroszok. Egyet akar csupán: minél messzebb utazni a kisvárosból, ahol, úgy tűnik, mindenki az ő homoerotikus kalandjait figyeli.
Öt évet tölt egy kelet-ukrajnai láger poklában. Megismeri az éhséget és a tetveket, megtanul szenet lapátolni és koldulni. Megérti a kegyetlenség és a jóság bonyolult egyensúlyát. És megtapasztalja a lágerboldogságot.
Leo Auberg Köves Gyuri német testvére a Sorstalanság ikerkönyvében.
A Lélegzethinta a Nobel-díjas német írónő, Herta Müller megrázó, költői erejű és dokumentum-hitelességű regénye.

Herta Müller 1953-ban született a bánáti Niczkyfalván, Romániában. 1987 óta Berlinben él. Műveiért számos német és nemzetközi díjjal tüntették ki. 2009-ben Nobel-díjat kapott.

Lélegzethinta című regényét Oskar Pastior késő-dadaista költővel együtt tervezte megírni. Pastior a saját lágerélményeit osztotta meg vele, de 2006-ban bekövetkezett halála véget vetett a közös munkának. Herta Müller a jegyzetek felhasználásával, egyedül írta meg a regényt, amely óriási visszhangot váltott ki hazájában és külföldön. A könyv hozzájárul annak az évtizedekig elhallgatott traumának a feldolgozásához, amelyet a német polgári lakosság élt át a második világháború után.
 
szívlapát.., éhségangyal…, lágerboldogság…, bádogcsók…, cementbeteg… és még sorolhatnám a sok-sok nyelvi eszközt, metafórát, megszemélyesítést stb., amelyek nagyon méllyé, nagyon súlyossá teszik az amúgy is nehéz, éhséggel és szenvedéssel teli lágeréletet. A lágerben a tárgyak nagyon fontossá válnak, élettel telnek meg, jók vagy gonoszak akár az emberek. A cement gonosz, gyilkos, a szívlapát jó, az éhségangyal az úr, mert mindenkinek van éhségangyala.
"1 lapátemelés= 1 gramm kenyér.
Nekem nem volna szükségem a szívlapátra. De az éhségem rá van utalva. "
A szenvedés és az éhség a regény központi témája, de a hangulata eléggé természetesen hat. Kíváncsivá tesz, olvastatja magát, tudni szeretnéd, hogy meddig lehet bírni ezt a sok szenvedést, de amíg olvasod nem sírod el magad. Érzed az éhséget, a szenvedést, de az is egészen természetes. (nem hatásvadász) Nekem nagyon- nagyon tetszett. Az a könyv, amit nem lehet könnyen elfelejteni. Herta Müller egyik kedvenc íróm lett.