2012. augusztus 17., péntek

Kurt Vonnegut: Éj anyánk

Fülszöveg:
Howard W. Campbell Jr. hírhedett amerikai náci, Hitler propagandagépezetének fontos beosztású munkatársa. És az USA németországi titkos ügynöke. Rádióműsora a legrosszabb fajta háborús uszítás, népirtásra való buzdítás. És persze nélkülözhetetlen információforrás az amerikai hírszerzés és hadvezetés számára. Így azután Howard W. Campbell Jr. meg sem próbál eligazodni és dönteni az emberi lét legnagyobb kérdéseiben. Vonnegut vérfagyasztó humora ezúttal a feketénél is sötétebb.

"A Daily News megállapította, hogy a legsúlyosabb háborús bűnöm az, hogy nem végeztem magammal, ahogy úriemberhez illett volna. Hitler feltehetően úriember volt."

"Amikor véget ért a háború, senki sem vette a fáradságot, hogy közölje velünk."
76.o. (Maecenas, 1990)

2012. augusztus 5., vasárnap

Michael Ende: Momo

Fülszöveg:
Momo története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek. Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel.De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg.Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép, de szüksége van egy embergyerek segítségére. A világ megállt, és Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Csodálatos módon győznek ők hárman. Minden életidő visszatér tehát az emberekhez, akiktől azt csalással elorozták. A reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Mese? Így is lehet nevezni, ha ezt a fogalmat úgy értjük, mint a romantikusok. Hiszen mindennapiság és álom játszanak át költői módon egymásba.De egyúttal a mai és a jövőbeli valóságunk kérdései is, amelyek sokszínű figurákban és sorsokban tükröződnek.Tehát olyasmi, mint a regény? Mondjuk hát így: meseregény.

Teljesen elvarázsolt ez a történet. Ennek a fele sem tréfa. Néha én is azt érzem, hogy a szürke emberek fogságába kerültem és nincs kiút. Egyre gyakrabban érezzük azt, hogy a legfontosabb dolgokra nincs időnk. Nagyon hiányzik a mi életünkből is egy Momo, aki megmenthetne ebből a csapdából. Mától egyik nagy kedvencem lett.

"A valóságban azonban minden másképpen festett. Bár az időtakarékosok jobban öltöztek azoknál, akik az amfiteátrum környékén laktak. Több pénzt kerestek, s többet is tudtak költeni. De kedvetlenek voltak, keserű képet vágtak, barátságtalan s fáradt volt a tekintetük."
64. o.
"Már nem tudtak igazán ünnepelni, se vidáman, se komolyan. Álmodozni nekik szinte bűnténynek számított."
65. o.
"Hogy valaki szívesen, netán a munkája iránti szeretetből is dolgozhat, az már eszükbe sem jutott, az már nem számított- ellenkezőleg, ez csak hátráltatta őket. Fontos csupán az volt, hogy minél rövidebb idő alatt minél többet dolgozzanak."
65. o.

"Naponta szaporodtak, akik már egyebet se tettek, mint az idővel takarékoskodtak. S minél többen lettek, annál inkább nőtt a követőik száma, hiszen azok is akik eleve nem akartak, kényszerűen a nagyobb résszel tartottak."
64. o.

"Én kellek a szüleimnek, nagyon is kellek. Ők nem tehetnek róla, hogy már nincsen idejük. Nem tudnak rajta változtatni. Ezért is ajándékozták nekem a táskarádiót. Ez nagyon drága volt. Ez igazán bizonyíték, vagy nem?"
71. o.

"Nekem tizenegy meselemezem van – mondta egy kisfiú – annyiszor hallgatom meg őket, ahányszor csak akarom. Régebben a papám, ha este hazajött a munkából, mindig maga mesélt nekem. Az szép volt. De most már alig látjuk. Vagy fáradt és nincs kedve."
70-71. oldal

"Senki se akart rádöbbenni, hogy valójában nem időt, valami egészen mást takarít meg. Senki se akarta tudomásul venni, hogy az élete egyre szegényebb, egyre sivárabb és hidegebb lesz"
66.oldal

"A kis Momo egyet tudott, ahogyan rajta kívül senki: hallgatni másokat. Nincs ebben semmi különös, mondhatja netán némelyik olvasó, hallgatni akárki tud.
Csakhogy ez tévedés. Valóban hallgatni a másikat igen kevés ember tud. S ahogyan Momo értett ehhez, annak a világon párja nem volt.
Momo úgy tudott hallgatni, hogy ostoba embereknek egyszeriben okos gondolatuk támadt. Nem mintha bármit szólt vagy kérdezett volna, ami a másikból előcsalogatta az okos választ, dehogy, ő csupán ült és hallgatott, teljes figyelemmel és odaadással. Közben nagy, sötét szeme a másikon függött, s az úgy érezte, hirtelen gondolatai támadnak, amelyekről soha sejtelme nem volt, hogy benne rejtőznek.
Úgy tudott figyelni, hogy tanácstalan, határozatlan emberek egyszeriben pontosan tudták, mit akarnak. A félénkek hirtelen szabadnak s bátornak érezték magukat. A boldogtalanok és szorongók bizakodók és boldogok lettek. S ha valaki úgy hitte, élete célt tévesztett, s nincsen értelme, ő maga csupán egy a milliók közül, valaki, akin semmi se múlik, s egy szempillantás alatt pótolható, akár egy lyukas cserép – s elment, és mindezt elmondta Momónak, már azalatt, amíg beszélt, titokzatos módon megvilágosodott előtte, mekkora tévedésben volt, hogy úgy, ahogyan van, csak egyes-egyetlen az emberek között, s éppen ezért a maga módján különösen fontos a világnak.
Így tudott Momo figyelni!"
17-18. old.

"Egyet mondok neked, Momo, a legveszélyesebbek életünkben azok a vágyálmok, amik teljesülnek."
181. oldal