2012. június 10., vasárnap

Doris Lessing: Az ötödik gyerek


Fülszöveg:
A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is…
2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Több napja, sőt hete is már, hogy elolvastam Doris Lessing könyvét és még mindig a hatása alatt vagyok. Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy nem tetszett. Sőt... Tetszett a történet maga, a stílusa és a mondanivalója is. Nagyon olvastatta magát, nagyon nehezen tudtam letenni, éppen ezért nagyon rövid idő alatt olvastam el. Mégis annál több időre van szükségem, hogy írni tudjak valamit is róla.
A történet akár hétköznapi is lehetne. Van két fiatal, David és Harriet. Családot alapítanak és álmodnak egy nagyot. Egy nagy, népes, boldog és irigylésre méltó családot szeretnének. Álmodozni, tervezgetni szabad. Miért is ne. Hogy nem gondoltak a lehetőségeikre, korlátaikra...Na és...  Mindezért sokan felelőtlennek tarthatják, de akár össze is jöhetett volna nekik. Az ötödik gyerek, a sérült Ben születése döbbentette rá őket arra, hogy a valóság, az élet nehéz, és előre nem tervezhető meg. Nem mindig az történik, amit szeretnénk. Hogy mi lett volna a helyes Harriet részéről, hogyan dönthetett volna jól, azt nem tudhatjuk. Ilyen helyzetben szerintem nincs igazán jó vagy rossz döntés. Azt érzem, hogy Harriet "egyedül maradt" a gondjaival. Sem a férje és sem a gyerekei nem értették meg , hogy miért hozta meg azt a döntést. A nagyobb gyerekei pedig Gyakorlatilag "elvesztették" az anyjukat. Az előre láthatatlan,  kiszámíthatatlan események sajnos jelen vannak a mindennapjainkban és nagyban befolyásolják az életünket. Rám nagy hatással volt ez a könyv. 

"Harriet megint csak eltűnődött: miért bánnak vele úgy, mint egy bűnözővel. Mióta csak Ben megszületett, azóta ez megy, gondolta. Most látta csak, hogy csöndben mindenki elítélte őt. Szerencsétlenség történt velem, mondta magának, nem követtem el bűntényt."
"Néha, ritkán, szegény Harriet. Sokkal gyakrabban: felelőtlen Harriet, önző Harriet, bolond Harriet… Aki nem engedte, hogy Bent megöljék – védte magát szenvedélyesen, mindig magában, sosem hangosan. Mindaz, amit a társadalom, amelyhez tartozott, értéknek tartott, amiben hitt, nem hagyott neki más választást, csak azt, hogy elhozza Bent arról a helyről. De mert megtette, és megóvta attól, hogy hogy meggyilkolják, tönkretette a családját."
133.oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése