2012. június 23., szombat

Agatha Christie: Egy marék rozs

Fülszöveg:
Mr. Rex Fortescue gazdag ám kétes ügyletektől sem visszariadó üzletember. Amikor gyönyörű titkárnője behozza délelőtti teáját, megissza, majd heves görcsök közt meghal. Neele felügyelő hamar kideríti, hogy nem a teától – még a reggelijébe tettek lassan ható mérget. A gyanú így a családra terelődik s úgy tűnik, igencsak mindenkinek lett volna oka rá, hogy eltegye láb alól az öregurat. Nem áll gyanún felül a személyzet sem; fiatal, második feleségének alighanem szeretője van, különben miért végrendelkezett volna a jóképű fiatalember javára. Percy fiával üzleti nézeteltérései voltak (igaz, ő üzleti úton távol volt, de hátha a felesége?); lányát, Elaine-t nem engedte férjhez menni; s alighanem piszkos üzleteivel is szerzett magának egypár halálos ellenséget. A gyanúsítottak száma csökken ugyan, amikor a feleség teájába ciánkáli kerül, a mafla kis szobalányt pedig megfojtják, de az ügy semmivel sem lesz világosabb, amíg meg nem érkezik Miss Maripe a szerencsétlen szobalány egykori úrnője. A bölcs vénkisasszony addig-addig cseveg a ház népével, míg rá nem jön először a bűntettek különös körülményeit megmagyarázó gyerekversikére (ebből derül fény az egyik legérthetetlenebb körülményre, a Mr. Fortescue zsebében talált maréknyi rozsra) majd ki nem deríti az igazi tettest – aki természetesen a legjobb alibivel rendelkező, legvalószínűtlenebb személy.

Már újra sikerült átvernie Agatha Christienek. Sokat gondolkoztam, hogy ki lehet a gyilkos. A gondolataim a jó irányba tévedtek, de a potenciális gyilkosaim sorra meghaltak.

2012. június 18., hétfő

Joyce Carol Oates: Napforduló

Fülszöveg:
Régi földbirtokok, klasszicizáló házak, a kvéker humanista hagyomány és keresztény tartás légkörében, Pennsylvania vidékén találkozik két mai magára maradt nő. Az egyik fiatalabb és szép, elvált és talajvesztettségében menekül ebbe a környezetbe, hogy újra rendezze az életét, hogy tanítson becsülettel. A másik nem sokkal idősebb, de már özvegy – mégpedig egy világhírű szobrász özvegye – és maga is jó nevű festő, művész, egyéniség. Szépnek nem szép, de annál izgalmasabb, vonzóbb, csupa rejtély. Különcségével már-már uralkodói határozottságával természetszerűleg vonzza, szinte megbabonázza, magához láncolja a megbizonytalanodott, törékeny tanárnőt. Az ellentéteknek ebben a vonzásában rajzolja meg a számos könyvéről nálunk is jól ismert és kedvelt amerikai írónő, Joyce Carol Oates két mai nő féktelenül vagy csupán a barátságon is túlmutató kapcsolatát.

Egy fura kis történet, két teljesen különböző, magányos nő barátságáról. Monica a „dolgozó nő”, a kis tanárnő, és Sheila a „művész”, a festő „lelkébe” nyerünk betekintést a könyv olvasása közben. Monica és Sheila egy adott ponton túl már függnek egymástól, egymás barátságától, félnek a magánytól, az egyedülléttől. Két sebzett, sérült nő fura kapcsolata bontakozik ki előttünk. Néha nagyon vágynak egymás társaságára, máskor pedig utálják, gyűlölik egymást, és arra gondolnak, hogy többé látni sen szeretnék a másikat. Nagyon szuggesztíven mutatja be az írónő a két nő vívódását. Elággé depressziós hangulatot tudott ébreszteni bennem.

2012. június 10., vasárnap

Doris Lessing: Az ötödik gyerek


Fülszöveg:
A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is…
2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Több napja, sőt hete is már, hogy elolvastam Doris Lessing könyvét és még mindig a hatása alatt vagyok. Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy nem tetszett. Sőt... Tetszett a történet maga, a stílusa és a mondanivalója is. Nagyon olvastatta magát, nagyon nehezen tudtam letenni, éppen ezért nagyon rövid idő alatt olvastam el. Mégis annál több időre van szükségem, hogy írni tudjak valamit is róla.
A történet akár hétköznapi is lehetne. Van két fiatal, David és Harriet. Családot alapítanak és álmodnak egy nagyot. Egy nagy, népes, boldog és irigylésre méltó családot szeretnének. Álmodozni, tervezgetni szabad. Miért is ne. Hogy nem gondoltak a lehetőségeikre, korlátaikra...Na és...  Mindezért sokan felelőtlennek tarthatják, de akár össze is jöhetett volna nekik. Az ötödik gyerek, a sérült Ben születése döbbentette rá őket arra, hogy a valóság, az élet nehéz, és előre nem tervezhető meg. Nem mindig az történik, amit szeretnénk. Hogy mi lett volna a helyes Harriet részéről, hogyan dönthetett volna jól, azt nem tudhatjuk. Ilyen helyzetben szerintem nincs igazán jó vagy rossz döntés. Azt érzem, hogy Harriet "egyedül maradt" a gondjaival. Sem a férje és sem a gyerekei nem értették meg , hogy miért hozta meg azt a döntést. A nagyobb gyerekei pedig Gyakorlatilag "elvesztették" az anyjukat. Az előre láthatatlan,  kiszámíthatatlan események sajnos jelen vannak a mindennapjainkban és nagyban befolyásolják az életünket. Rám nagy hatással volt ez a könyv. 

"Harriet megint csak eltűnődött: miért bánnak vele úgy, mint egy bűnözővel. Mióta csak Ben megszületett, azóta ez megy, gondolta. Most látta csak, hogy csöndben mindenki elítélte őt. Szerencsétlenség történt velem, mondta magának, nem követtem el bűntényt."
"Néha, ritkán, szegény Harriet. Sokkal gyakrabban: felelőtlen Harriet, önző Harriet, bolond Harriet… Aki nem engedte, hogy Bent megöljék – védte magát szenvedélyesen, mindig magában, sosem hangosan. Mindaz, amit a társadalom, amelyhez tartozott, értéknek tartott, amiben hitt, nem hagyott neki más választást, csak azt, hogy elhozza Bent arról a helyről. De mert megtette, és megóvta attól, hogy hogy meggyilkolják, tönkretette a családját."
133.oldal

2012. június 9., szombat

Agatha Christie: Ház a sziklán

Fülszöveg:
Hercule Poirot-t barátja, Hastings kapitány nyaralni viszi. Rájuk fér a pihenés. A szinte mediterrán éghajlatú dél-angol tengerparton sétával és a szállóvendégek kritizálásával tölthetik napjaikat. Egészen addig, míg Poirot nem találkozik a vad, fiatal Nick Buckleyval. A lány jó néhány balesetet megúszott ép bőrrel, és csak nevet rajtuk, de a nyomozó nem találja mulatságosnak a helyzetet. Amikor szinte a szemük láttára kísérli meg valaki lelőni Nicket, Poirot munkába kezd. Megpróbálkozik a lehetetlennel: megakadályozni egy készülő gyilkosságot. Annyit sikerül elérnie, hogy Nick meghívja Maggie Buckleyt, az unokatestvérét, hogy ne legyen egyedül. Néhány nappal később, a tűzijáték éjszakáján, vörös kínai sálba burkolt fiatal nő holtteste hever a sziklán álló ház kertjében. A népes társaságból ki akarhatta Nick halálát, és kinek a kezében volt a pisztoly? A regény – más kiadónál, más fordításban – Ház a világ végén, illetve A vörös sál címen jelent meg.

Nahát, nahát… Most sem sikerült kitalálnom, hogy ki a gyilkos, habár a vadóc Nick Buckley nem nagyon volt szimpatikus. Néha sajnáltam a sok „baleset” miatt, de soha nem tudtam volna megfejteni, hogy ki szeretné a halálát.

2012. június 4., hétfő

Vámos Miklós: Zenga zének

Fülszöveg:
„E regény cselekménye 1955-ben és 1956-ban játszódik. Öcsi, a főhős, hatéves. Én is hatéves voltam akkor, de Öcsivel csak annyiban vagyok azonos, amennyiben mindenkivel, aki ama zűrös időszakban velem együtt volt nagycsoportos óvodás, majd első elemista. Hogy mi minden történt velünk ezen túl, azt itt most nem sorolom, remélem, benne van a könyvben. Úgy érzem, mindazt, amit e regény főszereplője nehezen képes fölfogni és földolgozni, azt az én nemzedékemnek máig sem sikerült teljesen megemésztenie: változatlanul küszködünk a kettős (hármas, négyes…) nevelés gondjaival, egyszerre hat ránk a vallás, a politika, a szerelem, a faji hovatartozás, a barátság, a családi kötöttségek minden gondja és öröme. Az első kiadás idején (1983-ban) egy-egy szövegrészt törölni kellett a kéziratból, művészeten kívüli szempontok kényszere alatt. A kimaradt bekezdések e kiadásba visszakerültek. De azt hiszem, emiatt nem érdemes megvenni. Nem politikai szenzáció: regény. Ajánlom mindazoknak, akikben felnőtt fejjel is él még a gyerek. Éljen soká.”

Hát ez a könyv is nagyon tetszett, mint eddig minden Vámos Miklós, amit olvastam. Az elején azt hittem, hogy egy hat éves kisfiúról szól, arról, hogy hogyan ismerkedik a világgal, hogyan tud meg egyre többet a körülötte történő eseményekről, emberekről, hogyan próbál boldogulni az életben, amiben a felnőttek magyarázatai nem nagyon segítenek neki, sőt sokkal inkább összezavarják. Mindez történik a kommunizmusban, akkor, amikor a felnőttek sem mondták ki mindig azt, amire gondoltak. Most látom, hogy milyen könnyű összezavarni egy kisgyereket, ha csak elejtett szavakból, vagy fél mondatokból kell összeraknia a számára fontos kérdésekre a választ. Ebben a nagyon bonyolult és nehéz politikai rendszerben,( az 1956-os forradalom kitörésekor) a történések egy felnőttnek is soknak bizonyulhattak, nemcsak egy gyereknek. Engem a könyv stílusa is megkapott. Nagyon szerettem, hogy a szavak tagolásával is érzékelteti, hogy egy kisfiú gondolatairól van szó.

 "Nos (az igazgató)?, bátran, mitől félsz? Eznem…erről nemszabad…-suttogta. Mit nem szabad?, miért nem szabad? Hát…mera szocializmusba tiltvavana zisten…"
171. o.

"Hátilyena forradalom?!
A történelemneka gőzmozdonya?!?
Aminálunka szocializmusba nincsis?!?!"

210. o.

"Á, az Isten nem segít. Egyrészt, mert nincs. Ha pedig neaggyisten mégis volna, akkor sem segít, a sok bűn, az elmulasztott misék és imádkozások, de legfőképpen az ateista szakkör miatt."
218.o.

2012. június 1., péntek

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Fülszöveg:
A kéziratok nem égnek el”-mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyok kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…

Nagyon nehéz erről a regényről írnom. Nagyon tetszett, de még nem tisztultak le az érzéseim, a gondolataim. Gondolom, hogy egy pár nap vagy egy pár hét múlva már könnyebben tudok majd róla írni. Sok-sok évvel ezelőtt még el akartam olvasni, de a harmadik fejezetnél nem juttam tovább. Azóta mindig el szerettem volna olvasni, de soha nem vettem a kezembe.Most végre eljött az ideje. Nagyon nagy élmény volt.

"– Engem azonban a következő kérdés foglalkoztat: ha Isten nincs, akkor vajon ki irányítja az ember életét, és általában a földi eseményeket?
– Maga az ember irányítja – sietett a válasszal Hontalan: kissé ingerült volt a hangja, mert nem egészen értette a kérdést.
– Bocsánat – mondta az ismeretlen szelíden. – Ahhoz, hogy valaki irányítson, szükséges, hogy pontos tervekkel rendelkezzék valamelyes nem túlságosan rövid időszakra. Engedje meg mármost, hogy megkérdezzem: hogyan irányíthatja az ember a földi dolgokat, ha még nevetségesen rövid időre, nos mondjuk, egy ezredévre sem készíthet tervet… de ez még semmi: hiszen a saját holnapjáért sem kezeskedhet!"
15. oldal