2012. március 29., csütörtök

Vámos Miklós: bár

Fülszöveg: „Art várta, hogy befusson a lány, akit a Zanzibárban ismert meg két napja. Várta, de nem túl izgatottan. Egy ilyen bárkapcsolat eléggé kiszámítható ívű. Tíz évvel ezelőtt Art még tisztára takarította a lakást, virágot tett az ólomkristály vázába, s megpróbálta beszerezni az illető nő kedvenc italát, ha tudta. Ha nem, igyekezett kitalálni. Most hason feküdt a szőnyegen, s egy rondán gépelt kéziratot olvasott. Kortárs magyar író – Art látásból ismerte, kötözködő mitugrász – novellája volt, melyet holnap kell fölolvasnia a rádióban, húszezer forintért. Megéri. Bár a szövegtől tarkótájt fájni kezdett a feje. A kortárs magyar író végtelen párbeszédekben nyilvánult meg, két hőse mögé bújva. Minden megszólaláshoz szolgálatkészen odabiggyesztette: – mondta Béla. – mondta Bella. – mondta Béla. – mondta Bella. Istenem, ki a fene mondaná, ha összesen két szereplő van? Miért nem egyénítette őket inkább? Egy nő másképp fejezi ki magát, mint egy férfi, nem igaz? Hemingway jutott eszébe, aki a legritkább esetben jelöli a beszélőt. Ha mégis, könnyű a dolga: angolban van két "ő”, külön a férfinak és a nőnek, he és she. A magyarban is bevezethetnénk. Csak elhatározás dolga. Lehetne például ő és öe. Ő, a középkorú színművész várja, hogy öe, a szőke bárkapcsolat megérkezzék, s minél hamarább levetkőzzék. Hogy ez miért nem jut eszébe egy írónak?"

Nagyon tetszett, mint minden Vámos Miklós könyv, amit eddig olvastam, pedig én sokkal jobban kedvelem a regéyeket. Tetszett a Bárzene, Barbár, Ámbár tanár úr, Kínai hó, Könyvbár, A báró ahol tud, segít, stb. Nagyon sokat felsorolhatnék, hogy tetszett, mert nagyon sok történet nagyon érdekes volt.

"többé nem ura önmagának, utálkozva szorongatja vetélytársai műveit, azon kapja magát, hogy juszt se teszi vissza őket a helyükre, b betűs szerzők kötetét előszeretettel rakja a dupla véhez, s fordítva, hadd keresgélje, akinek nincs jobb dolga, mint hogy ezt a sok szart megvegye"
Könyvbár 

"Valami baj van? Hilda csak nézte, gesztenyeszín szemét hirtelen belepték a könnyek: Ezek szerint te soha nem…te mindig csak…-nem fejezte be. Péter meghökkent: Most miért…? Hilda tehetetlenül rázta a fejét: Én azt hittem, hogy te tényleg belénk látsz… szóval, trükk…azt akarod, hogy ebben segítsek? Hát persze, mondta Péter kicsorbult hangon, hiszen csak játék…szeretném, ha a játszótársam lennél! Miféle játék az, hogy becsapod a legjobb barátaidat? "
báránykám 182.o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése