2012. február 21., kedd

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Fülszöveg:
A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén…

Megdöbbentő történet egy német kisfiúról, akinek édesapját egy haláltábor vezetőjévé nevezik ki. A kis Brunonak, a kilenc éves kisfiúnak nagyon hiányzik a régi élete, a barátai, a Berlini házuk. Borzasztóan unatkozik. Semmi érdekes nincs az új házukban, de kiváncsian figyeli a drótkerítésen túl élő gyerekeket. Neki oda soha semmilyen körülmények között nem szabad mennie. Egyszer felfedezőútra indul a kerítés mellett és egy rövid, de szép barátság veszi kezdetét két kisfiú között. (habár nem nagyon értik egymás világát.). Nagyon érdekes, az egészet egy 9 éves semmit nem értő kisfiú szemével látni. A vége nagyon megdöbbentő, de annál inkább hihető. Igaz és ártatlan, mint a két gyerek. Engem nagyon felkavart. Nem hiszem, hogy 14 évnél kisebb gyereknek a kezébe merném adni.

"Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van, nem igaz?"
23.o.

"– Az édesapja tudja, mi a jó maguknak – mondta végül. – Ebben bíznia kell, Bruno úrfi.
– De ha nem vagyok benne biztos! Szerintem szörnyű hibát követett el.
– Akkor ezzel a hibával kell élnünk.
– Ha én követek el hibát, megbüntetnek érte. – Brunót bosszantotta, hogy a gyerekekre vonatkozó szabályok nem érvényesek a felnőttekre, akik rájuk kényszerítették ezeket a szabályokat."
27.o.
 

"-Kik azok az emberek ott kinn?-kérdezte végül.
Az apja oldalt billentette a fejét, és egy kicsit mintha zavarba jött volna a kérdéstől.
-Katonák. Meg titkárnők. A munkatársaim.
-Nem ők. Hanem azok, akiket az ablakomból látok. Azokban a messzi épületekben. És mind egyforma ruhát viselnek.
-Ja, azok?-Az apja bólintott s enyhén elmosolyodott.-Azok…nos, azok nem emberek.
-Nem?-Bruno nem tudta, mit ért ezen az apja.
-Legalábbis nem úgy, ahogy mi értjük ezt a szót."
 

"-Rendben. Az ellentétesek a kerítésnek ezen az oldalán vannak, a zsidók pedig azon. Azért, mert nem szeretnek minket?
-Mi nem szeretjük őket, te buta!
– De miért nem szeretjük őket?
– Azért, mert zsidók."
 

"Mi hát a különbség? – töprengett. És ki dönti el, hogy kik viseljenek csíkos pizsamát és kik uniformist?"
84. oldal


"Persze mindez nagyon régen történt, és soha nem ismétlődhet meg.
A mi korunkban biztosan nem."
Utolsó mondatok

2012. február 9., csütörtök

Isa Schneider: Csókolj meg utoljára

Fülszöveg:

A regény – akárcsak a korábbiak – ismét a mitikus, titokzatos, meseszerű Föld utcából indul útjára. Az új regény hősnője jó, törékeny, kedves, megbízható, senki ellen nem vétett soha. Maradhatna így, ha engedné a Sors. De a Végzetet nem lehet kikerülni. Halmozódnak a lelki sérülések, és már csak kevés kell, hogy túlcsorduljon a pohár. Ilyenkor megnyílik a Mélység, eltűnik a meggondolás, belép a történetbe a Kimondhatatlan. Beláthatunk a tudattalanba egy pillanatra, s megértjük: milyen törékeny a személyiség.

Igazán olvasmányos, magával ragadó, lenyűgöző történet.

Isa Schneider minden könyve nagyon tetszik. Pillanatnyilag ez a kedvencem, mert ezt most olvastam. Nem lehet letenni, annyira megkapó, annyira lenyűgöző, annyira magával ragadó. Az én meglátásom szerint nagyon hiteles is. Minden szava hihető.Sajnos ilyen "világban" éltünk. A vége egy kissé meglepő, de annál inkább érdekes.