2012. november 11., vasárnap

Joanne Harris: Szederbor

Fülszöveg:
Jay ifjú korában írt egy könyvsikert, azóta írói válságban szenved. Együtt él barátnőjével, és álnéven gyenge regényeket ír. A pincéjében viszont ott lapul 6 üveg gyümölcsbor, amelyek megváltoztatják az életét. Vesz egy tanyát az isten háta mögötti kis francia faluban, ahol elbűvöli a táj, az emberek, de még inkább titokzatos szomszédnője, a remeteéletet élő Marise. Jay végre belekezd új regényébe, rendbe hozza az elhanyagolt tanyát, beilleszkedik a falu életébe, és egyre közelebb kerül a szomszédasszonya titkának megfejtéséhez. Újra átéli gyermekkora végzetes nyarát, amikor megszűnt a hite barátjában, Joeban és annak „hétköznapi mágiájában”. De Joe váratlanul visszatér, s vele a csoda is.Aki ezt a könyvet kezébe veszi, annak különös illat csapja meg az orrát. A cukor és alma és szederzselé és füst rendkívüli, átható illata. Nosztalgiát ébresztő illat, melynek birtokába bátran nézhetünk az ínséges idők elébe…Joanne Harris ebben a könyvében is csak szépet és jót tartogat az olvasó számára.

Hát … nem is tudom…A végére nagyon megszerettem. Ez volt az első könyv, amelyet Joanne Harristól olvastam. Biztos, hogy még fogok tőle olvasni. Igazából nem is tudom, hogy mi a bajom vele. Szép… lélekmelegítő történet, nagyon szépen megírva, és mégis vannak fenntartásaim. Lehet, hogy csak az a bajom vele, hogy az első 60-70 oldal kissé vontatott volt. Éreztem,hogy van benne valami, ami vonz, de mégsem olvastatta magát. A következő problémám pedig az , hogy vége lett. Kissé túl hamar ért véget. (A 80. oldaltól már nagyon tetszett) Kíváncsi lettem volna a folytatásra. Az egész valójában arról szól, hogy merjünk önmagunk lenni, merjünk változtatni, ha arra van szükségünk.

"– Egy regényben vagy novellában még a legszürkébb, leghidegebb szereplőt is humanizálni lehet azzal, ha adunk mellé valakit, akit szeret."

"–Olyan, akár az ihlet – mondta végül. – Az ember olykor a reggelt sem tudja várni. Néha mindent félbe kell hagynia, különben elillan, mielőtt rájönne, mi is az."
64. oldal


"A bor beszél. Kérdezzünk csak meg bárkit. Az utcasarki orákulumot, az esküvői lakomára betérő hívatlan vendéget, a szent őrültet. Millió hangon szólal meg. Megoldja a nyelvet, mélyen eltemetett titkokat hoz napvilágra, olyanokat, amelyekről talán nem is volt tudomásunk. Kiabál, őrjöng, suttog. Nagy tervekről, tragikus szerelmekről és iszonyatos árulásról szónokol. Sikoltozva kacag. Magában kuncog. Önnön tükörképe előtt sír. Tovatűnt nyarakat és olyan emlékeket kelt életre, amelyeket jobb lenne elfelejteni. Minden üvegből más idők, más helyek könnyű illata lebben elő, a legközönségesebb Liebfraumilchtől a királyi Veuve Clicquot-ig mind szerény csoda. Vagy ahogy Joe nevezte: hétköznapi mágia. Az alapanyag átalakítása álmokká. Laikus alkímia."
(első mondat)

"Az igazság már csak ilyen. Minél inkább el akarjuk mondani, annál nehezebb. Annál lehetetlenebbnek tűnik."318. oldal

2012. november 2., péntek

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

Fülszöveg:
Dosztojevszkij emberbarátsága nem filantrópia, állásfoglalása nem elfordulás a küzdéstől. Dosztojevszkij egészen, ízig-vérig társadalomhoz forduló művész, ez élteti túl a maga korán, s ez viszi közel megrendítő művét, a Bőn és bűnhődést a ma emberéhez. Ez a regény a mély ellentmondásokkal küzdő s meghasonlott lelkű géniusz legzártabb, legművészibb gonddal szerkesztett alkotása. Nyilván ez a körülmény magyarázza, hogy világszerte a Bűn és bűnhődés lett életműve legismertebb darabja.
A páratlan lélekábrázolás, az emberi jellemek szuggesztív erejű rajza, a magával ragadó stílus, a mesteri kompozíció, a kapitalista nagy város sikátorainak, piszkos bérkaszárnyáinak, fojtott levegőjű odúinak szorongatóan hiteles képe az írásművészet halhatatlan alkotásai közé emeli ezt a művet. A „detektívregényből” így lesz klasszikus remek, minden idők egyik legmegrázóbb lélekrajzregénye.

Nagyon-nagyon tetszett. Sok-sok évvel ezelőtt már el szerettem volna olvasni, de mindig „féltem” tőle. Csak azt nem értem, hogy miért volt bennem ez a félelem. Középiskolás koromban olvastam a Félkegyelmű-t és az is nagyon tetszett, de alig haladtam vele. Emlékszem, hogy nagyon hosszú idő alatt olvastam el. Lehet, hogy ezért döntöttem el ilyen nehezen, hogy újra Dosztojevszkijt olvasok. Nagyon örülök, hogy elolvastam és nem hallgattam azokra az ismerőseimre, akik azt mondták, hogy olvassak valami mást, mert unalmas és nehéz olvasmány, tuti, hogy nem fog tetszeni. Hát nem lett igazuk. Bizonyíték erre az a tény is, hogy viszonylag rövid idő alatt olvastam ki a könyvet. Mit is írhatnék a könyvről? Nagyon- nagyon tetszett. Tetszettek a szereplők, a vívódásaik és a jellemük. Kétségtelen, hogy Dosztojevszkij az emberi lélek egyik legmesteribb ábrázolója, zseniálisak a karakterek. Dráma és tragédia egyben. Raszkolnyikov mindent pontosan eltervezett, csak a saját bűntudatával nem számolt. Sokkal könnyebb volt a bűnt elkövetnie, mint utána tovább élni. Nagyon tetszettek a regény női szereplői. Mindeniküket a szívembe zártam, de a kedvencem Szonja lett. Szenzációs élmény volt ez a regény.

2012. október 17., szerda

Markus Zusak: A könyvtolvaj

Fülszöveg:
EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI
1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.
Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.
FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.

MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA
MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT.

Csodaszép történet, ha lehet egyáltalán ilyet mondani azokról a borzalmas időkről. Szenzációs, egyszerre szomorú és szép. Csodálatos emberi értékeket közvetít. A háborút ez a történetet egy teljesen más szemszögből mutatja be. Egy árva német kislány és egy egészen hétköznapi német kisváros életével, hétköznapjaival ismerkedhetünk meg és döbbenhetünk rá arra, hogy a háború szörnyűségei senkit sem kerülnek el. Nekem tetszett.

"– Éhes vagy? – kérdezte Rudy. 
– Farkaséhes – felelte Liesel. Egy könyvre."
318. o.
"MAX VANDENBURG UTOLSÓ SZAVAI ~ 
Már eleget tett.

A Himmel utca 33. most igazán a csend háza lett, és nem maradt észrevétlen, hogy aDuden szótár egyértelműen téved, már ami a rokon értelmű szavakat illeti.
A csend egyáltalán nem néma és nyugodt, és nem béke."
436. oldal
"Amikor Hubermannék hazaértek, egyenesen a pincébe mentek, de úgy tűnt, Max nincs ott. Ott voltak a kicsi, narancssárga lámpa, de Maxot nem látták, és nem is válaszolt. 
– Max!
– Eltűnt.
– Max, itt vagy?

– Itt vagyok.
Először azt hitték, a takaróponyvák és festékesdobozok mögül jött a hang, de aztán Liesel megpillantotta: ott álltak előttük. Elcsigázott arca festőeszközök és szövetek között álcázva. Ott ült, arca és szája merő ámulat.
Mikor odamentek, újra megszólalt.
– Nem tudtam ellenállni – mondta.
Rosa ocsúdott elsőnek. Leguggolt, a szemébe nézett. -Miről beszél, Max?
– Én … – Küszködött a szavakért. – Amikor minden csendes volt, felmentem a folyosóra, és a nappaliban épp csak résnyire nyitva volt a függöny… ki lehetett látni. És kinéztem, épp csak pár másodpercre. – Huszonkét hónapja nem láttam a külvilágot.
Nem volt se harag, se szemrehányás.
Ekkor a Papa szólalt meg.
– És milyen volt?
Max felemelte a fejét, nagy-nagy bánat és ámulat volt benne. – Voltak csillagok – mondta. – Égették a szemem."
"Soha nem jelent jót, ha a felnőttek sugdolóznak."
108. o.

"Ma kék az ég, Max, és van rajta egy nagy, hosszú felhő, úgy nyúlik el, mint egy kötél. A végénél van a nap, az meg olyan, mint egy sárga lyuk…
Max abban a pillanatban tudta, hogy ilyen időjárás-jelentést csak egy gyerek mondhat neki."
276.o.
"Duden szótári jelentés 3. Angst- félelem: kellemetlen, gyakran erős érzés, melyet a veszély előérzete vagy tudata vált ki. Rokon értelmű szavak: rettegés, rémület, pánik, szorongás, frász."
413. o.

"Lophat az ember boldogságot? Vagy ez is csak egy belső, pokoli emberi trükk."
407. o.
"Sok mindent akartam mondani a könyvtolvajnak, a szépségről és a kegyetlenségről. De ugyan mit mondhattam volna neki ezekről a dolgokról, amit nem tudott már maga is? El akartam magyarázni neki, hogy folyton túlértékelem és alábecsülöm az embereket – és nagyon ritkán tudom egyszerűen csak értékelni őket. Meg akartam kérdezni tőle, hogy lehet ugyanaz a dolog annyira csúnya és annyira nagyszerű, és ugyanazok a szavak annyira átkozottak és annyira ragyogóak."
594. o.

Herta Müller: A róka volt a vadász

Fülszöveg:
A 2009-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Herta Müller fiatalon szembesült a Ceauşescu-rezsim elnyomásával. Mivel nem volt hajlandó a Securitate ügynökeként dolgozni, állásából elbocsátották, a titkosszolgálat folyamatosan zaklatta. Már első műveiben keményen bírálta a diktatúrát, Romániában nem is publikálhatott, könyvei cenzúrázatlan formában csak Németországban jelenhettek meg, miután 1987-ben Berlinbe emigrált, ahol azóta is él.
A róka volt a vadász című regény a Ceauşescu-diktatúra utolsó hónapjainak krónikája, és Temesváron játszódik. Mégis attól megrendítő igazán, hogy a történetet végigolvasva tudatosul bennünk: ami a rendszerváltás előtt a szovjet blokk országaiban megtörténhetett, az a világ bármely szegletében újra visszatérhet. A mag a gonosz termékeny talajából egy szép napon ismét szárba szökkenhet, mert az emberek nem változnak, mert megvan a fogadókészség, mert az emberek a fenyegetettség árnyékában, ha kell, mindig és mindenhol megvásárolhatók, mert készen állnak, hogy elárulják egymást és önmagukat.

Lehangoló, szomorú, szürke világ volt. A Ceauşescu-diktatúra utolsó évei, évtizedei ilyenek voltak. Semmi szín, semmi vidámság. Az a kérdés csak, hogy mire képes az ember a túlélés reményében? Sokan csak a kilátástalanságot érezték. Mi akik akkor voltunk fiatalok, még reménykedtünk valamilyen változásban. ’89 szeptemberében egy romániai kisvárosban egy hasonló gyárban kezdtem dolgozni az érettségi után. Gyülekezési tilalom volt. A vendéglők, cukrászdák ablakairól lekerültek a függönyök, hogy bárki láthassa, hogy mi történik ott. Ilyen világban éltünk. Herta Müller csodálatosan ír erről. Apró kockákból áll össze a történet. Nekem nagy élmény volt ez a könyv.

"Soha nem lehet tudni, hogy amit gondolunk, abból mondat lesz-e, vagy gombóc a torkokban."
45. o.
"…mit tudsz te az emberekről, mondta Adina, mit látsz, amikor fölvágod őket, mert betegek vagy meghaltak. Semmit. Meg lehet magyarázni egy diktátort orvosilag? Hol van, az agyban, a gyomorban, a májban, vagy a tüdőben?"
239. old."Pavel kinyitja az ajtót. Az asztal mögül egy nő szeme néz rá. Kezében golyóstoll. Az asztalon papírlap. Három rövid, ferde sor, három név. Lássuk, mondja Pavel, elveszi a papírlapot, olvas. Repül a keze, a szék nagy robajjal hátradől. A nő fejjel a szekrénynek esik."
141. o.

2012. október 12., péntek

Herta Müller: Szívjószág

Fülszöveg:
Adina holtan találja egyetemi évfolyamtársnőjét a kollégiumi szobában. Úgy tűnik, öngyilkos lett. Adina azonban megtalálja a naplóját, és gyanakodni kezd, így kerül Edgar, Kurt és Georg társaságába, akik gyilkosságról beszélnek. Tőlük kapja a tiltott, külföldről behozott könyveket is, és hozzájuk hasonlóan verseket kezd írni.
Olyan országban, amelynek minden második polgára a titkosszolgálat munkatársa, mindez nem maradhat sokáig észrevétlen. Adinát és társait Pjele százados veszi kezelésbe: mindennapos zaklatásnak teszi ki őket és családjukat. Négyük közül hárman hagyják el az országot, de addigra mindegyiküket felőrli a diktatúra, amelynek emlékképeitől képtelenek lesznek szabadulni.

Herta Müller önéletrajzi elemekkel átszőtt regénye a diktatúra mindennapjainak pontos, költői látlelete. 1994-ben jelent meg először Németországban. A Lélegzethinta és A róka volt a vadász után a Szívjószág Herta Müller harmadik magyarul megjelenő könyve.

Nagyon szomorú és nagyon is őszinte. A Ceauşescu Romániájában a kisebbségi értelmiségiek élete ilyen volt. Főként a diktatúra utolsó éveiben az élet nagyon sokak számára fájdalmas volt, a valóság félelmetes és félelmekkel, meghurcoltatásokkal tele. Ennyire hiteles korrajz nem sok van. Az általam olvasott könyvek közül talán csak a Dragomán György A fehér király című könyve.
Nyomasztó az egész könyv , mégsem tudtam letenni a kezemből. A fájdalmas valóság hiteles tolmácsolása. Nyelvezete is a kor félelmetes hangulatát idézi. ' Úgy iszkolt a szívjószágunk, mint az egér." lehetne-e ennél hitelesebben, szebben leírni a félelmet.?
Nekem nagyon tetszett.

"Ha hallgatunk, kellemetlenné válunk, (…) ha beszélünk, nevetségessé."
(első mondat)"A gyereknek két nagymamája van. Egyikük odajön este az ágyához a szeretetével, és a gyerek felnéz a fehér mennyezetre, mert a nagymama mindjárt imádkozni kezd. A másik is odajön este az ágyához a szeretetével, és a gyerek a nagymama sötét szemébe néz, mert mindjárt énekelni kezd.(…) Amikor véget ér a dal, azt hiszi a gyerek már mélyen alszik. Azt mondja: pihentesd a szívjószágod, ma is jó nagyot játszottál. Az éneklős nagymama kilenc évvel éli túl az imádkozó nagymamát. És hat évvel a saját eszét."
40. o.

"Mindenki a menekülés gondolatából élt. Be akartak ugrani a Dunába, és addig úszni, amíg külföldi vizet nem érnek. Bele akartak rohanni a kukoricába, míg talpuk alatt a föld külföldivé nem válik."
56. o.


"Minden titokzatos menekülési terv fölött érezni lehetett a diktátort és gárdistáit, érezni lehetett, ahogy figyelnek és egyenlő részekre osztják a félelmet."
57. o.

"Úgy iszkolt a szívjószágunk, mint az egér."
91. o.


"Ha levelet írunk, dátumot nem elfelejteni, és mindig kerüljön egy hajszál a lapok közé, mondta Edgar. Ha nincs ott, felbontották a levelet. Hajszálak utaznak, gondoltam, vonatoznak keresztül-kasul az országban. Egy sötét hajszál Edgartól, egy világos tőlem. Egy-egy vörös Kurttól és Georgtól. Őket aranyfiúknak nevezték a diáktársaik. Ha körömollót írunk a mondatba, az a kihallgatás, mondta Kurt, ha házkutatás, akkor cipőt írunk, a lehallgatásra pedig megfázást. Megszólítás után mindig felkiáltójel, halálos fenyegetés esetén csak vessző."
91-92. o.


"Ezt írtam Edgarnak: Egy hete megfáztam, és nem találom a körömollómat. Georgnak ezt írtam: Egy hete megfáztam, a körömollóm pedig nem vág."
104. o.


"Nem akartuk elhagyni az országot. Nem akartunk beugrani a Dunába, fölrepülni a levegőbe, felkapaszkodni egy tehervagonra. Az elvadult parkban jártunk. Edgar azt mondta: Ha elmenne az az egy, akinek tényleg el kell mennie, akkor mindenki itt maradhatna. De ő maga sem hitte, amit mond. Senki sem hitte el, hogy valaha is elmegy az az egy."
70. o.

Muriel Barbery A sündisznó eleganciája

Fülszöveg:
 Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének.
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…

"Az emberek azt hiszik, hogy a csillagokat követik, és közben aranyhalként végzik egy gömbakváriumban."

"Ott a hiba, hogy a gyerekek elhiszik, amit a felnőttek mondanak, és amikor ők is felnőnek, úgy állnak bosszút, hogy becsapják a saját gyerekeiket. „Az életnek van értelme, és a felnőttek tudják is, mi az”, ez az egyetemes hazugság, és ebben mindenkinek muszáj hinnie…"

"Michel asszonyból a sündisznó eleganciája árad: kívülről tüskék borítják, valóságos erődítmény, de az az érzésem, hogy belülről éppen olyan egyszerűen kifinomult , mint a sündisznó, ez az álságosan hanyag, ádázul magányos és szörnyűségesen elegáns állat."
156.o
"meg kell találnunk a feladatot, amiért a világra jöttünk, a tőlünk telhető legjobban ellátni, tiszta erőnkből, és anélkül, hogy a kákán is csomót keresnénk, vagy azt hinnénk, hogy van valami isteni a mi állati természetünkben. Csak így érezhetjük, hogy valami konstruktív dolgot viszünk véghez éppen abban a pillanatban, amikor a halál elragad minket. […] Azt hisszük, tudunk mézet csinálni úgy, hogy nem osztozunk a méhek sorsában; de mi is csak szegény méhek vagyunk, akik arra ítéltettek, hogy elvégezzék a feladatukat, és meghaljanak."
264. oldal

2012. augusztus 17., péntek

Kurt Vonnegut: Éj anyánk

Fülszöveg:
Howard W. Campbell Jr. hírhedett amerikai náci, Hitler propagandagépezetének fontos beosztású munkatársa. És az USA németországi titkos ügynöke. Rádióműsora a legrosszabb fajta háborús uszítás, népirtásra való buzdítás. És persze nélkülözhetetlen információforrás az amerikai hírszerzés és hadvezetés számára. Így azután Howard W. Campbell Jr. meg sem próbál eligazodni és dönteni az emberi lét legnagyobb kérdéseiben. Vonnegut vérfagyasztó humora ezúttal a feketénél is sötétebb.

"A Daily News megállapította, hogy a legsúlyosabb háborús bűnöm az, hogy nem végeztem magammal, ahogy úriemberhez illett volna. Hitler feltehetően úriember volt."

"Amikor véget ért a háború, senki sem vette a fáradságot, hogy közölje velünk."
76.o. (Maecenas, 1990)

2012. augusztus 5., vasárnap

Michael Ende: Momo

Fülszöveg:
Momo története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek. Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel.De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg.Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép, de szüksége van egy embergyerek segítségére. A világ megállt, és Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Csodálatos módon győznek ők hárman. Minden életidő visszatér tehát az emberekhez, akiktől azt csalással elorozták. A reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Mese? Így is lehet nevezni, ha ezt a fogalmat úgy értjük, mint a romantikusok. Hiszen mindennapiság és álom játszanak át költői módon egymásba.De egyúttal a mai és a jövőbeli valóságunk kérdései is, amelyek sokszínű figurákban és sorsokban tükröződnek.Tehát olyasmi, mint a regény? Mondjuk hát így: meseregény.

Teljesen elvarázsolt ez a történet. Ennek a fele sem tréfa. Néha én is azt érzem, hogy a szürke emberek fogságába kerültem és nincs kiút. Egyre gyakrabban érezzük azt, hogy a legfontosabb dolgokra nincs időnk. Nagyon hiányzik a mi életünkből is egy Momo, aki megmenthetne ebből a csapdából. Mától egyik nagy kedvencem lett.

"A valóságban azonban minden másképpen festett. Bár az időtakarékosok jobban öltöztek azoknál, akik az amfiteátrum környékén laktak. Több pénzt kerestek, s többet is tudtak költeni. De kedvetlenek voltak, keserű képet vágtak, barátságtalan s fáradt volt a tekintetük."
64. o.
"Már nem tudtak igazán ünnepelni, se vidáman, se komolyan. Álmodozni nekik szinte bűnténynek számított."
65. o.
"Hogy valaki szívesen, netán a munkája iránti szeretetből is dolgozhat, az már eszükbe sem jutott, az már nem számított- ellenkezőleg, ez csak hátráltatta őket. Fontos csupán az volt, hogy minél rövidebb idő alatt minél többet dolgozzanak."
65. o.

"Naponta szaporodtak, akik már egyebet se tettek, mint az idővel takarékoskodtak. S minél többen lettek, annál inkább nőtt a követőik száma, hiszen azok is akik eleve nem akartak, kényszerűen a nagyobb résszel tartottak."
64. o.

"Én kellek a szüleimnek, nagyon is kellek. Ők nem tehetnek róla, hogy már nincsen idejük. Nem tudnak rajta változtatni. Ezért is ajándékozták nekem a táskarádiót. Ez nagyon drága volt. Ez igazán bizonyíték, vagy nem?"
71. o.

"Nekem tizenegy meselemezem van – mondta egy kisfiú – annyiszor hallgatom meg őket, ahányszor csak akarom. Régebben a papám, ha este hazajött a munkából, mindig maga mesélt nekem. Az szép volt. De most már alig látjuk. Vagy fáradt és nincs kedve."
70-71. oldal

"Senki se akart rádöbbenni, hogy valójában nem időt, valami egészen mást takarít meg. Senki se akarta tudomásul venni, hogy az élete egyre szegényebb, egyre sivárabb és hidegebb lesz"
66.oldal

"A kis Momo egyet tudott, ahogyan rajta kívül senki: hallgatni másokat. Nincs ebben semmi különös, mondhatja netán némelyik olvasó, hallgatni akárki tud.
Csakhogy ez tévedés. Valóban hallgatni a másikat igen kevés ember tud. S ahogyan Momo értett ehhez, annak a világon párja nem volt.
Momo úgy tudott hallgatni, hogy ostoba embereknek egyszeriben okos gondolatuk támadt. Nem mintha bármit szólt vagy kérdezett volna, ami a másikból előcsalogatta az okos választ, dehogy, ő csupán ült és hallgatott, teljes figyelemmel és odaadással. Közben nagy, sötét szeme a másikon függött, s az úgy érezte, hirtelen gondolatai támadnak, amelyekről soha sejtelme nem volt, hogy benne rejtőznek.
Úgy tudott figyelni, hogy tanácstalan, határozatlan emberek egyszeriben pontosan tudták, mit akarnak. A félénkek hirtelen szabadnak s bátornak érezték magukat. A boldogtalanok és szorongók bizakodók és boldogok lettek. S ha valaki úgy hitte, élete célt tévesztett, s nincsen értelme, ő maga csupán egy a milliók közül, valaki, akin semmi se múlik, s egy szempillantás alatt pótolható, akár egy lyukas cserép – s elment, és mindezt elmondta Momónak, már azalatt, amíg beszélt, titokzatos módon megvilágosodott előtte, mekkora tévedésben volt, hogy úgy, ahogyan van, csak egyes-egyetlen az emberek között, s éppen ezért a maga módján különösen fontos a világnak.
Így tudott Momo figyelni!"
17-18. old.

"Egyet mondok neked, Momo, a legveszélyesebbek életünkben azok a vágyálmok, amik teljesülnek."
181. oldal






2012. július 21., szombat

José Saramago: Az elefánt vándorútja


Fülszöveg:
A XVI. század derekán III. János portugál király azzal lepte meg házasulandó unokaöccsét, az osztrák Miksa főherceget, hogy a nászajándékhoz ráadásként küldött neki egy indiai elefántot. Az ajándékozási ceremóniáról igen keveset tudunk, csak néhány forrás emlékezik meg róla. Ezekből a szűkszavú beszámolókból kiindulva az áradó írói fantáziával megáldott José Saramago egykori nagy regényeihez mérhető művet alkotott, lenyűgöző történetbe foglalta az elefánt hosszúra nyúló vándorútját Belémből, a portugál királyi udvarból fél Európán, az Alpok hágóin át az osztrák fővárosba.

Nem tudjuk, hogy a könyv olvasása közben mit csodáljunk jobban: elbeszélői stílusát-e, amely írói munkásságának legmaradandóbb pillanatait idézi, a valóságos és kitalált személyek egymás mellett szerepeltetését-e, amelynek révén a valóság és a képzelet oly mértékben egybeolvad, ahogyan csak a legnagyobb művészi alkotásokban szokott, vagy figurateremtő erejét és azt az elnéző derűt, amellyel az iróniára és gunyorosságra hajlamos José Saramago az emberi gyöngeségeket megmutatja.
A Nobel-díj odaítélése után tíz évvel megírt Az elefánt vándorútjá-ban Saramago teljes irodalmi fegyverzetében lép újra elénk.

Egy nagyszerű író nagyon szép könyve. Nagyon tetszett, csak azért nem kap 5 csillagot, mert nagyon lassan haladtam vele. Nagyon sokszor el kellett gondolkodnom az olvasottakon. Saramago elbeszélői stílusa magával ragadó, nagyon tetszett, hogy egy mondatban sokszor több szereplő is megszólal, hogy nem hagyományos a párbeszéd. Humora, iróniája és szereplőinek jelleme által is maradandót alkotott.

"a tudatlanságnak az a legnagyobb előnye, hogy megvéd bennünket a hamis tudástól."
107. oldal"



"Az ember csak elnézi a térképet, és ebbe is belefárad. És mégis úgy tetszik, mintha minden közel volna, szinte karnyújtásnyira. A magyarázatot nyilván a léptékben kell keresnünk. Azt könnyű elfogadni, hogy egy centiméteres távolság a térképen a valóságban húsz kilométernek felel meg, arra viszont a legritkábban gondolunk, hogy ebben a műveletben a mi arányaink is ennek megfelelően csökkennek, és ezért a térképen végtelenül aprócskává zsugorodunk, pedig amúgy is igen kicsinyek vagyunk a világhoz képest."
143.o.

"Ahogy egy költő írta, a fenyők kétségbeesett jajszavára nem érkezik soha válasz az égből. Az emberek sem kapnak választ, pedig a legtöbbjük gyermekkora óta ismeri a megfelelő imákat, csak meglehet, hogy nem istennek tetsző nyelven mondják el. Pedig aki a hideget adja, subát is ad hozzá, allítja a mondás, de nem mindenkinek jut belőle egyenlő mértékben."
194.o.


"de a történelmi dokumentumokban ez a megfellebbezhetetlen adat szerepel, amelyért kezességet vállal a történész, megerősít a regényíró, akinek meg kell bocsátani, hogy bizonyos dolgokat szabadon kezelt, nemcsak azért, mert jogában áll a képzelőerejét használni, hanem azért is, mert az üresjáratokat is ki kell töltenie, nehogy az elbeszélés mindennél szentebb egysége csorbát szenvedjen. Lényegében véve el kell ismernünk, hogy a történelem nemcsak szelektív, hanem tendenciózus is, csak azt választja ki, az életből, ami a társadalmi közmegegyezés szerint történelemnek tartott anyagként fontos a számára, és minden mást semmibe vesz, pedig lehet, hogy éppen itt lehetne rálátni a tények, a dolgok az egész átkozott valóság igazi magyarázatára."

199. o.

2012. július 16., hétfő

Agatha Christie: Gyilkosság a golfpályán

Fülszöveg:
Hercule Poirot levelet kap. A Dél-Amerikában meggazdagodott Paul T. Renauld kéri a segítségét, mert az életére törnek. Poirot azonnal útnak is indul Franciaországba a hűséges Hastings kapitánnyal együtt. De elkésnek: mire megérkeznek, a milliomost meggyilkolják. Holttestét a golfpályán találják meg. Gyanúsítottban nincs hiány: a feleség, a szerető, a fiú is elkövethette a gonosztettet. Poirot munkára fogja a kis szürke sejteket, viszont a Sureté felügyelője összes érzékszervét bevetve igyekszik megelőzni. M. Giraud, akit egyesek (például saját maga) a legnagyobb élő detektívnek tartanak, lenézi Poirot módszerét. Poirot cserében közönséges vadászkopónak nevezi a francia nyomozót. Sőt fogad vele, hogy előbb megoldja az esetet, mint ő. Mindeközben Hastings kapitány, legnagyobb meglepetésére, beleszeret egy ismeretlen lányba. És megtörténik a második gyilkosság, ami alapjaiban rengeti meg Poirot elméletét…
Vajon ki nyeri a nyomozók közül a fogadást? Agatha Christie rajongói alighanem tudják. A regény – más kiadónál, más fordításban – „Az ijedt szemű lány” címen jelent meg.

Évekkel ezelőtt láttam a filmet, de erre is csak a könyv vége fele jöttem rá. A sok fordulat sem segített rájönnöm, hogy ki a gyilkos. Az a tény, hogy a hűséges barátja, Hastings kapitány szerelmes lesz egy ismeretlen lányba és azt hiszi, hogy az a lány a gyilkos, csak fokozza a feszültséget.

"Aztán végtelen önelégültséggel megkopogtatja tojásfejét, és nagy megelégedéssel kijelenti: „Az igazi munka itt bent zajlik. A kis szürke agysejtekben- tartsa mindig észben: a kis szürke agysejtekben, mon ami.”"
14. o.

2012. július 6., péntek

Polcz Alaine: Két utazás Erdélyben

Fülszöveg: Polcz Alaine életének meghatározó helyszíne volt Erdély, ahova idősebb korában is rendszeresen visszajárt, hogy látogassa és segítse, támogassa az ott élőket. Jelen kötet két ilyen út krónikáját tartalmazza, melyek a Ceausescu-rendszer végnapjainak Romániájába kalauzolják az olvasót. Az első utazás során a szerző Vízaknára, gyermekkora helyszínére látogat, ahol találkozik rokonaival, barátaival. A második út célja Kolozsvár és Kide, a fiatalság helyszínei. A két útleírásban Polcz Alaine a rá oly jellemző bölcsességgel és szeretettel, emberismerettel és remek megfigyelőképességgel mutatja be az ott élő embereket, a Ceausescu-korszakban egyre elviselhetetlenebbé váló Romániát, és azt, hogy Erdélyben bár „több a szenvedés, az emberek melegebbek és igazabbak”, mint Magyarországon.

Polcz Alaine minden írása nagyon tetszik. Ez különösen, mivel a „régi szép időket” idézi, amelyeket nagyon sokan elfelejtettek. Elbeszélésmódja hiteles, egyszerű és egyben nagyon kedves is. Sugárzik belőle az emberek iránti szeretete .Szinte magam előtt látom az erdélyi embereket, rokonokat és barátokat, románokat és magyarokat, akik egyaránt szenvedtek a diktatúra éveiben.

"Erdélyben a kínálás hozzátartozik az örömteli találkozáshoz. Kidében tanultam, hogy amikor a család étkezik, és valaki belép, az azt mondja: „Jó napot kívánok, jó étvágyat!” A kötelező válasz: „Tartson velünk!” Még ma is mindig szégyellem magamat Pesten, ha eszünk, valaki belép, és én nem tudom megkínálni."

"Mindenki jókedvű, tesznek-vesznek, és elmondják az egytojásos torta receptjét, amihez liszt is kevés kell, mert reszelt almát tesznek bele. Elkészítik, s meglátjuk majd, milyen finom. Boldogok, mert ők is tojást kaptak ma. Megkapták a havi tojásadagjukat. Örülnek, hogy tízet kaptak egy hónapra, az már nagyon jó. És egyszer majd rántottát is fognak enni."

"Talán egyszerűbb is, hogy az asszonyok ilyen természetes módon mennek a sorsuk elé. Nem zúgolódnak, ha egyedül kell nevelni a gyereket. Mint nálunk… Hol van nálunk? Most már itt Pestre gondolok. Pesten pedig Erdélyre gondolom a „nálunk”-at? Nem is tudom, hogy Erdélybe kimegyünk vagy bemegyünk? De amikor Erdélyben vagyok, akkor mindenesetre azt mondom, hogy kimegyünk."

2012. június 23., szombat

Agatha Christie: Egy marék rozs

Fülszöveg:
Mr. Rex Fortescue gazdag ám kétes ügyletektől sem visszariadó üzletember. Amikor gyönyörű titkárnője behozza délelőtti teáját, megissza, majd heves görcsök közt meghal. Neele felügyelő hamar kideríti, hogy nem a teától – még a reggelijébe tettek lassan ható mérget. A gyanú így a családra terelődik s úgy tűnik, igencsak mindenkinek lett volna oka rá, hogy eltegye láb alól az öregurat. Nem áll gyanún felül a személyzet sem; fiatal, második feleségének alighanem szeretője van, különben miért végrendelkezett volna a jóképű fiatalember javára. Percy fiával üzleti nézeteltérései voltak (igaz, ő üzleti úton távol volt, de hátha a felesége?); lányát, Elaine-t nem engedte férjhez menni; s alighanem piszkos üzleteivel is szerzett magának egypár halálos ellenséget. A gyanúsítottak száma csökken ugyan, amikor a feleség teájába ciánkáli kerül, a mafla kis szobalányt pedig megfojtják, de az ügy semmivel sem lesz világosabb, amíg meg nem érkezik Miss Maripe a szerencsétlen szobalány egykori úrnője. A bölcs vénkisasszony addig-addig cseveg a ház népével, míg rá nem jön először a bűntettek különös körülményeit megmagyarázó gyerekversikére (ebből derül fény az egyik legérthetetlenebb körülményre, a Mr. Fortescue zsebében talált maréknyi rozsra) majd ki nem deríti az igazi tettest – aki természetesen a legjobb alibivel rendelkező, legvalószínűtlenebb személy.

Már újra sikerült átvernie Agatha Christienek. Sokat gondolkoztam, hogy ki lehet a gyilkos. A gondolataim a jó irányba tévedtek, de a potenciális gyilkosaim sorra meghaltak.

2012. június 18., hétfő

Joyce Carol Oates: Napforduló

Fülszöveg:
Régi földbirtokok, klasszicizáló házak, a kvéker humanista hagyomány és keresztény tartás légkörében, Pennsylvania vidékén találkozik két mai magára maradt nő. Az egyik fiatalabb és szép, elvált és talajvesztettségében menekül ebbe a környezetbe, hogy újra rendezze az életét, hogy tanítson becsülettel. A másik nem sokkal idősebb, de már özvegy – mégpedig egy világhírű szobrász özvegye – és maga is jó nevű festő, művész, egyéniség. Szépnek nem szép, de annál izgalmasabb, vonzóbb, csupa rejtély. Különcségével már-már uralkodói határozottságával természetszerűleg vonzza, szinte megbabonázza, magához láncolja a megbizonytalanodott, törékeny tanárnőt. Az ellentéteknek ebben a vonzásában rajzolja meg a számos könyvéről nálunk is jól ismert és kedvelt amerikai írónő, Joyce Carol Oates két mai nő féktelenül vagy csupán a barátságon is túlmutató kapcsolatát.

Egy fura kis történet, két teljesen különböző, magányos nő barátságáról. Monica a „dolgozó nő”, a kis tanárnő, és Sheila a „művész”, a festő „lelkébe” nyerünk betekintést a könyv olvasása közben. Monica és Sheila egy adott ponton túl már függnek egymástól, egymás barátságától, félnek a magánytól, az egyedülléttől. Két sebzett, sérült nő fura kapcsolata bontakozik ki előttünk. Néha nagyon vágynak egymás társaságára, máskor pedig utálják, gyűlölik egymást, és arra gondolnak, hogy többé látni sen szeretnék a másikat. Nagyon szuggesztíven mutatja be az írónő a két nő vívódását. Elággé depressziós hangulatot tudott ébreszteni bennem.

2012. június 10., vasárnap

Doris Lessing: Az ötödik gyerek


Fülszöveg:
A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is…
2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Több napja, sőt hete is már, hogy elolvastam Doris Lessing könyvét és még mindig a hatása alatt vagyok. Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy nem tetszett. Sőt... Tetszett a történet maga, a stílusa és a mondanivalója is. Nagyon olvastatta magát, nagyon nehezen tudtam letenni, éppen ezért nagyon rövid idő alatt olvastam el. Mégis annál több időre van szükségem, hogy írni tudjak valamit is róla.
A történet akár hétköznapi is lehetne. Van két fiatal, David és Harriet. Családot alapítanak és álmodnak egy nagyot. Egy nagy, népes, boldog és irigylésre méltó családot szeretnének. Álmodozni, tervezgetni szabad. Miért is ne. Hogy nem gondoltak a lehetőségeikre, korlátaikra...Na és...  Mindezért sokan felelőtlennek tarthatják, de akár össze is jöhetett volna nekik. Az ötödik gyerek, a sérült Ben születése döbbentette rá őket arra, hogy a valóság, az élet nehéz, és előre nem tervezhető meg. Nem mindig az történik, amit szeretnénk. Hogy mi lett volna a helyes Harriet részéről, hogyan dönthetett volna jól, azt nem tudhatjuk. Ilyen helyzetben szerintem nincs igazán jó vagy rossz döntés. Azt érzem, hogy Harriet "egyedül maradt" a gondjaival. Sem a férje és sem a gyerekei nem értették meg , hogy miért hozta meg azt a döntést. A nagyobb gyerekei pedig Gyakorlatilag "elvesztették" az anyjukat. Az előre láthatatlan,  kiszámíthatatlan események sajnos jelen vannak a mindennapjainkban és nagyban befolyásolják az életünket. Rám nagy hatással volt ez a könyv. 

"Harriet megint csak eltűnődött: miért bánnak vele úgy, mint egy bűnözővel. Mióta csak Ben megszületett, azóta ez megy, gondolta. Most látta csak, hogy csöndben mindenki elítélte őt. Szerencsétlenség történt velem, mondta magának, nem követtem el bűntényt."
"Néha, ritkán, szegény Harriet. Sokkal gyakrabban: felelőtlen Harriet, önző Harriet, bolond Harriet… Aki nem engedte, hogy Bent megöljék – védte magát szenvedélyesen, mindig magában, sosem hangosan. Mindaz, amit a társadalom, amelyhez tartozott, értéknek tartott, amiben hitt, nem hagyott neki más választást, csak azt, hogy elhozza Bent arról a helyről. De mert megtette, és megóvta attól, hogy hogy meggyilkolják, tönkretette a családját."
133.oldal

2012. június 9., szombat

Agatha Christie: Ház a sziklán

Fülszöveg:
Hercule Poirot-t barátja, Hastings kapitány nyaralni viszi. Rájuk fér a pihenés. A szinte mediterrán éghajlatú dél-angol tengerparton sétával és a szállóvendégek kritizálásával tölthetik napjaikat. Egészen addig, míg Poirot nem találkozik a vad, fiatal Nick Buckleyval. A lány jó néhány balesetet megúszott ép bőrrel, és csak nevet rajtuk, de a nyomozó nem találja mulatságosnak a helyzetet. Amikor szinte a szemük láttára kísérli meg valaki lelőni Nicket, Poirot munkába kezd. Megpróbálkozik a lehetetlennel: megakadályozni egy készülő gyilkosságot. Annyit sikerül elérnie, hogy Nick meghívja Maggie Buckleyt, az unokatestvérét, hogy ne legyen egyedül. Néhány nappal később, a tűzijáték éjszakáján, vörös kínai sálba burkolt fiatal nő holtteste hever a sziklán álló ház kertjében. A népes társaságból ki akarhatta Nick halálát, és kinek a kezében volt a pisztoly? A regény – más kiadónál, más fordításban – Ház a világ végén, illetve A vörös sál címen jelent meg.

Nahát, nahát… Most sem sikerült kitalálnom, hogy ki a gyilkos, habár a vadóc Nick Buckley nem nagyon volt szimpatikus. Néha sajnáltam a sok „baleset” miatt, de soha nem tudtam volna megfejteni, hogy ki szeretné a halálát.

2012. június 4., hétfő

Vámos Miklós: Zenga zének

Fülszöveg:
„E regény cselekménye 1955-ben és 1956-ban játszódik. Öcsi, a főhős, hatéves. Én is hatéves voltam akkor, de Öcsivel csak annyiban vagyok azonos, amennyiben mindenkivel, aki ama zűrös időszakban velem együtt volt nagycsoportos óvodás, majd első elemista. Hogy mi minden történt velünk ezen túl, azt itt most nem sorolom, remélem, benne van a könyvben. Úgy érzem, mindazt, amit e regény főszereplője nehezen képes fölfogni és földolgozni, azt az én nemzedékemnek máig sem sikerült teljesen megemésztenie: változatlanul küszködünk a kettős (hármas, négyes…) nevelés gondjaival, egyszerre hat ránk a vallás, a politika, a szerelem, a faji hovatartozás, a barátság, a családi kötöttségek minden gondja és öröme. Az első kiadás idején (1983-ban) egy-egy szövegrészt törölni kellett a kéziratból, művészeten kívüli szempontok kényszere alatt. A kimaradt bekezdések e kiadásba visszakerültek. De azt hiszem, emiatt nem érdemes megvenni. Nem politikai szenzáció: regény. Ajánlom mindazoknak, akikben felnőtt fejjel is él még a gyerek. Éljen soká.”

Hát ez a könyv is nagyon tetszett, mint eddig minden Vámos Miklós, amit olvastam. Az elején azt hittem, hogy egy hat éves kisfiúról szól, arról, hogy hogyan ismerkedik a világgal, hogyan tud meg egyre többet a körülötte történő eseményekről, emberekről, hogyan próbál boldogulni az életben, amiben a felnőttek magyarázatai nem nagyon segítenek neki, sőt sokkal inkább összezavarják. Mindez történik a kommunizmusban, akkor, amikor a felnőttek sem mondták ki mindig azt, amire gondoltak. Most látom, hogy milyen könnyű összezavarni egy kisgyereket, ha csak elejtett szavakból, vagy fél mondatokból kell összeraknia a számára fontos kérdésekre a választ. Ebben a nagyon bonyolult és nehéz politikai rendszerben,( az 1956-os forradalom kitörésekor) a történések egy felnőttnek is soknak bizonyulhattak, nemcsak egy gyereknek. Engem a könyv stílusa is megkapott. Nagyon szerettem, hogy a szavak tagolásával is érzékelteti, hogy egy kisfiú gondolatairól van szó.

 "Nos (az igazgató)?, bátran, mitől félsz? Eznem…erről nemszabad…-suttogta. Mit nem szabad?, miért nem szabad? Hát…mera szocializmusba tiltvavana zisten…"
171. o.

"Hátilyena forradalom?!
A történelemneka gőzmozdonya?!?
Aminálunka szocializmusba nincsis?!?!"

210. o.

"Á, az Isten nem segít. Egyrészt, mert nincs. Ha pedig neaggyisten mégis volna, akkor sem segít, a sok bűn, az elmulasztott misék és imádkozások, de legfőképpen az ateista szakkör miatt."
218.o.

2012. június 1., péntek

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Fülszöveg:
A kéziratok nem égnek el”-mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyok kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…

Nagyon nehéz erről a regényről írnom. Nagyon tetszett, de még nem tisztultak le az érzéseim, a gondolataim. Gondolom, hogy egy pár nap vagy egy pár hét múlva már könnyebben tudok majd róla írni. Sok-sok évvel ezelőtt még el akartam olvasni, de a harmadik fejezetnél nem juttam tovább. Azóta mindig el szerettem volna olvasni, de soha nem vettem a kezembe.Most végre eljött az ideje. Nagyon nagy élmény volt.

"– Engem azonban a következő kérdés foglalkoztat: ha Isten nincs, akkor vajon ki irányítja az ember életét, és általában a földi eseményeket?
– Maga az ember irányítja – sietett a válasszal Hontalan: kissé ingerült volt a hangja, mert nem egészen értette a kérdést.
– Bocsánat – mondta az ismeretlen szelíden. – Ahhoz, hogy valaki irányítson, szükséges, hogy pontos tervekkel rendelkezzék valamelyes nem túlságosan rövid időszakra. Engedje meg mármost, hogy megkérdezzem: hogyan irányíthatja az ember a földi dolgokat, ha még nevetségesen rövid időre, nos mondjuk, egy ezredévre sem készíthet tervet… de ez még semmi: hiszen a saját holnapjáért sem kezeskedhet!"
15. oldal

2012. május 7., hétfő

Ishmael Beah: Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok


Fülszöveg: A mai háborúkat idegileg szétroncsolt, AK-47-esekkel felszerelkezett kábítószerfüggő gyerekekkel vívják. Világszerte háromszázezerre teszik a gyerekkatonák számát. Ishmael Beah egy volt közülük. Megélte a poklot, és túl is élte azt.
Tizenkét évesen a lázadók elől hosszú hónapokig menekült az erőszaktól a felismerhetetlenségig torzult vidékeken. Tizenhárom évesen a kormányhadsereg besorozta, és az egyébként finomlelkületű Ishmael rájött, hogy kepes akár gyilkolni is. Tizenhat évesen az UNICEF eltávolította a harcoktól, és megtanulta, hogyan bocsásson meg önmagának, hogyan viselkedjen újra emberként, és végül, hogyan kezdjen új életet. Ez a különleges és megigéző beszámoló egy őszinte irodalmi alkotás, amely immár a világ húsz nyelvén több millió olvasóhoz jutott el.

 Nagyon megdöbbentő, hogy mindez megtörténhet a XX.-XXI. században. Szegény gyerekek mi mindent kellett átéljenek. Nem tudom, hogy hogyan lehetséges mindezt megélni, átélni, túlélni, feldolgozni és egyáltalán, hogyan lehet utána új életet kezdeni. Ahogy a könyvből ki is derül mindez egyáltalán nem könnyű és egészen biztos, hogy egyedül, segítség nélkül nem is megvalósítható. Nagyon örülök és hálás vagyok azért, hogy nekünk vagy a gyerekeinknek fogalmunk sincs róla, hogy milyen szörnyűségekkel jár egy háború. Megrázó élmény volt ezt a könyvet olvasni, szembesülni mindazzal a kegyetlenséggel, ami egy „másik világban” , nem túl messze tőlünk, a mindennapi élet és a túlélés része. A Washington Post ajánlása, amely szerint, „egy könyv, amit mindenkinek el kell olvasnia” , azért helytálló, mert szerintem mindannyiunknak tudni kell róla, hogy mi történik a világban.

"Az iskolatársaim megsejtették, hogy nem mondtam el nekik mindent az életemről.
– Miért hagytad el Sierra Leonét?
– A háború miatt.
– Te magad is tanúja voltál a harcoknak?
– Ott mindenki az.
– Úgy érted, te is láttál fegyveres lövöldöző embereket?
– Igen, szüntelenül.
– Az durva.
– Valamikor nem beszélnél nekünk róla?
– De, valamikor."

(első mondat) 

"Számos történet keringett a háborúról, de mind úgy hangzott, mintha nem is a mi földünkről, hanem egy egészen más, távoli országról szólt volna.
Amíg a menekültek áradata át nem vonult a mi városunkon is, nem akartuk elhinni, hogy a harcok a mi országunkban folynak."

9.o.

 "Eldobtuk a banánt, és futásnak eredtünk, nehogy a nyílt terepen meglássanak. Sűrű füst szállt fel a falu felől. Szélein lángcsóvák csapkodták a levegőt.
A közeli bozótosban húztuk meg magunkat, és hallgattuk a puskaropogást, meg a férfiak, nők és gyerekek sikolyát. A gyerekek ordítoztak, miközben a férfiak üvöltése a nők sikoltozását elnyomva hatolt át az erdőn. Végül a puskalövések elhallgattak, és a környék csendbe borult, mintha hallgatózna."

105. o. 


"Erőtök a puskában rejlik. Ha tudjátok használni, védelmetekre lesz, és előteremt mindent, amire csak szükségetek van."
138. o. 

"Osztagom egyben a családom is volt, puskám a védelmezőm és eltartóm, és egyetlen törvényt ismertem: ölj vagy megölnek. Gondolataim nem szárnyaltak ennél sokkal messzebbre. Több mint két éven keresztül harcoltunk, és a gyilkolás jelen volt a mindennapjainkban. Nem éreztem szánalmat. Gyermekkorom észrevétlenül elszállt, és a szívem megkeményedett."
140.o.

2012. május 3., csütörtök

John Powell: A feltétel nélküli szeretet


Fülszöveg:
John Powell világszerte ismert könyveiben a keresztény hitet ötvözi a pszichológia meglátásaival. Magyarul eddig három könyve jelent meg kiadónk gondozásában: Miért félek a szeretettől? Miért félek attól, aki vagyok? Egészen ember, egészen élő.
Ez a könyve a szeretet forrásáról és legfontosabb jellemzőjéről szól. Isten, a világ teremtője, léte első pillanatától kezdve végtelen szeretettel veszi körül az embert. Szeretete feltétlen: akkor sem fordul el tőlünk, amikor szembefordulunk vele. Isten mindenét, önmagát is meg akarja osztani velünk. A szeretet titka ez a feltétlen, mindent a másiknak ajándékozó odaadás. Aki boldogan akar élni, annak erre kell törekednie Jézus példája nyomán.

2012. április 18., szerda

Agatha Christie: A fogorvos széke

Fülszöveg: Hercule Poirot-nak fáj a foga, kénytelen fogorvoshoz menni. Pedig a világon egyedül csak ettől fél. Még szerencse, hogy dr. Morley remek szakember, bár ugyanolyan idegesítően fecseg, mint minden fogász. Poirot megkönnyebbülten távozik. Az utcán még segít egy középkorú hölgynek kikászálódni a taxiból, majd hazatér.
Néhány óra múlva felbukkan Japp főfelügyelő, mert a fogorvos öngyilkos lett. De miért lőné főbe magát egy divatos, ügyes kezű fogász? És ha nem öngyilkosság volt, akkor ki tehette? A titokzatos görög, a dühös, fiatal amerikai, a gazdag bankár vagy a formás bokájú, szörnyen öltözött hajdani színésznő? Gyanúsítottban nincs hiány, indítékban annál inkább. Hercule Poirot kis szürke sejtjeire a szokásosnál is több munka vár, mire fény derül az esetre.

Egy jó kis Poirot-történet. Az eltünt nő esetét elég hamar megfejtettem, de a gyilkosra és az indítékra egyáltalán nem jöttem rá. Könnyű kis olvasmány volt, mint általában az Agatha Christie történetei.

2012. április 17., kedd

Nicholas Evans: A suttogó

Fülszöveg: Ősidők óta léteznek olyan csodálatos képességgel megáldott emberrek, akik belelátnak a lovak lelkébe. Hangjuk lecsillapítja a megvadult állatokat, érintésük begyógyítja lelki sebeiket. Suttogóknak nevezik őket. Egy ilyen férfi miatt teszi kockára fényes karrierjét és házasságát, s utazza át fél Amerikát a lányával egy anya. Kétségbeesett helyzetében tőle várja, hogy helyreállítsa lovuk – és az egész család – lelki békéjét. Zarándok, a ló és Grace, a kislány szörnyű balesetet szenvedett. Grace örök életére megrokkant, és fájdalmas, ellenséges hallgatásba menekült. Zarándok dühöngő vad állattá változott, orvosai az elaltatását javasolták. De Grace anyja, Annie érzi, hogy kettejük sorsa elválaszthatatlanul összefonódott, és ha a ló elpusztul, a kislányban is meghal valami. A suttogó birodalmában, a végtelen kék ég alatt es a hósipkás hegyek között mindannyiuk élete fordulóponthoz érkezik. A világhírű regényből Robert Redford és Kristin Scott Thomas főszereplésével készült nagy sikerű film.

Csodaszép történet, amelynek az eleje és a vége is nagyon megdöbbentő. Nagyon sajnáltam a kislányt, aki elvesztette a barátnőjét és az egyik lábát is. Csodáltam az erejét és a kitatrtását, ahogyan képes volt újrakezdeni az életét. Csodálatra méltó az a végtelen önfeláldozás is, amellyel Tom feláldozta magát csak azért, hogy ne menjen tönkre egy család. Szenzációs olvasmány.

2012. március 29., csütörtök

Vámos Miklós: bár

Fülszöveg: „Art várta, hogy befusson a lány, akit a Zanzibárban ismert meg két napja. Várta, de nem túl izgatottan. Egy ilyen bárkapcsolat eléggé kiszámítható ívű. Tíz évvel ezelőtt Art még tisztára takarította a lakást, virágot tett az ólomkristály vázába, s megpróbálta beszerezni az illető nő kedvenc italát, ha tudta. Ha nem, igyekezett kitalálni. Most hason feküdt a szőnyegen, s egy rondán gépelt kéziratot olvasott. Kortárs magyar író – Art látásból ismerte, kötözködő mitugrász – novellája volt, melyet holnap kell fölolvasnia a rádióban, húszezer forintért. Megéri. Bár a szövegtől tarkótájt fájni kezdett a feje. A kortárs magyar író végtelen párbeszédekben nyilvánult meg, két hőse mögé bújva. Minden megszólaláshoz szolgálatkészen odabiggyesztette: – mondta Béla. – mondta Bella. – mondta Béla. – mondta Bella. Istenem, ki a fene mondaná, ha összesen két szereplő van? Miért nem egyénítette őket inkább? Egy nő másképp fejezi ki magát, mint egy férfi, nem igaz? Hemingway jutott eszébe, aki a legritkább esetben jelöli a beszélőt. Ha mégis, könnyű a dolga: angolban van két "ő”, külön a férfinak és a nőnek, he és she. A magyarban is bevezethetnénk. Csak elhatározás dolga. Lehetne például ő és öe. Ő, a középkorú színművész várja, hogy öe, a szőke bárkapcsolat megérkezzék, s minél hamarább levetkőzzék. Hogy ez miért nem jut eszébe egy írónak?"

Nagyon tetszett, mint minden Vámos Miklós könyv, amit eddig olvastam, pedig én sokkal jobban kedvelem a regéyeket. Tetszett a Bárzene, Barbár, Ámbár tanár úr, Kínai hó, Könyvbár, A báró ahol tud, segít, stb. Nagyon sokat felsorolhatnék, hogy tetszett, mert nagyon sok történet nagyon érdekes volt.

"többé nem ura önmagának, utálkozva szorongatja vetélytársai műveit, azon kapja magát, hogy juszt se teszi vissza őket a helyükre, b betűs szerzők kötetét előszeretettel rakja a dupla véhez, s fordítva, hadd keresgélje, akinek nincs jobb dolga, mint hogy ezt a sok szart megvegye"
Könyvbár 

"Valami baj van? Hilda csak nézte, gesztenyeszín szemét hirtelen belepték a könnyek: Ezek szerint te soha nem…te mindig csak…-nem fejezte be. Péter meghökkent: Most miért…? Hilda tehetetlenül rázta a fejét: Én azt hittem, hogy te tényleg belénk látsz… szóval, trükk…azt akarod, hogy ebben segítsek? Hát persze, mondta Péter kicsorbult hangon, hiszen csak játék…szeretném, ha a játszótársam lennél! Miféle játék az, hogy becsapod a legjobb barátaidat? "
báránykám 182.o.

2012. március 26., hétfő

J. M. G. Le Clézio: A láz

Fülszöveg:  J. M. G. Le Clézio kötetének visszatérő motívuma a lázas állapot, melyet egy közönséges fogfájás, meghűlés vagy napszúrás is kiválthat. A lázas ember azonban mégsem teljesen önmaga; hallucinál, ébren álmodik, múltja megelevenedik, vagy éppen képzelgései rabjaként egy másik ember életét kezdi élni. Roch napszúrás hatására kezd el hallucinálni. Izzadságtól csatakos ágyán fekve azt képzeli, hogy szeretkezik, és delíriumában lassan átváltozik azzá a nővé, akit a karjában tart… „Ez a könyv kis őrületeinkről szól. Mindennap elveszítjük a fejünket. Dühbe jövünk. Ujjongunk. Részegek vagyunk. Ez általában nem tart soká, de épp elég. Valóságos vulkánok vagyunk. Szüntelenül kitöréssel fenyegetünk” – írja a kötetről a szerző, akit idén a svéd királyi akadémia irodalmi Nobel-díjjal tüntetett ki. Le Clézio „az érzéki eksztázis szerzője”, aki hazájában valóságos ikon, és akinek helyenként kísérletező és vad, máshol finom szövetű és árnyalt regényei szerte a világban nagy népszerűségnek örvendnek.

Kicsit nehezen ment az olvasása. Nem mondhatom azt, hogy nem tetszett. A Láz tetszett a legjobban, az ahogy leírja a nagy meleget, a lázas állapotot. Néha nem tudni, hogy mi a valóság és mi a fikció, mi a láz okozta látomás. A második, Martin története is tetszett. Érdekes a témája.

Vujity Tvrtko: Tvrtko könyve – Pokoli történetek

Fülszöveg: A Pokoli történetek sorozat talán legizgalmasabb könyvét tartja kezében a Kedves Olvasó, amelyben meghökkentő, torokszorító vagy éppen vicces kalandokból – ígérem – ezúttal sem lesz hiány. A Pokoli történetek segítségével megismerhetik a világ talán legfurcsább diktátorát, a Hatalmas Szaparmurat Türkménbasit. Főhősünk magáról neveztette el a január hónapot, édesanyjáról pedig az áprilist, és még az állami tévé emblémája is az ő feje. Türkmén-basi nevét városok, sugárutak, vodka- és konyakmárkák őrzik, ráadásul még egy olyan szobrot is állíttatott magának, amelyik együtt forog a nappal. Türkménbasi Birodalmában minden a Hatalmas Elnökről szól, életét napi televíziós szappanopera méltatja, a plakátról, épületekről, de még a helyi pénz összes címletéről is ő mosolyog ránk. Aztán velem tarthatnak bunkerországba, ahol egy tatabányai nyugdíjas asszony 44 évnyi reménytelen várakozás után átölelhette azt az egykori albán kisfiút, akinek évtizedekkel ezelőtt megmentette az életét.

Nekem tetszett. Szeretem ezt a műfajt. Az albán kisfiú és a magyar mamájának története tetszett a legjobban. Megható volt az is, ahogyan egy nő évtizedeken keresztül kereste elveszett testvérét. Érdekes volt Sorel története is.

2012. március 20., kedd

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway


Fülszöveg: Egy ötvenes éveiben járó úrinő, Clarissa Dalloway, egy konzervatív politikus felesége London belvárosában sétálgat. Estélyt készül adni, amelyre meghívott jó néhány hírességet, köztük régi barátait, akikkel együtt töltötte vidéki birtokukon az ifjúkorát. – Egy fiatal hivatalnok, Septimus Warren Smith és felesége, Rezia is a belvárosban sétál, de ők sokkal fontosabb: terápiás céllal, Septimus ugyanis idegösszeomlást kapott a harctéren átélt borzalmaktól (nem sokkal az első világháború után vagyunk). – A belvárosban sétál, parkokban üldögélve eleveníti fel a régi időket, s rágódik házaséletének mostani válságán Peter Walsh, Clarissa régi hódolója, aki nemrég tért vissza Indiából. Az ő sorsuk – és még sokaké, ismerősöké, vadidegeneké – kapcsolódik össze ennek az érzésekből, érzékelésekből és emlékekből építkező regénynek sajátos világában, az ő egyéni, vissza-visszatérő s finoman változó dallammotívumuk olvad szinte zenei harmóniába, mire az utolsó mondat is elhangzik. A főtéma azonban Mrs. Dalloway – az ő alakja köré szerveződik a mű, ő az, aki mindenkinek másképp tűnik fel: hol régi reménytelen szerelemként, hol a konvenciók üresfejű rabjaként, hol felejthetetlen, noha sznob barátnőként, hol az életnek értelmet adó, sugárzó középpontként. Hangvilla ő, Clarissa, aki minden érintésre másképp rezeg, s a teljesség vágyva vágyott képzetét kelti az emberekben. Az írónőnek ez a műve ihlette Az órák című nagysikerű filmet.

Nagyon különleges és nagyon szép könyv. Ez volt az első könyvem, amelyet Virginia Woolftól olvastam. Annak ellenére, hogy nagyon lassan haladtam vele, nagyon tetszett. Megkívánta, hogy elgondolkodjam az olvasottakon. Egyetlen nap eseményei, történései alapján mutatja be a szereplőket. Személyiségüket a tetteik és gondolataik alapján ismerhetjük meg. A regény központi alakja Clarrissa, azaz Mrs. Dalloway számomra nagyon kiismerhetetlen személyiség. Nagyon megszerettem Peter Walsh és Sally személyét.

"De várni akart, várni a legutolsó pillanatig. Nem akart meghalni. Jó volt élni; melegen sütött a nap. Csak az emberek…"
200. o.

"Ha az ember milliószor csinál valamit, attól az a dolog csak gazdagabb lesz, jelentőségteljesebb; hiába mondják, hogy a felszíne megkopik. A múlt: gazdagít, nemkülönben a tapasztalatok; valamint az is, hogy van egy-két ember, aki számít, aki fontos nekünk, s kialakul bennünk az a képesség, amely fiatalkorunkban nem volt meg: hogy elhagyjunk ezt-azt, azt tegyük, amihez kedvünk van: hogy fütyülünk arra, mit mond a világ, jártunk-keltünk-ben ne várjunk túl sokat…"
219. o.

2012. március 19., hétfő

Fejős Éva: Dalma

Fülszöveg: A Cuba Libre hősnője is volt gyerek…:) Miután megírtam a Cuba Librét, a regény egyik hősnőjétől, Havasi Dalmától nem tudtam elszakadni. Kíváncsi voltam, milyen lehetett a gyerekkora ezért megírtam. Alighogy befejeztem a Cuba Librét, azonnal belevetettem magam ebbe a történetbe, és éjszakákon át ki sem szálltam belőle, addig, míg Dalma gyerekkora ki nem bontakozott a monitoron. Ajánlom ezt a könyvet minden felnőttnek, aki még emlékszik rá, milyen volt gyereknek lenni (azoknak is, akik már kezdik elfelejteni), illetve minden tininek, aki még az út elején jár… Külön ajánlom a facebookos csapatomnak a Dalmát, azoknak a nőknek-férfiaknak, akik folyamatosan megmutatják ezen az internetes oldalon, hogy a virtuális ismeretségek hogyan alakulhatnak barátságokká, akik mindig tudják, mikor kell a mélyponton lévőknek néhány jó szóval segíteni. Remek érzés, hogy ilyen támogató, elfogadó, segítőkész csapat vesz körül és nem csupán virtuálisan!

Aranyos, könnyű, kis könyvecske.Nagyon gyorsan elolvastam, egy estére való olvasmány. Elgondolkodtató. A kislány gondolatai és cselekedetei néha nagyon is elgondolkodtatóak. Néhol jól szórakoztam. A humora nagyon tetszett.

Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava


Fülszöveg: A szív dobbanását is megállító feszes, remekbe szabott történetek szerelemről, halálról, tisztességről. A válogatás címadó darabja Hemingway legismertebb, különös hangulatú novellája, amit maga az író is egyik legjobb írásának tartott. A könyvből nagy sikerű film is készült, Gregory Peckkel a főszerepben. Henry, a híres író – akiben magát a szerzőt sejthetjük – sebesülten fekszik Afrika elhagyatott vidékén. Csak felesége és helyi kísérője van vele, autójuk lerobbant, a segítség kétséges. A férfi lába már üszkösödik. Még néhány nap, és orvosi ellátás nélkül biztosan nem éli túl a kalandot. Míg a betegszállító repülőgépre várnak, a kétségbeesését whiskeybe fojtó író emlékezetében leperegnek életének legfontosabb eseményei. A halál közelségében megérti a leopárd titkát: miért is fekszik több ezer méter magasban, megfagyva a Kilimandzsáró tetején… A kötetben A bokszoló, és A fehér elefánt formájú hegyek mellett helyet kapott még egy másik briliáns afrikai novella, a Francis Macomber rövid boldogsága is. A hobbivadász Macomber háromszor hibázik. Először: elfut a megsebesített oroszlán elől. Másodszor: nem érti, miért nem szabad a sebzett oroszlánt pusztulni hagyni. Harmadszor: arra kéri kísérőjét, Wilsont, a hivatásos vadászt, hogy hallgasson gyávaságáról. Ezeket „egyszerűen nem teheti meg az ember”, gondolja Wilson. Másnap azonban fordulat következik, megvalósul Francis Macomber rövid boldogsága. Megtanulja a törvényt, habozás nélkül a sebesült kafferbivaly után megy a bozótba. A beteljesülés a halálát hozza, Macomber mégis elérte, amit elérhetett. Élete nagy pillanatában férfi volt. Hemingway-nek halála óta változatlan az értékelése: a 20. század egyik legnagyobb regényírója, és talán ő a legnagyobb novellistája.

Nagyon szeretem Hemingway stílusát. Az emberi kapcsolatok ábrázolása fogott meg a leginkább ebben a novellás kötetben. Már nagyon rég nem olvastam tőle. Ez a pár novella felidézte a régi Hemingway-olvasási élményeimet is. Nekem a címadó novella tetszett a legjobban. A vége pedig kissé váratlan volt.

2012. február 21., kedd

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Fülszöveg:
A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén…

Megdöbbentő történet egy német kisfiúról, akinek édesapját egy haláltábor vezetőjévé nevezik ki. A kis Brunonak, a kilenc éves kisfiúnak nagyon hiányzik a régi élete, a barátai, a Berlini házuk. Borzasztóan unatkozik. Semmi érdekes nincs az új házukban, de kiváncsian figyeli a drótkerítésen túl élő gyerekeket. Neki oda soha semmilyen körülmények között nem szabad mennie. Egyszer felfedezőútra indul a kerítés mellett és egy rövid, de szép barátság veszi kezdetét két kisfiú között. (habár nem nagyon értik egymás világát.). Nagyon érdekes, az egészet egy 9 éves semmit nem értő kisfiú szemével látni. A vége nagyon megdöbbentő, de annál inkább hihető. Igaz és ártatlan, mint a két gyerek. Engem nagyon felkavart. Nem hiszem, hogy 14 évnél kisebb gyereknek a kezébe merném adni.

"Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van, nem igaz?"
23.o.

"– Az édesapja tudja, mi a jó maguknak – mondta végül. – Ebben bíznia kell, Bruno úrfi.
– De ha nem vagyok benne biztos! Szerintem szörnyű hibát követett el.
– Akkor ezzel a hibával kell élnünk.
– Ha én követek el hibát, megbüntetnek érte. – Brunót bosszantotta, hogy a gyerekekre vonatkozó szabályok nem érvényesek a felnőttekre, akik rájuk kényszerítették ezeket a szabályokat."
27.o.
 

"-Kik azok az emberek ott kinn?-kérdezte végül.
Az apja oldalt billentette a fejét, és egy kicsit mintha zavarba jött volna a kérdéstől.
-Katonák. Meg titkárnők. A munkatársaim.
-Nem ők. Hanem azok, akiket az ablakomból látok. Azokban a messzi épületekben. És mind egyforma ruhát viselnek.
-Ja, azok?-Az apja bólintott s enyhén elmosolyodott.-Azok…nos, azok nem emberek.
-Nem?-Bruno nem tudta, mit ért ezen az apja.
-Legalábbis nem úgy, ahogy mi értjük ezt a szót."
 

"-Rendben. Az ellentétesek a kerítésnek ezen az oldalán vannak, a zsidók pedig azon. Azért, mert nem szeretnek minket?
-Mi nem szeretjük őket, te buta!
– De miért nem szeretjük őket?
– Azért, mert zsidók."
 

"Mi hát a különbség? – töprengett. És ki dönti el, hogy kik viseljenek csíkos pizsamát és kik uniformist?"
84. oldal


"Persze mindez nagyon régen történt, és soha nem ismétlődhet meg.
A mi korunkban biztosan nem."
Utolsó mondatok

2012. február 9., csütörtök

Isa Schneider: Csókolj meg utoljára

Fülszöveg:

A regény – akárcsak a korábbiak – ismét a mitikus, titokzatos, meseszerű Föld utcából indul útjára. Az új regény hősnője jó, törékeny, kedves, megbízható, senki ellen nem vétett soha. Maradhatna így, ha engedné a Sors. De a Végzetet nem lehet kikerülni. Halmozódnak a lelki sérülések, és már csak kevés kell, hogy túlcsorduljon a pohár. Ilyenkor megnyílik a Mélység, eltűnik a meggondolás, belép a történetbe a Kimondhatatlan. Beláthatunk a tudattalanba egy pillanatra, s megértjük: milyen törékeny a személyiség.

Igazán olvasmányos, magával ragadó, lenyűgöző történet.

Isa Schneider minden könyve nagyon tetszik. Pillanatnyilag ez a kedvencem, mert ezt most olvastam. Nem lehet letenni, annyira megkapó, annyira lenyűgöző, annyira magával ragadó. Az én meglátásom szerint nagyon hiteles is. Minden szava hihető.Sajnos ilyen "világban" éltünk. A vége egy kissé meglepő, de annál inkább érdekes.

2012. január 31., kedd

Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés

Fülszöveg:
Alik, a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Műterem-lakásában sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai, akiket nem köt össze más, mint az, hogy mindannyian elhagyták Oroszországot, s mindannyian szeretik Alikot. A festőművész különös és szenvedélyes személyiségének hatása alól nem tudja magát kivonni senki, halálos ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az orosz Booker-díjas Ulickaja a Vidám temetésben korábbi regényeiből (Médea és gyermekei, Kukockij esetei, Életművésznők) ismert pontos lélekábrázolással mutatja be ezt a „furcsa családot” összetartó és széthúzó erőket, finom humorral ábrázolja és teszi különlegessé főszereplője halálát.

Nagyon tetszett. Minden szereplője kivételes, érdekes, és egyben bonyolult karakter. Alik egy igazi művész, aki a saját temetését is képes megszervezni. Nagyon szerethető figura. Kivételes Ulickaja humora és lélekábrázolása.

2012. január 29., vasárnap

Marc Levy: Mint a mennyben



Fülszöveg:
A fiatal Lauren súlyos autóbalesetet szenved, és kómába esik. Az orvosok már-már lemondanak róla, mert biztosak benne, hogy soha többé nem fog magához térni. Nem is sejtik, hogy a lány életének legfantasztikusabb kalandja még csak most kezdődik Arthur, a tehetséges építész kibérel egy pazar lakást San Franciscóban, és első este halálra rémíti egy nő a fürdőszobaszekrényében. Rémülete és zavara csak tovább fokozódik, amikor a hívatlan vendég úgy viselkedik, mintha az övé lenne a lakás. Arthur először arra gyanakszik, hogy a barátai akarják megtréfálni, majd azt gondolja, hogy a nő a bolondokházából szökött meg. Az igazság azonban sokkal hihetetlenebb ennél: lakótársa ugyanis nem más, mint Lauren szelleme. A helyzet furcsaságát csak fokozza, hogy Arthuron kívül senki nem látja és hallja Laurent, így környezete hamarosan kezd megbizonyosodni arról, hogy Arthur az, akinek a bolondokházában lenne a helye. A kezdeti nehézségek után a fiatalok egyre jobban megbarátkoznak a helyzettel, sőt egymással is. Lassan szerelem szövődik közöttük, ám ekkor kezdődnek csak az igazi bonyodalmak Marc Levy nagy sikerű regényét 28 különböző országban adták már ki.

Szórakoztató kis könnyed olvasmány, de nem a kedvencem. Egy délutánra való, nagyon olvastatja magát. Valamilyért nem az én stílusom. Túl könnyed, túl "egyszerű".

2012. január 28., szombat

Isa Schneider: Asszony ördögkeréken

Fülszöveg:
A Föld utcai lányok ciklus újabb kötete. E könyv viszonylag későn született, szereplője második generációs, de bátorsága, küzdeni tudása semmivel sem marad el az elődöké mögött. Marikát  akinek még a neve is tévedésből adatott  születése után eltaszítja magától az anyja, nagyszülei nevelik. Az okos, érzékeny kislány élete csak nehezebb lesz, mikor családja visszafogadja: otthon mellőzötten, rideg szeretetlenségben él. Igazi kálváriája azonban akkor kezdődik, amikor nagybátyja megerőszakolja. A lányt ettől kezdve két dolog élteti: a bosszú gondolata, és az, hogy saját lábára állva megteremtse saját egzisztenciáját. Ám az erőszak nem múlt el nyomtalan: személyisége meghasadt, három másik énje  a félénk, szégyenlős kislány, az önpusztító vamp és a leszbikus nő  hosszú éveken keresztül kéretlen társai maradnak, míg szerte Európában a boldogulását keresi.A Föld utcai lányok legyőzhetetlenek, Isa Schneider hősei szeretni valóak, kedvesek, olyanok, mint mi mindannyian. Az írónő mesél nekünk, és mi vele izgulunk a végkifejletért. A mesével együtt válik aztán könnyebbé a lélek, amikor győz az igazság.

Szerintem egyik legjobb könyve Isa Schneidernek.

2012. január 10., kedd

Jean Molla: Sobibor – Az elhallgatott múlt


Fülszöveg:
A tizenhét éves Emmát letartóztatja a rendőrség, mert csokoládét lopott a szupermarketben. Amikor megkérdezik tőle, miért tette, azt feleli: „Azért tettem, hogy elkapjanak”. Vajon mi rejtőzik e megdöbbentő szavak mögött, mi az oka annak, hogy Emma Lachenal, egy vidéki francia nagyváros elismert sebészének lánya, a konszolidált és nagy tiszteletnek örvendő polgári család gyermeke nem tud kibékülni önmagával és az élettel? Emma ugyanis a depresszió egy súlyos fajtájában, anorexiában szenved, miközben maga sem tudja pontosan betegségének okát. Igaz, hogy nemrég veszítette el imádott nagyanyját, s hogy szakított a barátjával is, hogy szüleivel felszínes és hideg a kapcsolata, de mindez önmagában nem magyarázza hihetetlen lelki és fizikai szenvedéseit. Egy napon azonban véletlenül rábukkan egy régi füzetre, egy titkos naplóra, s föltárul előtte az elhallgatott múlt…

Nagyon jó könyv. A tegnap egy "szusszra" elolvastam. Este nekikezdtem és addig nem tudtam letenni, amíg be nem fejeztem. Az tetszett benne a legjobban, hogy a holokauszt témát teljesen más szemszögből közelíti meg. Engem Emma betegsége, és az a tény, hogy a szülei nem veszik észre, vagy nem veszik elég komolyan,  nagyon megdöbbentett. Az a kérdés, hogy hány olyan kamasz van manapság, akinek a segélykiáltását senki nem veszi észre. Egyre jobban rádöbbenek, hogy manapság ebben a rohanó világban nem könnyű tininek lenni, de talán a szülők dolga és felelőssége sem egyszerű feladat. 

2012. január 8., vasárnap

Agatha Christie: Feketekávé

Fülszöveg:
Agatha Christie egyik békebeli műve a Feketekávé. Több történelmi korszakot átívelő alkotóéletének első évtizedéből származik: a méreg, amellyel ölnek benne, még az első világháborúból megmaradt „hadizsákmány”, az áldozat, az „atom” bombázásával foglalkozó fizikus azonban már a második világháborút vetíti előre. A korára eleven ésszel odafigyelő írónő ebben a drámaian szerkesztett Poirot-történetben egyúttal színműírói képességeit is megcsillogtatja: olvasás közben egyértelművé válik számunkra, miért lehetett olyan nagy siker színpadon is a Feketekávé.

Jól esik néha egy-egy Agatha Christiet olvasni. Mindig nagyon jó kikapcsolódásnak bizonyul.A végéig nem voltam biztos benne, hogy ki a gyilkos, de abban biztos voltam, hogy nem Sir Claud Amory menye az.


"Végül is a szobalányban és a detektívben van valami közös. Mert mit csinál a szobalány? Kitakarítja a sötét sarkokat a seprűjével. Napvilágra kerül minden rejtett holmi, amit kényelmesen eltüntettünk szem elől. Hát nem éppen ugyanezt teszi a detektív?"

2012. január 7., szombat

Jiøí Kratochvil: Szomorú Isten


Fülszöveg:
Legyen minden fontos helyen megfelelő emberünk – vallotta már a kommunista időkben az összetartásáról híres, népes Jordán család, s ezzel az elvvel sikeresen vette a szocializmus építése útjának kiszámíthatatlan, gyakran életveszélyes kanyarait. Legyen minden fontos helyen megfelelő emberünk – ragaszkodott elvéhez a család a rendszerváltozás után is, és jól tette. A vadkapitalizmus zűrzavarában kiépült diszkrét családi maffia minden tagjának volt mit aprítania a tejbe. A könyv hősének, a család fekete bárányának kivételével. Ő csak egyszerű könyvtárosságig vitte. És ami ennél is megbocsáthatatlanabb, nem is akarja többre vinni. Az élhetetlen könyvmolyt hajmeresztő helyzetekbe hajszolja a családi maffia. Történetével két mestere, Milan Kundera és Jorge Luis Borges előtt tiszteleg a regény írója, Jiří Kratochvil.

2012. január 2., hétfő

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Fülszöveg:
„Mi egyéb nektek a karácsony, mint az az idő, amikor számlákkal kell fizetni pénz nélkül; amikor egy évvel öregebbek vagytok, de egy órával sem gazdagabbak…?” – gúnyolódik Scrooge úr, minden idők irodalmának talán legfösvényebb, legkellemetlenebb figurája. „Humbug” – mondja megvetően a nyomorultak szent áhítatára Ám csodálatos látomásai nyomán a nagy Ünnepre még az ő gonoszsága is megváltásra lel, a múlt és a jövő képei rádöbbentik sivár jelenének ostobaságára.
A nagy angol mesemondó legszebb története az 1843-ban írt és most is időszerű Karácsonyi ének.

Nagyon szép történet. Engem nagyon megérintett, főleg, hogy karácsonykor olvastam el. Remélem, hogy a "Karácsonyi ének" sokakat megérint és szellemek nélkül is hatással lesz azokra, akik úgy gondolják, hogy a karácsony csak "badarság".

"– Úgy képzelem, hogy jellemünk és cselekedeteink szabják meg életünk irányát és ezzel szükségképpen végzetünket. De ha képesek vagyunk jellemünkön változtatni, cselekedeteinket új célokra beállítani, akkor végzetünk is megváltozhatik."


"Nem tudod, hogy semmi megbánással jóvá nem tehetjük egy élet elmulasztott alkalmait?"
55. oldal


"Milyen bölcs és kitűnő dolog, hogy nemcsak a betegségek, a baj és szomorúság ragadósak, hanem az öröm és jókedv is. Sőt ezek talán minden más dolognál gyorsabban és alaposabban ragadnak egyik emberről a másikra."