2011. október 31., hétfő

Sylvia Plath: Az üvegbura

Fülszöveg:

„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Több, mint tíz éve olvastam „ Az üvegburát”. Megdöbbentő, hogy mennyire nem emlékeztem semmire a cselekményből. Tudtam , hogy nagyon szerettem, hogy a kedvencem volt évekig, de nem tudtam már, hogy miért is. Csak az érzések, amelyek bennem kiváltott, a nyomasztó hangulata, a hatása maradt meg. Már rég szerettem volna újraolvasni és most rávettem magam. Most is nagyon tetszett, néha megdöbbentett, de a kedvencem maradt. Ester élete az „amerikai álom” beteljesedése is lehetett volna, ha…
csak ő nem tudta hagyni, hogy sodródjon az árral.

"Annak, aki ott él az üvegbura alatt bezárva, üresen, mint egy halott csecsemő, annak maga a világ a rossz álom."
"Ha az neurotikus dolog, hogy az ember egyszerre két egymást kizáró valamit akar tenni, hát akkor én olyan neurotikus vagyok, mint a fene. És az is leszek, mert egész életemben, mindig két egymást kizáró dolog között akarok ide-oda röpködni. "
107. oldal 
"Olyasmit akartam mondani neki, hogy jó lenne, ha csak a testemmel nem lenne rendben valami, sőt, sokkal jobban örülnék , ha ott lenne a baj, nem pedig a fejemben, de ezt a gondolatot olyan bonyolultnak és fárasztónak éreztem hirtelen, hogy inkább nem szóltam."176. o.

"-Csak arra lennék kíváncsi, ki vesz el téged már, Esther?
-Hogy micsoda?-mondtam, lapátolva a havat, s belehunyorogtam a szemembe kavargó ritkás pelyhek kristályzáporába.
-Kíváncsi vagyok, ki vesz el téged most már, Esther. Az után-és Buddy kézmozdulata körülrajzolta a dombot, a fenyőket, a behavazott tetőket, melyek a táj egyenletes hullámvonalát megszakították –, hogy itt voltál.
S persze csakugyan nem tudtam, ki vesz el engem az után, hogy ott voltam, ahol voltam. Fogalmam se volt róla." 

232. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése