2011. december 27., kedd

J. M. Coetzee: Foe



Fülszöveg:
J. M. Coetzee a Foe című robinzonádban ugyanazzal a lüktetően eleven kifejezőerővel és érzékenységgel eleveníti fel Robinson Crusoe történetét, amely korábbi regényeit, köztük a Barbárokra várva és A semmi szívében című munkáit is jellemzi – egyúttal ráirányítja figyelmünket a történetszövésben rejlő kísértésekre és veszélyekre is.
1720-ban a kor kiváló regényíróját, Daniel Foe-t hajótörésének történetével keresi fel egy Susan Barton nevű nő, aki éppen azon a kihalt szigeten töltötte élete egyik legmeghatározóbb egy évét, ahol egy rejtélyes férfiú, Cruso pergette napjait néma szolgája, Péntek társaságában. A kiégett, semmire sem vágyó hajótörött a sors hatalmából az asszony megmentője, társa, ura és szeretője lesz. Hármasban szállnak fel az arra vetődő, Londonba tartó hajóra. Visszatérvén Susan megszállottan igyekszik felidézni hármójuk sorsát, de Cruso ekkor már halott, Péntek képtelen a beszédre, s ő akaratán kívül is saját teremtményévé torzítja Crusót.
Foe – rajta keresztül Coetzee – tolmácsolásában a történet, amelyről azt hittük, hogy betéve tudjuk, szokatlan mélységre tesz szert, s egyszerre válik csalóka, választékosan könnyed, és nem várt módon felkavaró prózává.

Nekem tetszett, de még mindig nem tudom, hogy hová tegyem. Kissé zavaros minden.

2011. november 29., kedd

Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Fülszöveg: A könyv 1999-ben elnyerte a Francia Akadémia Nagydíját. A történet elbeszélőjét felveszik a Jumimoto világcég központjába tolmácsnak, de csak irodai munkákat végeztetnek vele. A belga lányt egyedül az vigasztalja a megaláztatásokért, hogy közvetlen főnöke, a szépséges Fubuki megértő és barátságos iránta…. Valaki hideg gyűlölettel megpróbálja elűzni a vállalattól, mielőtt kitölthetné egyéves szerződését… Erről az egy évről, egy különös párviadalról szól a francia-belga írónő életrajzi regénye.

Nagyon tetszett a könyv. A kelet és a nyugat közötti ellentéteket, értékkülönbségeket kitűnően ábrázolja. A regény két női szereplője közötti konfliktus is az évezredes hagyományokból és különbségekből adódik. A csodálatos az a dologban, hogy Amélie a végsőkig ki tud tartani és talpon marad ebben a „kemény” világban.

2011. november 26., szombat

Tamási Áron: összes novellái

Fülszöveg:
Novellái többnyire a székely falu világát ábrázolják, mesei ihletésű, költői realizmussal, mókázással és humorral mutatva be szegénysorsú, de életrevaló hőseit. Szociális érzékenységgel tárja fel a társadalom belső ellentéteit. Hősei emberi nagyságot tanúsítanak a tragédiákban, s szinte emberfölöttivé magasztosulnak (Tüzet vegyenek; Zeng a magosság). Más novellatípusok is szerepelnek a kötetben: népmesei szálakkal átfűtött, pajzán történetek (Ördögváltozás Csíkban), s a székely falu és lakóinak bensőséges, szeretetteli rajza (Mihályka, szippants; A legényfa kivirágzik), vagy messianisztikus, a metafizika világába kalandozó írások (Ecet és vadvirág). Tartalmazza a kötet az egyik legérdekesebb, sok vitát kavaró elbeszélését, a Siratnivaló székelyt, melynek romantikus stílusa, az egyetemes emberi kérdéseket kutató mondanivalója új utat jelöl művészetében.

Az egyik leggazdagabb eszköztárú, legszebben szóló magyar prózaíró világa tárul föl e két kötetből is az olvasó előtt, aki megfigyelheti az író verizmus nélküli realizmusát és tündéri-mitikus látásra való erős hajlamát, érdekfeszítő cselekményvezetését és – újra meg újra – rendkívüli nyelvi hatásosságát. Ez a stilizáció – mely a népnyelv originális rétegeiből vétetett – kivételes hangulatteremtő erővel közvetíti az író és hősei mondandóját, érzelmeiket, kinyitja az ábrázolás távlatát, ugyanakkor természetessé teszi, közel hozza a költőiséget, a tündériséget, a mitikusságot és a líraiságot. Tamási nyelve hű tükre sajátszerű „ellentmondásosságának”: a gond, a baj, a szegénység árnya mögül mégis földerengő életerejének, derűjének, jövőperspektívájának, az Igazítás a világon eltökéltségének.

Nagyon szeretem Tamási Áron novelláit. Csodaszépek, mesések, tündériek, humorosak. Többnyire a székely falu és a székely emberek világát mutatja be. Szereplői belevaló, furfangos észjárású székelyek. Kedvencem az Ördögváltozás Csíkban, mert az én falumban játszódik a cselekménye. Még nagyon sok novella tetszett. Közülük egy pár: Szép Domokos Anna, Legényfa kivirágzik, Kivirágzott kecskeszarvak, Himnusz egy szamárral, Világló éjszaka, Rendes feltámadás, Virágszál gyökere

2011. november 8., kedd

Ana María Matute: Paulina

Fülszöveg:
Az érzelmekben gazdag, szép regény egy tíz év körüli csúnyácska kislány és egy hasonló korú világtalan kisfiú barátságának történetét meséli el. Paulina a jómódú földesúr unokája, Juanin pedig egy szegény bérlő fia. Mindketten magányosak, és barátságuk fordulópontot jelent életükben. A spanyol írónő neve világszerte ismert a felnőtt- és gyerekirodalomban. Felnőttregényével elnyerte hazája legmagasabb irodalmi díját, egyik ifjúsági regényét pedig az ismert Lazarillo-díjjal jutalmazták. A könyv Dezsényi Gyöngyi fordításában, Szecskó Tamás rajzaival díszítve jelenik meg.

A könyvet a kislányomnak vittem haza, hogy olvassa el. Ő még nem vette a kezébe, de én egy este elolvastam. Sajnálom, hogy nem gyermekkoromban került a kezembe. Akkor még nagyobb élmény lehetett volna, bár most is nagyon tetszett. Minen gyereknek jó volna, ha elolvasná. Nagyon kedves kis regény, barátságról, szeretetről, jóságról, két kisgyerek életéről. A csúnyácska árva kislány és a vak kisfiú barátsága sok változást hoz az életükbe.
Ez egy csodaszép karácsonyi történet, szeretetről, barátságról, jóságról. (ífjúsági regény). A történet karácsony előtt egy kis idővel kezdődik és az ünnep végeztével ér véget. A jóságos árva kislány meggyőzi idős nagyszüleit, hogy a sok régi játékot ajándékozzák a szegény bérlőik gyermekeinek, majd a nagyszülők még a földeik egy részét is nekik adományozzák, mivel addig is ők művelték meg.

2011. október 31., hétfő

Sylvia Plath: Az üvegbura

Fülszöveg:

„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Több, mint tíz éve olvastam „ Az üvegburát”. Megdöbbentő, hogy mennyire nem emlékeztem semmire a cselekményből. Tudtam , hogy nagyon szerettem, hogy a kedvencem volt évekig, de nem tudtam már, hogy miért is. Csak az érzések, amelyek bennem kiváltott, a nyomasztó hangulata, a hatása maradt meg. Már rég szerettem volna újraolvasni és most rávettem magam. Most is nagyon tetszett, néha megdöbbentett, de a kedvencem maradt. Ester élete az „amerikai álom” beteljesedése is lehetett volna, ha…
csak ő nem tudta hagyni, hogy sodródjon az árral.

"Annak, aki ott él az üvegbura alatt bezárva, üresen, mint egy halott csecsemő, annak maga a világ a rossz álom."
"Ha az neurotikus dolog, hogy az ember egyszerre két egymást kizáró valamit akar tenni, hát akkor én olyan neurotikus vagyok, mint a fene. És az is leszek, mert egész életemben, mindig két egymást kizáró dolog között akarok ide-oda röpködni. "
107. oldal 
"Olyasmit akartam mondani neki, hogy jó lenne, ha csak a testemmel nem lenne rendben valami, sőt, sokkal jobban örülnék , ha ott lenne a baj, nem pedig a fejemben, de ezt a gondolatot olyan bonyolultnak és fárasztónak éreztem hirtelen, hogy inkább nem szóltam."176. o.

"-Csak arra lennék kíváncsi, ki vesz el téged már, Esther?
-Hogy micsoda?-mondtam, lapátolva a havat, s belehunyorogtam a szemembe kavargó ritkás pelyhek kristályzáporába.
-Kíváncsi vagyok, ki vesz el téged most már, Esther. Az után-és Buddy kézmozdulata körülrajzolta a dombot, a fenyőket, a behavazott tetőket, melyek a táj egyenletes hullámvonalát megszakították –, hogy itt voltál.
S persze csakugyan nem tudtam, ki vesz el engem az után, hogy ott voltam, ahol voltam. Fogalmam se volt róla." 

232. o.

2011. október 22., szombat

Dan Lungu: Egy komcsi nyanya vagyok!

Fülszöveg:
Miután meghódította a román olvasókat, Dan Lungu méltán számíthat a magyar olvasóközönség elismerésére is, hiszen a Jelenkor Kiadó gondozásában magyarul megjelenő könyve „a letehetelen” könyvek kategóriájába tartozik. Az Egy komcsi nyanya vagyok! című humorral átitatott könyve könyve egyszerre mutatja be két generáció múlthoz és jelenhez való viszonyát úgy, hogy közben az olvasóban is egyfajta mérlegelési vágyat ébreszt (persze azon olvasókról van szó, akik tapasztalhatták a rendszerváltás előtti idők valóságát is). A regény főszereplője, egy nyugdíjas korú munkásnő, Emilia nosztalgiával emlékezik „a régi, jobb időkre”, a nehéz falusi gyermekkor utáni „aranykorra”, a szocialista üzemben eltöltött évekre, anélkül hogy túlzottan anakronisztikus lenne. Ezzel szemben lánya, Alice, aki közben Kanadában keresi a boldogulást, értetlenkedve hallgatja anyja „komcsi múltról” alkotott véleményét, mindezt persze egy telefonos beszélgetés keretein belül. A rendszerváltás utáni években átalakult román társadalom általános problémáit feszegető művet érdemes széles körben ajánlani.

Nagyon érdekes és hű kép a román valóságokról. Nagyon sok helyen egész oldalakat másoltam volna be az idézetekhez. Nagyon teteszett, a fanyar humora is. Én, aki erdélyi vagyok, a rendszerváltás évében érettségiztem és a mai Romániában élek, naponta találkozom olyan emberekkel, akik így, vagy úgy gondolkodnak. Ez a kettősség benne van a mai román társadalomban. Ez a kis regény egy nagyon hű korrajz.


"…a kommunizmus hét csodáját ismeritek?
– Neeem! – kiáltják kórusban.
– Az első: Romániában mindenkinek van munkahelye. A második: bár mindenkinek van munkahelye, senki sem dolgozik. A harmadik: bár senki sem dolgozik, a tervet száz százalék fölött teljesítik. A negyedik: bár a tervet száz százalék fölött teljesítik, üresek a boltok. Az ötödik: bár üresek a boltok, mindenkinek van mit ennie. A hatodik: bár mindenkinek van mit ennie, senki sem elégedett. A hetedik: bár senki sem elégedett, mégis mindenki tapsol."

103. o.

"-A hosszú és gyakori pihenés a jó erdmény titka- mondja Aurelia"-ez már szállóige a román köztudatban, a munkához való hozzáállásra vonatkozóan. (Pauzele lungi şi dese, cheia marilor succese.)
54.o.



"A hálátlanok. Óvódákat, iskolákat épített nekik, politikai felkészítést és építőtáborokat szervezett az ífjúságnak, hát mit akarnak még? Ők lehettek a haza sólymai, úttörők lehetnek, szabadon énekelhetik a hazafias dalokat, , semmi akadálya, hogy felvonuljanak augusztus 23-án, két óra hosszat tévézhetnek naponta, hát mit akarnak még?"
104. o.

"-Mit osztanak itt?- kérdi az előtte álló elvtársnőtől?
-Tudom is én, nemrég jöttem- mondja a nő.- Mindegy, mit osztanak, biztos szükségem van rá.
Még megkérdez két-három embert, de senkinek fogalma sincs, miért állnak sorba."
99.o.

"Holnap? Igen, holnap lesznek a választások…

Azt hiszem, itthon maradok szépen… majd csak találok valami elgfoglaltságot."
236.o.



2011. október 10., hétfő

Hans Christian Andersen: A vadhattyúk

Fülszöveg: A vadhattyúk gyönyörű, megható története, a testvéri szeretet és állhatatosság örök példázata, egyaránt szól a gyermekekhez és a felnőttekhez

Andersen meséi mindig is a kedvenceim voltak. Már gyerekkoromban is nagyon szerettem őket. Sokszor sírtam olvasásuk közben. Csodaszép mesék, csodaszép illusztrációkkal. A vadhattyúk volt a kedvencem. A nagyobbik lányomnak mindig A rendíthetetlen ólomkatonát kellet olvasni. Egy másik Andersen kötetből A kis gyufaáruslányt és a Hókirálynőtb szerettem nagyon. Most pár év múlva újraolvasva is nagyon meghatottak. Csodaszépek…

Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék

Fülszöveg: Oscar Wilde, „az élet királya” – ahogy magát nevezte – könyörületesebb volt az országló, a valóságos királyoknál. Meséi alapgondolatát a részvét ihlette; részvét a szegények, a nyomorékok, a szerelem áldozatai iránt. S a mesék tájai, a városok, a királyságok, a mágusok és kereskedők – mintha az Ezeregyéjszaka világa kelne új életre a múlt századvégi angol író tollán. Szánalom és áldozat, keleti egzotikum, gazdagság, szemkápráztató ékszerek – ebben a sokszor túldíszített keretben ad szívig ható képet Wilde az emberi lélek legbenső csodáiról.

Már nagyon régen olvastam ezeket a meséket. Jó volt újraolvasni őket. Nagyon elgondolkodtatóak és nagyon szomorúak is. Én inkább csak felnőtteknek ajánlanám. Gyönyörű és megható történetek, nagyon mély érzelmekkel és gondolatokkal.

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Fülszöveg:Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni…

Az emberi lélek tökéletes ábrázolása ez a klasszikus regény. Dorian Gray arcképe a lélek tükre, egy léleké, amely az évek során, az önző, élvezethajhász életmód következtében egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed. A legjobban az döbbentett meg, hogy mit tehet egy emberrel az, ha rossz, gonosz ember befolyása alá kerül.

2011. szeptember 23., péntek

Tara Monti: Tengertánc

Fülszöveg:
Egy dél-olasz szigeten találkozik két magányos ember: a lány készülő regényéhez gyűjt anyagot, a hallgatag férfi a helybéliek mindennapjait éli. Nem értik egymás nyelvét, ám a köztük fellobbanó furcsa, érzéki szerelem mindkettejüket kizökkenti addigi életéből. Amikor a lány e bizarr kapcsolat vonzásából menekülve hazatér – egy másik tenger másik partjára, az oregoni kisvárosba –, gyilkossági ügybe keveredik, melynek szálai a kábítószer-kereskedelmen át egészen a magas politikai körökig vezetnek. Mindaz, ami fontos számára, veszélybe kerül. Szinte mindenkivel meg kell küzdenie – a szövetségi nyomozókkal, a kisvárossal és nem utolsósorban önmagával. Az oregoni kikötőben pedig felbukkan egy idegen halász… Fordulatos, lebilincselő, egyszersmind elgondolkodtató regény szenvedélyről és kísértésről, útjukat kereső férfiakról és nőkről, drogról és politikáról, bűnről és megváltásról.

„Amikor a tonvadászok a hatvanadik óriást is legyőzik, felhagy a számolással. A Nikon kicsúszik a kezéből, nagyot koppan a fedélzeten.
– Uramisten! – suttogja Leonard, és elfordítja tekintetét a vértől vörös, örvénylő vízről. De Sasha nem képes szabadulni. Előbb egy kéz szorítását érzi a vállán, aztán ez a kéz megrázza, húzná el a korláttól, de hiába, szorosan markolja a rudat.
– Sasha!
Milyen csönd van, gondolja a lány, milyen durván hasít bele ebbe a csöndbe a tulajdon neve. A halászok rikoltozása sem hallatszik már, a ráis is elhallgatott, ki tudja, mikor döfték le szigonnyal az utolsó tonhalat. Leginkább a fáradtság apasztja el a szavakat. Sanónak végre sikerül lefejtenie a korlátról a lány kezét. Maga felé fordítja, kényszeríti, hogy ránézzen. És Sasha hosszú percekig nem lát mást, csak a halász borostyánszínű, valószerűtlenül tág pupillájú szemét, s a benne tükröződő félelmet.”
 
Tetszett ez a könyv. Érdekes a témája. Nagyon szép a szerelmi történet. A dél-olaszországi mattanza szokása számomra nagyon furcsa és brutális. Biztosan több száz éves hagyománya van és számukra ez valami hétköznapi dolog.

2011. szeptember 10., szombat

Alessandro Baricco: Vértelenül

Fülszöveg:
Alessandro Baricco olasz író harmadik könyvét tartja „kezében” a magyar olvasó. A Selyem és a Tengeróceán után itt a Vértelenül.Hasonlít is, meg nem is az elődeire. Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy hihetetlen feszültséget tud kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű kijelentő mondatoknak szivárványos ragyogást. Nagy-nagy emberi szomorúság árad a romantikus történetből, ami több az emberek iránti sajnálatnál – az emberiség iránti sajnálat süt a regényből. Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni, amit csinál, mégis csinálja. Íme az ember. Ecce homo.

Nagyon más, mint a másik két Baricco, amit olvastam (Selyem és a Tengeróceán), de ez is nagyon tetszett. Jó Bariccot olvasni. Nekem bejön.

"A nő felnézett a tányérból.
– Vannak gyerekei? – tudakolta.
– Nincsenek.
– Miért?
Ahhoz bízni kell a világban, hangzott a válasz."

64. oldal

2011. szeptember 8., csütörtök

Alessandro Baricco: Tengeróceán

Fülszöveg:
Úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt – írja Baricco a könyvéről –, és úgy kell hallgatni mint a Tengeróceán morajlását. Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat – most a tenger határait – kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány – a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thronton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján.

Csodálatos. Néhol kissé zavaros, akár a tenger. Nem tudom szavakba önteni. Nagyon tetszett.
Az egészet betettem volna a kedvenc idézetekhez.

"Tudod, mi olyan szép itt? Nézd: ahogyan sétálunk, a homokban hagyjuk a cipőnk nyomát, itt maradnak, szépen kirajzolódnak. De holnap, amikor felkelsz és végignézel ezen a hosszú parton, semmit sem látsz, sehol egyetlen nyom, jel. Éjjel a tenger elmossa. A tenger mindent elrejt. Mintha soha senki nem járt volna itt. Mintha mi sem léteztünk volna. Ha van hely a világon, ahol arra gondolhatsz. milyen semmi vagy, hát ez itt olyan. Már nem föld és még nem tenger. Nem ál-élet, de nem is valódi. Idő. Múló idő. És kész"
70. oldal.


"Ne gondold, hogy az élet olyan, amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. És ezek nem azonosak. Bizony… Nem mintha boldog akartam volna lenni, nem. Pusztán menekülni akartam… menekülni, igen: menekülni. Csak később jöttem rá, minek kell a kiindulópontnak lennie: a vágyaknak. Az ember azt hinné, más az, ami megmenti: a kötelesség, a tisztesség, az, hogy jó legyen. Nem. A vágyak mentik meg az embert. Ez az egyetlen, ami valódi. Velük megmenekülsz."
70. oldal


"-Figyelj csak, Dood… 
Dood a fiú neve.
-Tekintve, hogy mindig itt vagy…
-Mmmmm.
-Biztosan tudod.
-Mit?
-Hol vannak a szemei? A tengernek?
-…
-Mert vannak, nem?
-De.
-És hol a francban vannak?
-A hajók.
-Mi van velük?
-A hajók a tenger szemei.
Bartleboom el van képedve. Ez igazán nem jutott eszébe.
-De hát több száz hajó van…
-Több száz szeme van. Ne gondolja, hogy kettővel beérné.
Csakugyan. Amennyi a dolga. És amekkora nagy. Van benne ráció."
 72. o.

"Ha előtted eltűnik az út, elvész, elillan, elkopik, nem tudom, ismered-e ezt, tán nem is ismerheted, hiszen elveszni általában emberi dolog. Te ezt nem ismerheted.
 136. o.

"Belső útja mindnyájunknak van, s ez többnyire megkönnyíti, csak ritkán nehezíti meg úti feladatunk teljesítését. Most olyan pillanatot élek át, amikor megnehezíti. Hogy rövidre fogjam most már, rövidre: ez az út, ez a belső tűnik el, tűnt el, az áldóját, ez nincs meg. Előfordul az ilyen, most előfordult. És hidd el, nem kellemes. Nem."
 136. o.



2011. augusztus 30., kedd

Dragomán György: A fehér király


Fülszöveg:
Apát akkor már majdnem egy éve elvitték, és több, mint négy hónapja nem kaptunk róla semmi hírt, se levél nem jött többet, se olyan előre megírt tábori lap, amin tudatni szokta velünk, hogy jól van, és büszkeséggel tölti el, hogy nap mint nap sikerül túlteljesítenie a normát, szóval nem tudtunk róla semmit, és anyát is hiába kérdeztem, hogy mi van, szerinte miért nem ír nekünk apa, mert még csak nem is válaszolt, de akkor szombaton megint hiába nyitottuk ki a postaládát, és láttam, hogy megfeszül az arca, és ahogy mentünk fel a lépcsőn, anya hirtelen el kezdett köhögni, de olyan erősen, hogy a korlátba kellett kapaszkodnia, én meg láttam, hogy rázkódik a válla és előrehajol, és tudtam, hogy igazából nem köhög, hanem sír, csak azért csinál úgy, mintha köhögne, mert nem akarja, hogy észrevegyem, nem akarja, hogy megijedjek, és akkor tudtam, hogy biztos, hogy azt gondolja, hogy apám odaveszett, ott pusztult a Duna-csatornánál, de azt is tudtam, hogy ez nem igaz, mert ha apának valami baja lenne, azt megéreztem volna, ha máskor nem, olyankor, reggelenként, amikor iskolába menet a képét nézegettem, amit a katonakönyvéből szedtem ki, mert olyankor mindig éreztem, hogy apám ott, a Duna-csatornánál rám gondol, meg azért is, mert amikor elvitték, megígérte, hogy egyszer majd visszajön és elvisz magával a tengerhez engem is,

Nagyszerű könyv. Megrendítő történet. Egy gyerek szemszögéből ír egy tragikus korról,a romániai kommunista diktatúra legnehezebb éveiről,amelyet mi is a saját bőrünkön tapasztaltunk. Nekem a stílusa is nagyon tetszett, a hosszú, egyszuszra elmondott, kamaszos mondataival, gondolatmenetével. Néhol túlzások is vannak benne, de egy kis kamasz biztosan így élte meg azt a kort, amelyből nem sokat értett.


2011. augusztus 24., szerda

Michael Robotham: Eltűntnek nyilvánítva


Fülszöveg:
Ruiz felügyelőt kollégái egy éjszaka a Temzében találják meg, a lábán egy lőtt sebbel, egy bójába kapaszkodva. Szolgálati pisztolyának nyoma vész – és úgy tűnik, a memóriájának is. Csak sejti, hogy bár megúszta a vérfürdőt, most van csak igazán életveszélyben: a lakásában ugyanis több millió font értékű gyémántot talál. Bár kollégái ellene fordulnak, a férfi nem adja fel a harcot a memóriája és egy három éve elrabolt kislány visszaszerzéséért. Egy csinos, fiatal rendőrnő és a barátja, egy zseniális pszichiáter segítségével először az emlékezetéből kiesett napok eseményeit derítik ki, majd egyre mélyebbre merülnek egy csalással, emberrablással, gyilkosságokkal tarkított, szövevényes bűnügy bugyraiba – sőt, még a London alatti döbbenetes csatornarendszer alvilágába is…
Ahogy a csatorna vize mérföldekkel odébb kidobja a hullákat és a gyémántokat a Temzébe, ugyanúgy bukkannak elő sorban a rejtély megoldásához vezető apró részletek. Azon túl, hogy valóban megölték-e a maffiavezér három éve eltűnt kislányát, gyilkos-e a bebörtönzött pedofil, és ki a korrupt a rendőrségen belül – fény derül arra is, hogy van-e remény Ruiz számára, hogy rendezze családi életét, és hogy valójában mi történt a felügyelő gyerekkorában, amikor a saját kisöccse a tó jege alá merült…

Az ötlet tetszett, de néha kissé zavaros volt. Nem mindig volt eléggé követhető. Nem tetszett különösebben, mégis két nap alatt elolvastam. Volt benne valami...., amiért végig kellett olvassam. A vége kissé meglepett.

2011. augusztus 23., kedd

James Grippando: Utolsóként meghalni

Fülszöveg:
Mire képes egy bosszútól szomjazó, dúsgazdag, gyönyörű nő? Sally Fenning, akinek egész életét tönkretették azzal, hogy szeme láttára megölték a kislányát, alig harmincéves, amikor úgy dönt, hogy nincs értelme tovább az életének. Ördögi tervet eszel ki: a második házasságából örökölt negyvenhatmillió dollárt végrendeletében hat ellenségére hagyja. A mesés összeget azonban csak egy valaki örökölheti: az, aki utolsóként marad életben. Jack Swyteck, a híres jogász, mint az egyik kedvezményezett képviselője nekilát, hogy kiderítse, mi áll e rendhagyó végrendelet hátterében. A kapzsi örökösöket egy rejtélyes telefonáló tartja rettegésben…

Izgalmas, olvasmányos könyv. Megdöbbentő, hogy mire képes az ember sok, nagyon sok pénzért.

2011. augusztus 20., szombat

Ljudmila Ulickaja: Szonyecska

Fülszöveg:
 Ljudmila Ulickaját a Szonyecska tette ismert íróvá hazájában (egy 2006-os felmérés szerint ma ő a legnépszerűbb kortárs szerző Oroszországban), és ez a könyv volt az, amelynek külföldi megjelenésével először Franciaországban, majd szerte a világon a legnevesebb kortárs orosz íróvá vált. A Szonyecska Chilétől Japánig több mint húsz nyelven jelent meg, s ez nem véletlen, hiszen a kritikusok szerint nem kisebb elődök, mint Csehov és Turgenyev szerelmes történeteit idézi meg a nálunk is népszerű írónő nagyszerű regénye. A Szonyecska egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell…


Az első Ulickaja, amit olvastam. Nagyon nehezen kezdtem bele. Napokig, sőt hetekig csk rakosgattam innen oda. Most, hogy végre kézbe vettem, egy szusszra elolvastam. Nem tudom, hogy mit is írjak, tetszett, de még  pihentetnem kell egy kcsit, hogy tisztuljanak a gondolataim, az érzéseim.

2011. augusztus 16., kedd

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai


Fülszöveg:
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba . A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot csak kétségbeesést és vívódást.

Megdöbbentő és egyben csodálatos élményt nyújtott ez a könyv. Számomra egy teljesen ismeretlen világba nyertem betekintést. A japán kultúráról eddig nagyon keveset tudtam. Örülök, hogy elolvastam, hogy bepillantást nyerhettem ebbe a számomra érthetetlen világba. Ez az első gésás könyv, amit elolvastam. Hihetetlen, hogy milyen sok mindent kellett egy lánynak megélnie azért, hogy gésává válhasson. Tetszett, de nem mondhatom azt, hogy a kedvenceim közé fogom sorolni.
Kedvenc idézetek:
"Ma már tudom, hogy az életünk örökké változó, mint ahogyan a tenger hullámai sem maradnak ugyanazok. Minden küzdelmünk, győzelmünk és szenvedésünk hamarosan nem lesz más, mint egy tintafolt a papíron."
"Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megértsük a világegyetem mozgásait, és hogy ne az ár ellen kelljen harcolnunk, hanem azt hasznosítsuk a saját javunkra."

2011. augusztus 12., péntek

Isa Schneider: A különös szerető

Fülszöveg:
A 20-21. században is születnek polihisztorok. Iza Schneider erdélyi származású írónőre minden kétséget kizáróan illik ez a titulus, hiszen orvosi pályáján éppúgy sikeres, mint festőművészként és íróként. Vallja, hogy „az ember nem él olyan keveset, hogy egyetlen szakmát űzzön”. Csodálatra méltó az élethez való hozzáállása, vitalitása, önkifejezésre való törekvése. Alkotásaival – festményeivel, regényeivel – minden érzékünkre hat, mélyen, maradandó nyomot hagyva érinti meg szemlélője, olvasója lelkét. A Marosvásárhelyen született írónő a Föld utcai lányok krónikása. Ez az utca volt gyermekkora színhelye, s az itt élő lányok a játszópajtásai. A barátnőknek változatos, sokszor rendkívüli életutat szánt a sors, a világ számos pontjára sodorta őket, és sokan közülük sikeresek lettek. Az ő történeteiket írja meg egy-egy regényében. A különös szerető története egy sokak számára ismeretlen korszakban, a Ceausescu-diktatúra idején játszódik, s e különös korszak különös asszonyának nem kevésbé különös sorsát meséli el.

Isa Schneider egyik kedvenc írónőm. Nem csoda, hisz annyira "rólunk " szólnak az írásai. Felkavaró volt ez a regénye is. Nagyon sok mindent eszembe jutatott az 1989 előtti erdélyi életről. Néha volt az még durvább is, mint ahogy ő leírja. Nagyon szerettem Mayát, történetével együtt. Maradandó élmény volt. Most sem csalódtam Isa Schneiderben.

2011. augusztus 8., hétfő

J. M. Coetzee: A barbárokra várva

Fülszöveg:
A Booker-díjas író, irodalomtörténész és nyelvész J.M. Coetzee a kortárs dél-afrikai irodalom legjelesebb képviselője. Regényei a posztmodern szellemnek megfelelően főként korábbi szövegek újraírásai, melyek látásmódjukkal és az intertxtuális utalásokkal sajátos világot teremtenek.
A regény az azonos című Kavafisz-versen alapul. A szenzációs mű egy távoli világba kalauzolja az olvasót, ahol az államgépezet a barbárok általi fenyegetettségből nyeri legitimitását. A kulső fenyegetettség és a az állami terror légkörében alapvető fontosságot nyer az egyén erkölcsi ereje.

Kik is azok a barbárok? Léteznek-e egyáltanán?
Mivel még soha senki nem találkozott velük, nem tudhatjuk, hogy léteznek-e és azt sem, hogy veszélyesek-e. Amit biztosan tudhatunk, hogy a katonák hatalma, terrorja a barbárok feltételezhető létezéséből nyeri legitimitását.
Lehet, hogy mi vagyunk a barbárok?
Nagyon tetszett ez a regény.

2011. augusztus 6., szombat

John Barth: Az út vége

Fülszöveg:
"Egy középkori állatmese-gyűjteményből szalajtott bagoly, páva, kaméleon, szamár és papagáj egy személyben, és egyszerre óriás és törpe, teli és üres, bámulatra és sajnálatra méltó"- így jellemzi önmagát a regény főszereplője, Jacob Horner, korunk jól ismert irodalmi antihősének egy újabb, amerikai változata. Hornerra csakugyan jellemző mindez, és még sok más is, de legfőképpen az, hogy tehetelen: tehetetlensége néha fizikai mozgásképtelenséggé fajul. Ez nem akadályozza meg abban, hogy egy szerelmi háromszög egyik tagjává és egy tragédia előidézőjévé váljék, sőt talán épp az a törvényszerű, hogy a tehetetlenségből ilyen tragédiák fakadjanak. Groteszk, abszurd, kegyetlen történet Jacob Horneré, és ahogyan John Barth, az újabb amerikai írónemzedék egyik kiemelkedő képviselője előadja "fekete humorával", valami mellbevágó, szimbolikus értelmet is kap: az egész értelmiségről, egy egész korról, egy egész világról mond nagyon kellemetlen véleményt.

Érdekes regény egy személyiség nélküli emberről, aki döntésképtelen és egy érdekes, racionalista házaspárról. Nem is tudom, hogy melyik szereplő a groteszkebb számomra. Sajnos a történet egy tragédiával ér véget. Néha nagyon nyomasztó tudott lenni.

"Szerinte pedig az egyik legnehezebb és legfontosabb dolog, hogy az ember mindig tisztában legyen a választási lehetőségeivel."


76.p.

"- Félek az erőszaktól-feleltem.-Mindig félek mindenféle erőszaktól, még az erőszakos érzelmektől is. Azt azonban tudnod kell, hogy ha fontos dolgokról van szó, egy lépésnyit sem hátrálok meg az erőszak előtt. A félelem más, mint a gyávaság. Ha nem akarom, hogy elmondd Joe-nak, az azért van, mert el akarom kerülni az esetleges erőszakot, de soha egyetlen szóval sem foglak lebeszélni róla, hogy elmondd. A félelem ellen nem tud védekezni az ember, azt azonban maga dönti el, hogy gyáván viselkedjék-e."

127.p.


2011. augusztus 2., kedd

Alice Walker: Kedves Jóisten

Moly Kedvenceld a Molyon!
Fülszöveg:
A fehér déli irodalom kulcsalakja az elpusztíthatatlan és önpusztító, metszően józan és rögeszmés, istenváró és istenkáromló, könyörületes és kegyetlen ember – gondoljunk Flannery O'Connor egyszerű georgiai hőseire, akik szenvedélyes vággyal keresik a lelki kapaszkodót, vagy Carson McCullert, Kathrine Anne Porter és Eudora Welty magányosaira, a szeretet-szerelmet szomjúhozókra, az önámítókra és a magukat kifejezni nem tudókra. nem véletlenül ők a színes bőrű Alice Walker fehér példaképei. Walker 1944-ben, a georgiai Eatontonban született, nyolcgyerekes szegény családban. Mint ízig-vérig déli író, érzi, tudja, hogy a déli ember nem véletlenül olyan, amilyennek az irodalom ábrázolja. Nála azonban a déli típus a feketeközösség világában jelenik meg – s többnyire asszony. „Csak nézd meg magad – vágja a Kedves Jóisten hősnőjének fejéhez a férje. – Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nő vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy.” És Celie, akinek fejlődését tizennégy esztendős korától egy emberöltőn át kísérjük figyelemmel, s aki hosszú-hosszú éveken át csak Istenhez írhatta leveleit, a maga embersége és két szeretett asszony segítsége révén mégis megáll a lábán, és szembefordul a sokszoros átokkal: „Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni se tudok… De itt vagyok.” Keresetlen egyszerűségében felemelő, mozgósító mű Alice Walker regénye, amelyből Steven Spielberg készített nagy sikerű filmet.

Nem is tudom, hogy mit írhatnék erről a kis könyvről. Megható, megdöbbentő és egyben szenzációs is, nagyon mély gondolatokkal. Egy fekete nőről szól, aki a sok megpróbáltatás ellenére sem veszti el soha a reményt. Nagyon szerettem olvasni, az a fajta könyv amit nem szívesen teszek le. Maradandó élményt nyújt.

Alessandro Barrico: Selyem

Moly Kedvenceld a Molyon!
Fülszöveg:
Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautómatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának.
Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Harmincegy évesen, első regényével kezdte gyűjteni a díjakat. Három regénye után van egy francia és egy olasz díja, köztük a legrangosabb, a Viareggio-díj. jelen regényét valamennyi világ- és sok kis nyelvre lefordították. Most magyarra.

Különleges könyv. Egyik legszebb szerelmi történet, amit az utóbbi időben olvastam. Szenzációs, magával ragadó. A történet Hervé Joncour selyemhernyókereskedőről szól, aki viszonylag kevés munkával sok pénzt keres. Amikor Európában fertőzés pusztítja a petéket Hervé Joncourt Japánba küldik, az egyetlen olyan helyre, ahol még egészséges peték vannak. Küldetése sikerrel jár, kicsempészi a petéket, de beleszeret egy nem keletinek tűnő titokzatos nőbe. Hervé Joncour még sokszor visszatér Japánba, és lebonyolítja a tiltott üzletet, egyre a lány után sóvárogva. Talán fel is adta volna a házasságát, a boldogságát, amit észre sem vett, ha megszerezhette volna azt a lányt. Felesége, Hélene, pedig minden évben várta haza a férjét a hosszú hónapokig tartó útjáról.
Szépen megírt történet, az ismétlések csak fokozzák a cselekmény hangulatát. Számomra egyik kedvenc mondat a könyvből:
"– Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni."

Mostantól egyik kedvencem ez a könyv.

Anna Gavalda: 35 kiló remény


Moly Kedvenceld a Molyon!
Fülszöveg:
A 35 kiló remény egy francia kiskamasz története, akinek remek a kézügyessége, hatalmas a szíve, de iskolába járni nagyon nem szeret, hiszen nem igazán tud megfelelni az ottani követelményeknek. Grégoire, bármit megszerel, szívesen segít barkácsolni imádott nagypapájának, de a matekkal és a szüleivel hadilábon áll. A helyzet napról napra romlik, kicsapják az iskolából, és senkinek sincs ötlete, hogyan tovább…
Anna Gavalda ifjúsági regényében minden írói erényét megvillantja: egy hétköznapi történetet mesél el rólad vagy a szomszéd fiúról, egy családról, ahol mindig lenne mit tenni, elfogadásról és elutasításról, és arról, hogy gyerekként sem könnyű az élet.


Szenzációs történet egy kamaszfiúról, egy családról, elfogadásról és kitaszításról. Szerintem minden szülőnek és pedagógusnak el kellene olvasni ezt a könyvet.
Nagyon meghatott, még sírtam is a végén. Örök kedvenceim közé sorolhatom.

Miért kell nekem ez az újabb blog?

Már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy kellene egy új blog, ahol irodalmi élményeimről, olvasmányaimról írhatnék. Gyorsan le is tettem erről a szándékomról, mert a másik blogomat is alig tudom fenntartani, frissíteni. Van már egy blogom a másik hobbymnak, a gyöngyfűzésnek. Mindkét hobbym (a gyöngyfűzés és az olvasás ) rengeteg időt igényel, és sajnos ebből van a legkevesebb. Majd meglátjuk, hogy mire futja az időmből. Egyelőre van egy blogom, ami csak a könyvekről fog szólni.